Az egyházon belüli aggiornamento (korszerűsítés, modernizálás, a kor követelményeihez történő igazítás) meghirdetője, a hívek által jó pápaként emlegetett egyházfő 1881. november 25-én Angelo Giuseppe Roncalli néven látta meg a napvilágot egy Sotto il Monte nevű faluban, Bergamo tartományban. A szegény paraszt család 13 gyermeke közül ő volt a negyedik. Az eszes parasztfiú egy falusi osztatlan iskolában kezdte tanulmányait, majd innen került Bergamóba a papi szemináriumba (1892-1900). Tehetségére felfigyeltek elöljárói is, és a Római Pápai Szemináriumba küldték, pappá szentelését követően (1904, ugyanebben az évben kapta meg teológiai doktorátusát is) a bergamói püspök titkáraként szolgált (1914-ig) és patrológiát, apologetikát és egyháztörténelmet is tanított a szemináriumban. Az első világháborúban szanitécként, majd tábori lelkészként szolgált.

 A háborút követően visszatért a bergamói szemináriumba, lelki vezetőként. 1921-ben szentelték püspökké, majd kinevezték pápai prelátussá. X. Pius pápa Bulgária vizitátorává (címzetes érsekké) nevezte ki, ezzel megkezdődött Roncalli püspök diplomáciai szolgálata. 1934-ben Törökország és Görögország apostoli vikáriusa lett. Balkáni szolgálata során óriási diplomáciai tapasztalatra tett szert, és talán éppen itt vált megértővé és toleránssá a más vallású emberek és az „elszakadt keresztények” iránt. 1944. december 22-én igen fontos és kényes feladatot kapott, a Szentszék őt nevezte ki párizsi apostoli nunciusnak. Roncalli nuncius óriási erőfeszítéseket tett a német hadifoglyok sorsának rendezése és a háború utáni tisztogatások civil áldozatainak érdekében. A francia belpolitikába való beavatkozásnak még a látszatát is kerülte, mégis sikerrel oldotta meg a De Gaulle elnök és a Szentszék között kialakuló konfliktust. (A francia állam a Becsületrend Nagykeresztjével tüntette ki.) Erőfeszítéseit a pápa is elismerte, 1952-ben odaítélte Roncallinak a bíborosi méltóságot és kinevezte Velence pátriárkájává (1953-ban foglalta el székét). Velencében – melynek környékéről ő is származott – a hívek szeretete vette körül, plébániáit személyesen vizitálta, híveinek valóban lelki atyja volt, és csak lelkipásztori hivatásának élt.

A XII. Pius pápa halála után összeülő konklávé két legmarkánsabb irányzata Roncalli bíboros személyében látszott megtalálni azt a személyt, akinek pápává választásában meg tudtak egyezni. A 77 éves bíborost, Szent Péter 260. utódját legtöbben „átmeneti” pápának tekintették. A XXIII. János nevet vette fel, egyes vélekedések szerint édesapja iránti tiszteletből, mások szerint azért, hogy XXII. János pápára utalva visszautasítsa az „átmenetiségével” kapcsolatos reményeket.

Alig öt esztendeig tartó szolgálata idején hihetetlenül népszerű volt a hívek körében: mesterkéletlenség, a hívek felé való őszinte odafordulás, nyíltság, lebilincselő közvetlenség, humor, megértő emberszeretet jellemezte. Szeretett váratlanul megjelenni a hívek között, improvizálva, külön felkészülés nélkül mondott beszédei mindig őszinteséget tükröztek. Bár ő maga kedvelte az ünnepélyességet és a liturgia pompáját több évszázados ceremóniát megszüntetett.

Pápasága éveiben látványosan megemelte a bíborosok létszámát, párbeszédet kezdeményezett a keleti blokk kommunista vezetőivel, a keresztény egységet demonstrálva fogadta az anglikán érseket és az orthodox pátriárkát. Nyolc enciklikát bocsátott ki, ezek közül a szociális problémákkal foglalkozó Mater et Magistra (1961), valamint a Pacem in Terris (1963) a legjelentősebb. Ez utóbbiban az igazságon, az igazságosságon, a szereteten és a szabadságon nyugvó nemzetek közötti béke fontosságát fejti ki. Ily módon tehát a Pacem in Terris a világbéke Magna Chartájának tekinthető. A Mater et Magistra körlevél bemutatja, hogy az egyház tanítása alkalmas arra, hogy minden ember számára biztosítsa az emberhez méltó életet. A Grata recordatio (1959) körlevélben a Szűzanya tiszteletére és a rózsafüzér imádkozására buzdított.

