„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” (Jn 15,5)

Jézus ebben a versben nem azt mondja, hogy „Én vagyok a szőlőtő, ti pedig próbáljatok meg szőlővesszők lenni”, hanem azt mondja „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők”

Egyszóval, azt akarja tudtunkra adni, hogy mi már szőlővesszők vagyunk, és nem kell küzdenünk, hogy azzá váljunk.

Szőlővesszőkként egyszerűen az a dolgunk, hogy megmaradjunk a szőlőtőn. De ezt hogyan tegyük? Azáltal, hogy mindennap tudatában vagyunk annak, hogy Krisztusban vagyunk. Mivel befogadtuk Krisztust, Krisztusban vagyunk, és elfogadottak vagyunk a Szeretettben (2 Kor 5,17, Ef 1,6). Isten elfogad minket, mert az Ő Szeretettjében vagyunk, Ő pedig bennünk. És így lát minket az Atya ma, amikor az Ő jelenlétébe jövünk.

A gonosz, viszont azt akarja, hogy a körülményeinkre fókuszáljunk, és ne a helyzetünkre, azaz Krisztusban elfoglalt helyünkre. A körülmény lehet pénzügyi nehézség, vagy romló egészségi állapot. A helyzetünk az, hogy Krisztusban megigazultunk, mennyei helyekre lettünk ültetve az Atya jobbján (2 Kor 5,21, Ef 2,6), örökösei vagyunk Istennek és társörökösei Krisztusnak (Róma 8,17). Az ellenség tudja, hogy ha a helyzetünkre koncentrálunk Krisztusban, az erőt ad ahhoz, hogy megváltoztassuk a körülményeinket. A János 15,5 szerint sok gyümölcsöt fogunk teremni: szűkölködés helyett Isten gondoskodásában részesülünk, betegség helyett pedig az Ő gyógyításában.

Ezeket a dolgokat nem tudjuk magunktól megtenni, hanem ezeket az Ő, rajtunk keresztül áradó Élete cselekszi meg. Úgy, ahogy a szőlőtőből áramló nedv a szőlővesszőben gyümölcsöt terem, az Ő, bennünk áradó Élete a gondoskodás és a gyógyulás bőséges termését hozza létre. Csak annyi a dolgod, hogy tudatában maradsz annak a ténynek, hogy Krisztusban vagy!

forrás

Az Atya öröme akkor teljes, ha minden gyermeke részt vesz benne

„Atyja már messziről meglátta őt és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult és megcsókolta” (Lk 15,20) –Az apa, akit mélyen megrendített fia hazatérésének a híre, nem várja meg, hogy megérkezzen, hanem elébe siet. Öröme azonban nem lett volna teljes másik fia jelenléte nélkül, így őt is meghívja, vegyen részt testvére ünneplésében. Azonban az idősebb fiúnak nincs ínyére az ünnep, nem tudja elviselni apja örömét. Továbbra is úgy érzi, hogy elveszítette testvérét, mivel ez már régen megtörtént szívében. Így képtelen részt venni az ünneplésben, inkább választja az árvaságot a testvériséggel szemben, az elszigeteltséget a találkozással szemben, a keserűséget az ünneppel szemben. Nem csak attól vonakodik, hogy megbocsásson testvérének, hanem azt sem tudja elfogadni, hogy apja képes a megbocsátásra, az együttérzésre.

A példabeszéd tükrözi emberi mivoltunk misztériumát

Annak az atyai háznak a küszöbén megnyilvánul emberi mivoltunk misztériuma: egyrészt az ünnep az újból megtalált gyermekért, másrészt egyfajta elárultság és méltatlankodás érzése azért, mert megünnepelték a tékozló fiú visszatérését. Egyrészt a vendégszeretet az iránt, aki megtapasztalta a nyomort és a fájdalmat, eljutva egészen odáig, hogy a disznók eledelével táplálkozzon, másrészt a bosszúság és a harag azért, hogy helyet készítenek egy erre méltatlannak, aki nem érdemelte meg, hogy átöleljék.