 Boldog XXIII. János pápa nevének említésekor a keresztény embernek a II. vatikáni zsinat összehívása jut először eszébe. A zsinatot a pápa 1961. december 25-én hívta össze, megkezdésének időpontját 1962. október 11-én jelölte meg. A zsinat megkezdése előtt a pápa Loretóba és Assisibe zarándokolt, hogy a Szűzanya és Assisi Szent Ferenc közbenjárásáért imádkozzék. Megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a zsinat összehívására isteni indítás hatására szánta el magát. A zsinat feladatát az egyház belső életének a modern kori viszonyok és igények szerint történő megújításában jelölte meg. Részletesebben is kitűzte a főbb feladatokat: az isteni kinyilatkoztatást közelebb kell hozni a ma emberéhez, nem a tévedések elítélésére, hanem az egyház tanításának világos, érthető kifejtésére kell helyezni a hangsúlyt, és az igazság szellemében elő kell mozdítani az egyház Krisztustól óhajtott egységét.

A zsinat befejezését a „jó pápa” nem érhette meg. Röviddel az első ülésszak befejezése után, 1963, június 3-án adta vissza lelkét Teremtőjének. II. János Pál pápa avatta boldoggá 2000. október 23-án. Különleges módon nem mennyei születésnapján, nem is boldoggá avatásának napján, hanem az általa összehívott II. vatikáni zsinat megnyitásának napján, október 11-én ünnepeljük.

Ebben az évben, október 11-én a II. vatikáni zsinat megnyitásának 50. évfordulójára is emlékezünk. Ezen a napon kezdődik egyházunkban a XVI. Benedek pápa által meghirdetett “hit éve”.

Hajnal Piroska (Forrás: itt, Gergely Jenő: A pápaság története, Szánthó Konrád: A katolikus egyház története.)

 kép1

kép2

kép3

kép4

kép5

kép6

…a házastársi közösség a férfi és a nő egymást kiegészítő természetében gyökerezik és a házastársak azon elhatározásából táplálkozik, mely szerint közös életet élnek, azaz megosztják mindazt, amijük van és amik. Így tehát ez a közösség egy mélységesen emberi igény gyümölcse és jele. Isten pedig az Úr Krisztusban elfogadja ezt az emberi igényt, megerősíti, megtisztítja, fölemeli és szentségi házassággá tökéletesíti. (Familiaris Consortio: II. János Pál pápa apostoli buzdítása, 1981)

Ötven esztendővel ezelőtt, szeptember 29-én, Szent Mihály főangyal ünnepén esküdött örök hűséget egymásnak Isten szent színe előtt egy rákoscsabai orvostanhallgató, Kollár Katalin és egy friss diplomás orvos, a vas megyei Dr. Mándli József. A két fiatal az egyetem gólyabálján pillantotta meg egymást, majd József táncra kérte Katókát, egymásba szerettek és eljegyezték egymást.  Bizonyára  Szent Mihálynak, a házasulandók és jegyespárok védőszentjének oltalmát is kérték, amikor Istennek e gyönyörű és szívüknek oly kedves házában az oltár elé térdeltek.

A házasságra egész azt megelőző életünkben, gyermek- és ifjúkorunkban készülünk, hogy minden jót és szépet összegyűjtsünk, s hozományként átnyújtsuk a másiknak. Katóka és József elsősorban a katolikus hitet, a családszeretetet és a szülők tiszteletét, az embertársaik iránt érzett felelősséget, a gyógyítás vágyát kínálták egymásnak. S mindebben társak voltak  ötven hosszú és szép éven át.

A kórházi szakorvosi és tudományos karrier küszöbén álló Katóka a családot, az anyaságot elsődlegesnek tekintve, de az orvosi hivatását nem feladva a rákoskerti gyermekorvosi rendelő szakorvosa lett, ahol a felnőttorvosi szakrendelést akkor már néhány éve férje, József látta el. A Jóisten kegyelméből tehát orvosként is egymás társai lettek: Rákoskert köztiszteletben álló orvos házaspárja. A nagy lélekszámú körzet, a földutak, a telefonvonal hiánya – a körülmények rendkívüli módon megnehezítették az orvos házaspár gyógyító munkáját – de egymás kezét fogva megküzdöttek a nehézségekkel, gyógyítottak, egészségügyi felvilágosító munkát végeztek, segítettek a bajba jutottakon.  Hű társai voltak egymásnak örömökben és bánatban:  első gyermekük, a kilencéves Kinga elvesztésekor az Isten irgalmába vetett hit és az egymás iránti szeretet, a társtól kapott támogatás nyújtott vigaszt és erőt a fiatal szülőknek. Gyermeki szeretettel és tisztelettel tekintettek mindketten Katóka szüleire, akiknek szerető támogatása évtizedeken át biztos hátteret jelentett a család számára. Féltő gondoskodással nevelték gyermekeiket, Tamást és Emesét – imádságban, szeretetben, szolgálatban, a hétköznapokban is ragaszkodva Isten parancsaihoz. Ötven esztendő elmúltával most Katóka és József, a boldog és büszke nagyszülők támogatják gyermekeiket, gondoskodnak unokáikról így téve lehetővé, hogy gyermekeik eleget tehessenek választott hivatásuknak – a gyógyításnak!

Dr. Kollár Katalin és Dr. Mándli József Rákoskert orvosai – szűkebb hazájuk azonban Rákoscsaba, életük ezer szállal kötődik ide, elsősorban templomunkhoz, plébániánkhoz. Itt léptek egymással házasságra, itt kántorizált Katóka édesanyja, Vali néni, de maga Katóka is orgonált templomunkban, gyermekeiket itt keresztelték, itt ministráltak, itt vették magukhoz először az oltáriszentséget, itt bérmálkoztak, itt énekelnek, itt volt az esküvőjük, itt keresztelték gyermekeiket (az unokákat), és a legnagyobbak itt voltak elsőáldozók, éppen ebben az évben. József az Egyháztanács elnöke, templomunk szemet gyönyörködtető virágdíszítése évek óta Katóka ízlését dicséri .

A hálaadó szentmise végén a jubiláns házaspár számára örömteli meglepetés volt, hogy a Szentatya áldását tartalmazó dokumentumot vehették át Mandula atyától.

A házasság Krisztus Egyház iránti szeretetének tükörképe: a férfi és a nő egymásnak adják magukat, felbonthatatlan közösséget alkotnak, és ezt a szövetséget az Úr kegyelmével megszenteli és megerősíti. A férfi és a nő szeretetközössége az Egyházat is jelképezi. Katóka és József ötven esztendeje tartó, az Úr kegyelmével megszentelt és megerősített szövetsége a katolikus keresztény házasság szép és követendő példája.

A Jóisten őrizze őket és kísérje lépteiket életük minden napján!

(hajnal)

A szerelmesek lángoló szerelme idővel megtisztul.

A szerelem egymás tökéletes megértésévé válik.

Az ész és szív évről évre haladó tisztulása: ez az igazi házasság.

(R. W. Emerson)

Örömteli eseményre, hálaadó szentmisére gyűltünk össze tegnap este 6 órakor templomunkban. Amint a meghívóból időben értesültünk, „egyházközségünk hitoktatójának szeptemberben nevezetes évfordulója lesz”. Dudásné Fekete Imelda, Meldi 50. születésnapja volt ez a nevezetes alkalom, a Mandula atya által bemutatott hálaadó szentmisén az ünnepelt családtagjai mellett ott ültek a padokban a rákoscsabai hívek, köztük Meldi (különböző évjáratú) hittanosai, barátai és tisztelői. A gitáros szentmisén a hittanosokból szerveződött ifjúsági énekkar szolgált. A ministránsok között Meldi első hittanosainak gyermekei is ott voltak.

Quidquid agis, prudenter ages et respice finem! – Bármit teszel, bölcsen cselekedj, és a célt tekintsd!