A testvérgyilkos Káin kérdése továbbra is visszhangzik közösségeinkben

Így ismét felszínre kerül a feszültség, amelyet népünk körében, közösségeinkben, sőt, még saját magunkban is megélünk. Egy feszültség, amely Káin és Ábel óta bennünk lakik és amellyel szembe kell néznünk. Kinek van joga ahhoz, hogy közöttünk maradjon, hogy leülhessen asztalunkhoz és helyet kapjon összejöveteleinken, aggodalmainkban és foglalatosságainkban, tereinken és városainkban? Úgy tűnik, hogy továbbra is visszhangzik a testvérgyilkos kérdés: „talán őrzője vagyok testvéremnek?” (vö. Ter 4,9) Annak a háznak a küszöbén megjelennek a megosztottságok és az összecsapások, az agresszivitások és konfliktusok, amelyek továbbra is mindig döngetik nagy vágyaink, a testvériségért folytatott küzdelmeink kapuit.

Az Atya kívánsága, hogy minden gyermeke vegyen részt örömében

Annak a háznak a küszöbén ugyanakkor teljes fényességében ragyogni fog az Atya kívánsága, hogy minden gyermeke vegyen részt örömében; senki se éljen embertelen körülmények között, mint kisebbik fia, sem árvaságban, elszigeteltségben, keserűségben, mint idősebbik fia. Szíve azt akarja, hogy minden ember üdvözöljön és eljusson az igazság ismeretére (1 Tim 2,4).

Minden bizonnyal sok körülmény táplálhatja a megosztást és a konfliktust; tagadhatatlanok azok a helyzetek, amelyek megosztanak, összecsapáshoz vezethetnek bennünket. Mindig fenyeget bennünket a kísértés, hogy higgyünk a gyűlöletben és a bosszúállásban, mint törvényes formában, hogy gyorsan és hatékonyan igazságosságot nyerjünk. Azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy a gyűlölet, a megosztás és a bosszúállás csak annyit érnek el, hogy megölik népünk lelkét, megmérgezik gyermekeink reményét, elpusztítják mindazt, amit szeretünk.

Az Atya szívét szemlélve élhetünk testvérekként

Ezért Jézus arra hív bennünket, hogy szemléljük az Atya szívét, csak így fedezhetjük fel, hogy egymás testvérei vagyunk. Csak innen kiindulva leszünk képesek arra, hogy leküzdjük a megosztottság rövidlátó logikáit, hogy eljussunk egy olyan tekintetre, amely nem kívánja elhomályosítani, vagy megcáfolni különbözőségeinket, egy erőltetett egységet vagy egy csöndes kirekesztettséget keresve. Csak ha minden nap képesek leszünk az égre emelni tekintetünket a „Mi Atyánkhoz” fordulva, akkor tudunk belépni egy olyan dinamizmusba, amelyik lehetővé teszi, hogy merjünk ne ellenségként, hanem testvérként élni.

Az Atya szeretete a keresztények legnagyobb gazdagsága

„Mindenem a tiéd” (Lk 15,31) – mondja az apa az idősebbik fiának. Nem pusztán az anyagi javakra utal, hanem arra, hogy fia részese szeretetének és együttérzésének. Ez egy keresztény legnagyobb öröksége és gazdagsága. Mert ahelyett, hogy méricskélnénk vagy osztályokba sorolnánk magunkat erkölcsi, társadalmi, etnikai vagy vallási szempontok alapján, elismerhetjük, hogy van egy másik emberi állapot, amit senki sem tud eltörölni vagy megsemmisíteni, mivel puszta ajándék: az Atya által szeretett, várt és ünnepelt gyermekek léte. „Mindenem a tiéd” – az együtt érző képességem is, mondja nekünk az Atya. Ne essünk abba a kísértésbe, hogy lefokozzuk gyermekségünket törvények és tiltások, kötelességek és előírások betartása kérdésévé. A mi gyermekségünk és küldetésünk nem születik önkéntességből, törvényességből, relativizmusokból vagy integrizmusokból, hanem hívő személyekből, akik minden nap alázatosan könyörögnek az Atyához: „jöjjön el a te országod”.

Az Atya házában sok hely van

Az evangéliumi példabeszéd befejezése nyitott. Az atya kéri idősebb fiát, hogy vegyen részt az irgalmasság ünnepén, de nem tudjuk, hogy elsőszülötte milyen döntést hozott. Talán azért nyitott ez a befejezés, hogy minden közösség, minden személy megírhassa azt saját életével. A keresztény tudja, hogy az Atya házában sok hely van, és csak azok maradnak kívül, akik nem akarnak részt venni örömében.

forrás

kép

„Háromszor kértem az Urat, hogy szabadítson meg ettől a problémámtól, de Ő azt mondta nekem: „Elég neked az én kegyelmem. Amikor gyenge vagy, akkor jut teljességre benned az én erőm.” (2 Kor 12,8-9)

Mindenkinek van problémája. De gondoltál már arra, hogy Isten esetleg arra használja a problémádat, hogy megváltoztasson? Hogy formáljon? Sőt, hogy meggyógyítson?