Ezzel a latin közmondással kezdte a prédikációt és a hitoktatónőnek, illetve a házaspárnak szóló ünnepélyes köszöntést József atya. A hitoktatást, az ifjúság vallásos nevelését nemcsak Meldi, hanem férje, János is fontos feladatnak, élethivatásnak tekintették és tekintik ma is. Ők azonban nemcsak a hittanórákon nevelték és oktatták a rákoscsabai ifjúságot: az ő személyes életük az eszményi családi élet példája, amely – és ezt láthatta, aki végignézett a tömött padsorokon – komoly hatást gyakorolt a rákoscsabai ifjúságra. Imelda elkötelezett tanár, pedagógus, nevelő – a szó legnemesebb értelmében – s talán a legszebb születésnapi ajándék az lehetett, hogy láthatta, a mag, amit elvetett, nemcsak kicsírázott, hanem immár kisarjadt és gyümölcsöt is hozott. Saját hat gyermeke mellett méltán lehet büszke a rákoscsabai ifjúságra, akik saját családjukban viszik tovább a katolikus hitet, a keresztény családi erkölcsöt, ezzel köszönve meg hitoktatójuk lankadatlan lelkesedését és soha nem fáradó buzgalmát.

A latin közmondást József atya a keresztény gondolkodásnak megfelelően, Imelda és János hitoktatói tevékenységéhez illően ekképpen módosította: Quidquid agis, prudenter ages et respice ultimum finem! – Bármit teszel, bölcsen cselekedj, a végső célt tekintsd!

Az ünneplés a Katolikus Körben folytatódott, tágabb családi körben, ahol a Krisztus Király Énekkar Arcadelt: Ave Maria c. motettáját énekelte el, a Szűzanya oltalmát kérve az ünnepelt hatgyermekes édesanyára.

Kedves Meldi! A Jóisten áldása legyen további életeden családod és a rákoscsabai hívek körében!

(hajnal)

Ave crux, unica spes! – Üdvöz légy, kereszt, egyetlen remény!

A hagyomány és Aquileai Rufinus (345-410) egyháztörténetének tanúsága szerint Jézus kínszenvedésének eszközét I. (Nagy) Konstantin császár (306-337) édesanyja, Ilona császárné találta meg 326-ban. Ebben az esztendőben Ilona császárné zarándoklatra indult a Szentföldre, ahol több templomot is építtetett (Betlehemben, Jézus születésének helye fölé és Jeruzsálemben, az Olajfák hegyén, a Mennybemenetel helyén). A történetíró beszámolója szerint ez a minden erényekkel ékeskedő asszony:

„… isteni intések alapján Jeruzsálembe ment, és az ottaniak segítségével kereste a helyet, ahol Krisztus szent testét keresztre feszítették.

A helyet azért nem volt könnyű megtalálni, mert az üldözések idején egy Vénusz-szobrot állítottak föl (a Golgotán), hogy aki Krisztus tiszteletéért odamegy, úgy tűnjék, Vénuszt tiszteli… Amikor Ilona égi jel alapján rátalált a helyre, eltávolíttatott onnan mindent, ami a pogány kultuszhoz tartozott, és a mélybe ásva (egy sziklaüregben) megtalálták a három keresztet.”

Krisztus keresztjének felirata azonban külön hevert ott a sziklaüregben, így égi közbenjárásra volt szükség ahhoz, hogy megállapíthassák, a három kereszt közül melyik Krisztusé. Egy beteg asszony csodálatos gyógyulása mutatta meg: amikor Krisztus keresztjét érintették a testéhez, kinyitotta szemét és fölkelt ágyából. Visszanyerte egészségét és magasztalta Istent.

 

A császárné, korábbi fogadalmának megfelelően „azon a helyen, ahol az Úr keresztjét megtalálta, királyi pompával ragyogó templomot építtetett. A szegeket, melyekkel az Úr testét a fára szegezték elvitte a fiának… az üdvöt hozó fa egy részét elvitte a fiának, a másik részét ezüst tokba foglaltatta és otthagyta Jeruzsálemben.”

(A Szent Sír-templom, 1483)

A Szent Kereszt megtalálását Jeruzsálemi Szent Cirill, Szent Ambrus, Aranyszájú Szent János és Szent Jeromos is említik, de nem hozzák összefüggésbe (Szent) Ilonával.

Kezdetben ereklyetartókon, a késői középkortól minden felületen ábrázolták. A jelenetek között szerepel a kereszt megtalálása, a csodálatos gyógyulás és a kereszt felmagasztalása. Leghíresebb ábrázolása Agnolo Gaddi szentélyfreskó-sorozata (Firenze, S. Croce templom, 1380 k.).

 A tudomány mai álláspontja szerint a keresztet Makariosz jeruzsálemi püspök ásatta ki a hagyomány által őrzött titkos helyről, a Golgota-domb tövéből.

 A keleti eredetű ünnepnek a római liturgiában két ünnepe volt: a Szent Kereszt megtalálása (május 3.) és a Szent Kereszt felmagasztalása (szeptember 14.), amely napon ünnepélyesen felszentelték Jeruzsálemben a Szent Sír-bazilikát, majd másnap először mutatták be a népnek a megtalált keresztereklyét. A VIII. századtól az ünnepet összekapcsolták azzal az örvendetes eseménnyel, hogy Heraklius császár 628-ban visszaszerezte a perzsák által tíz évvel korábban elrabolt Szent Keresztet. Május 3-i ünnepét 1960-ban eltörölték.

 Hajnal Piroska

 (Forrás: Katolikus Lexikon, Szentek élete)

kiemelt kép

kép1

kép2 (Agnolo Gaddi: Az igazi Kereszt megtalálásának csodája, részlet)

kép3 (Konrad Beck 1483-as szentföldi zarándoklatának naplója, Kalocsai Székesegyház Könyvtára)

kép4 (Agnolo Gaddi: Golgota)

Szűz Mária nevének ünneplését (Festum nominis Beatae Mariaea Virginis) az Egyház számára IX. Pius pápa (1676-89) rendelte el, a törökök felett Bécsnél, 1686. szeptember 12-én aratott győzelem emlékére. Az ünnepet X. Pius pápa (1904-14) tette a győzelem napjára, szeptember 12-re. Addig a Kisboldogasszony nyolcadába eső vasárnapon ünnepelték.

 Az ünnep jelentőségét Magyarországon az adja, hogy a Bécsnél aratott győzelmet követően megtörtént országunk török uralom alóli felszabadítása is: a zentai csatában a törökök felett aratott diadalt (1697. szeptember 11) szintén Mária közbenjárásának tulajdonították.

A kultusz elterjedését Közép-Európában a passaui Mariahilf (Mindenkor Segítő Szűz Mária) kegykép ihlette. A I. Lipót császár (1657-1705) és udvara Bécs ostromának idején Passauba menekült, és ott a kapucinusok templomában e kegykép előtt imádkozott, kérve a Szent Szűz közbenjárását.

A győzelem után a kegykép tisztelete hozzájárult Mária Szent nevéhez kapcsolódó kultusz elterjedéséhez. A XVIII. században Magyarországra telepített németek szívesen választották újonnan épült templomaik titulusául Mária nevét.

Hajnal P.

(Forrás: Katolikus Lexikon)

 

kiemelt kép

 

kép1 (Eisenhut Ferenc: A zentai csata)

kép2 (A Mariahilf kegykép első másolata Passauban)

Államalapító szent királyunk a X. század végén (969-ben vagy 975-ben) született, Esztergomban. Szülei, Géza fejedelem és Sarolt fejedelemasszony a török eredetű Vajk nevet adták az újszülöttnek. A hagyomány szerint még kisgyermekként megkeresztelte őt a Géza udvarában vendégeskedő (Szent) Adalbert püspök, és a keresztségben kapta az első vértanú, Szent István után az István nevet. Apja udvarában nyugati szellemben nevelték és készítették fel az uralkodói hivatásra. 996-ban feleségül vette a későbbi német-római császár, II. (Civakodó) Henrik néven uralkodó bajor fejedelem leányát, a mélyen vallásos (Boldog) Gizellát. A menyasszony kíséretében német lovagok és papok is érkeztek az országba. A nehéz fegyverzetű harcosok megnövelték István későbbi haderejét, a papok pedig, (Szent) Adalbert püspök tanítványaival együtt részt vettek a pogány magyarság térítésében és megkeresztelésében, valamint a későbbiek során az egyházszervezet kiépítésében.

Géza fejedelem 997-ben meghalt, ekkor fia, István lépett a trónra. Már trónra lépésekor világossá tette, hogy ellentétben Gézával, a nyugati, római katolikus kereszténységet és az arra támaszkodó államszervezetet kívánja követni. Ezzel a lépéssel maga ellen fordította családja és a főurak egy részét is. Legnagyobb ellensége, a trónra is igényt tartó Koppány (nem ismerte el a keresztény alapokon nyugvó elsőszülöttségi jogot) híveivel István ellen tört. A Veszprémnél vívott csatában István és serege aratott győzelmet (997). István az elkövetkezendő években politikai hatalmának és katonai fölényének megszilárdításán fáradozott.

Az ezredfordulóra elérkezett az ideje az ország nemzetközi elismertetésének, valamint annak, hogy István valóban keresztény királlyá váljon. Követeket küldött tehát Rómába és azt kérte a pápától, hogy

„…a Pannónia tájain kivirult zsenge kereszténységnek bő áldását elküldje, az esztergomi egyházat aláírásának tekintélyével főegyházzá szentelje…érdemesítse őt is arra, hogy királyi diadémával izmosítsa…” Az ezredik év karácsonyán, a II. Szilveszter pápától kért és a királyi címre jogosító, és az apostoli egyházszervezés jogával őt felruházó, pápai áldással ellátott koronával királlyá koronáztatta magát, anélkül, hogy hűbéri viszonyba került volna a német-római birodalommal.”

(Verhaegen: Szent István fogadja a koronáját)

Független politikusként arra törekedett, hogy a szomszédos uralkodókkal a baráti viszonyt megőrizze. Különösen jó kapcsolatot alakított ki a német-római birodalommal (ennek császára, II. (Szent) Henrik (1002-24) István király sógora volt). Utóda, II. Konrád támadási kísérletét a nyugati határszélen szent királyunk visszaverte. Szövetségese volt II. Baszileiosz bizánci császárnak, elhárította a lengyel uralkodó, Vitéz Boleszláv hódító törekvéseit.

1028-ban leszámolt a lázadó Ajtonnyal, ezzel ténylegesen is az egész Magyarország uralkodója lett.

Az apostoli jelzővel a XI. században keletkezett Szent István legendák szerzői ruházták fel, mert Szent István király, akárcsak az apostolok előzmények nélkül és az Apostoli Szentszékkel együttműködve teremtette meg a magyar egyházat. Kiépítette a püspökségek és a vármegyék szervezetét. Szent István király alapította Esztergom, Kalocsa, Veszprém, Győr, Pécs, Eger, Erdély, Csanád és Vác püspökségeit. A zarándokok számára zarándokházakat alapított Rómában, Ravennában, Konstantinápolyban és Jeruzsálemben. Szent István rakta le a magyarországi plébániák alapjait is, amikor törvénykönyvében elrendelte, hogy minden tíz falu építsen egy templomot.

Egyetlen felnőtt kort megért fia, (Szent) Imre herceg 1007-ben született, a görög császár leányával kötött házasságából utóda nem született. 1031-ben bekövetkezett tragikus halála után a szent király szívét emésztette a bánat országa megoldatlan helyzete miatt. Az utódlás kérdését megnyugtatóan megoldani nem tudta, ezért halálát közeledni érezvén, 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén a Boldogságos Szűz Máriához fordult:

„Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom!”

(Pazmaneum Kápolna, Bécs: Oltárkép)

Ez volt tehát a szent király végrendelete, aki mindennél fontosabbnak tartotta a kereszténység védelmét és gyámolítását Magyarországon.

Szent István királyt Székesfehérváron temették el, kőszarkofágján lelkének csecsemőként való mennybevitele (a Dormitio  Mariae ábrázolások jellegzetes motívuma) látható.

(Szent) I. László király Róma jóváhagyásával 1083. augusztus 20-án (fiával Imrével együtt) a szentek sorába iktatta. Szentté avatásának napján, augusztus 20-án ünnepeljük.

Hajnal Piroska (Forrás: Katolikus Lexikon; Kristó, Gy.-Makk F., Az Árpád-házi uralkodók, Bp., 1988; Árpád-kori legendák és intelmek, Szépirodalmi Kiadó, 1983)

Benczúr Gyula: Vajk megkeresztelése

kép2

kép3 (Raskovics Ignác: Szent István király)

kép4

kiemelt kép

Tolcsvay László – Müller Péter – Müller Péter Sziámi: Mária Evangéliuma
rockoperájának oratórikus változatát adta elő a Rotunda Énekegyüttes 2012 május 13-án a zsúfolásig megtelt Nepomuki Szt. János Főplébánia templomban.

Közép-Európa egyik legnépszerűbb szentje, Nepomuki Szent János a dél-csehországi Pomukban, Wolfflin János néven látta meg a napvilágot 1340 körül. Gyermekkorában súlyos betegség támadta meg, ekkor az aggódó szülők, gyógyulásáért imádkozva, a Mindenható Istennek és a Boldogságos Szűz Máriának ajánlották fel gyermeküket.

János papi pályára lépett, egyházjogot tanult Prágában és Padovában. Szerény származása ellenére gyorsan haladt fölfelé az egyházi ranglétrán, a prágai székesegyház kanonokja lett. Kiváló szónok volt, egész Prága szerette és tisztelte. IV. Vencel király felesége, Johanna királyné őt választotta gyóntatójául.

Giulio Maria Crespi: Nepomuki János hallgatja a királyné gyónását

A kezdetben igazságos és jó akaratú uralkodó, IV. Vencel egy ellene elkövetett sikertelen merénylet után gyanakvással viseltetett környezetének minden tagja iránt. A királyi udvar intrikusai hűtlenséggel vádolták meg a királynét, a király pedig Jánostól akarta megtudni, mit gyónt neki a királyné.

„… jelentették nekem, hogy a feleségem gyakran gyón nálad, és csak hosszú idő után távozik onnan. Aggódom érte! … Talán tudsz nekem fölvilágosítást adni, hogy miről van szó az ilyen hosszú gyónások alkalmával?

A pap így válaszolt: Mindenben engedelmeskedem neked, ahol az bűn nélkül lehetséges, de a gyónási titok pecsétjének őrzése rám nézve kötelező, és nem tűri a legkisebb sérelmet sem.”

(Ismeretlen festő: A királyné gyónása. Oltárkép, Törtel.)

 

Jánost ezután börtönbe vetették és embertelen kínzásoknak vetették alá (a hagyomány szerint kínzásában maga a király is részt vett), majd megkötözve a Moldvába vetették. Éjszaka csodás fényjelenség (öt csillag) jelent meg a folyó vize fölött, jelezve a királynénak és a népnek, hol találják János holttestét. Jánost a prágai Szent Vid Székesegyházban temették el. Sírja már a hivatalos egyházi jóváhagyást megelőzően zarándokhellyé vált.

A prágai Szent Károly-hídon látható szobrát 1683-ban állították. Ez lett a prototípusa a később Közép-Európa szerte utak mentén, hidak lábánál, malmoknál álló, többnyire barokk stílusban készült Nepomuki Szent János szobroknak: a birétumot és palástot viselő pap magához öleli a keresztet, másik kezében olykor a vértanúság pálmaága (vagy mutatóujját összezárt ajkához érinti), lábánál kis angyal, mutatóujját szájához illesztve inti csendre, a felesleges beszédtől való tartózkodásra önmagát és másokat.

 Nepomuki Szent János szobra a prágai Szent Károly-hídon

(Fotó: Tüzes Ágoston Károly)

 

Tisztelete a nép körében gyorsan és széles körben terjedt, bár szentté avatására csak viszonylag későn, 1729. március 19-én került sor (miután a szent tisztelete a huszita mozgalom és a harmincéves háború ellenére egyre nőtt). A szentté avatási procedúra során, amikor Nepomuki János sírját felnyitották, nyelvét épen találták. Ez a tény is tovább erősítette kultuszát a gyónási titok megőrzése terén. Magyarország területén kultusza igen széles körben elterjedt, ő volt ugyanis az első szent, akit a török Európából való kiűzése során oltárra emeltek. Képe, szobra szinte elmaradhatatlan a XVIII. században emelt magyarországi barokk templomokból. Templomunk kegyura, báró Laffert Ferdinánd Antal 1740-ben építtetett Csabán (újonnan kapott birtokán) egy kis templomot, saját költségén. A templom (templomunk) felszentelésére, Nepomuki Szent János tiszteletére 1741-ben (275 esztendővel ezelőtt) került sor.

Nepomuki Szt János

 Ismeretlen festő: Nepomuki Szent János megdicsőülése (oltárkép, Rákoscsaba)

(Fotó: Isóczki Péter Pál)

Nepomuki Szent János óv a rossz hírtől, a betegségektől, a tűzvésztől, a vízi úton utazók, a vízimolnárok, a hajósok patrónusa, a szép halál elősegítője.

Hajnal Piroska

(Forrás: A szentek élete, Garas Klára: Magyarországi festészet a XVIII. században, Liszka József: Adalékok Nep. Szt. János ikonográfiájához, Katolikus Lexikon)

kép1

kép2

kép3

kép4

kép5