Két éven keresztül kértem Istent, hogy szabadítson meg a jobb kezemben lévő fájdalomtól. Ahogy írok, most is érzem, hogy zsibbadnak az ujjaim, a kezem, a karom és a vállam. Az orvosok a problémát annak tulajdonítják, hogy már több, mint harminc könyvet írtam kézzel. Az évtizProblémaedek során az ismétlődő mozdulatok lekorlátozták a mozgásomat, a legegyszerűbb feladat – leírni egy mondatot egy darab papírra – kihívássá vált számomra.

Természetesen megteszem a részemet. Tornáztatom az ujjaimat. Egy gyógytornász masszírozza az izmokat. Messziről elkerülöm a golfpályát. De leginkább imádkozom.

Jobban mondva vitatkozom. Nem kellene Istennek meggyógyítania a kezem? Az írás az elhívásom. Ezidáig még nem gyógyított meg.

Vagy mégis?

Mostanában többet imádkozom, miközben írok. Nem fennkölt imákat, hanem őszinte imákat. „Uram, segíts…” „Atyám zsibbad a kezem.” A fájdalom okozta kényelmetlenség alázatban tart. Nem Max vagyok az író, hanem Max vagyok, a fickó, akinek fáj a keze. Azt akartam, hogy Isten gyógyítsa meg a kezem. Azonban, Ő arra használta a beteg kezemet, hogy meggyógyítsa a szívemet.

Szóval, azt a problémát, amivel küzdesz, és amiért már számtalanszor imádkoztál… lehetséges, hogy Isten arra használja, hogy meggyógyítsa a szívedet?

Max Lucado

kép

Három fiatal január 23-án egyikük otthonában találta ki, hogy valamit fel kellene gyújtani. Kétszáz forintból körömlakklemosót vettek, majd a Markusovszky térre mentek, hogy ott egy kukát vagy valami mást felgyújtsanak. A kollégium falának volt támasztva egy szivacs, azt az egyikük lelocsolta a körömlakklemosóval, másikuk pedig meggyújtotta, majd elmenekültek a helyszínről. Egyikük 16, a másik kettő 15 éves. A fiatalokat csütörtökön fogták el, a tettüket “egyfajta heccnek” tekintették, motivációjuk ebből fakadt.

„Áldott menekülés” volt – emlékezett vissza egy teológus a múlt szerdai tűzeset után, amelyben szerkesztőségünk is érintett, hiszen irodánk és stúdiónk szintén a kiégett második emeleten található. Vajon hogyan lehet a pusztulásból Isten szeretetére mutató jel?

Ahogy arról már bizonyára olvasóink is értesültek, múlt szerdán tűz ütött ki a Ráday kollégiumban, ahonnan csodával határos módon mindenki kimenekült, aki akkor az épületben tartózkodott, egy embert kivéve, négy kislány édesapját, aki most nagyon hiányzik mindenhonnan.

Lassan dolgozzuk fel a történteket, akik kötődünk vagy valaha kötődtünk az épülethez, és főleg azok, akik ott tartózkodtak a tragédia napján. Irracionális félelmek, megrendült biztonságérzet, szomorúság és hála kavarog bennünk. Sokunknak segít – ha lehet, közösségben – újra elmesélni az átélteket. A történtek pedig olyan felismeréseket rejtenek, amelyekre valószínűleg semmi más nem képes ráébreszteni, csak az, amikor testi tapasztalattá válnak a nálunk nagyobb erők.

Számomra az első felismerés az volt, hogy ezek közül az erők közül Isten ereje, hatalma és szeretete a legnagyobb. Megrendítő a tűz, ami tíz-tizenöt perc leforgása alatt végighaladt az épületegyüttes több szintjén, és emberéletet is követelt. De az még megrendítőbb, hogy a szeretet erősebb a halálnál. Az emberek szeretete, adományaikban is megnyilvánuló, minden képzeletet felülmúló nagylelkűsége. A néniké, akik a kis nyugdíjukból adakoztak, vagy cipőket, ruhákat hoztak a diákoknak, és a sok önkéntesé, akik empátiával, kétkezi munkával vagy egy bögre forró itallal segítettek. Amikor a diákok kimenekültek az épületből minden nélkül, kint, a fagyos hidegben szembesültek vele, hogy már nem mehetnek vissza, és valószínűleg mindenük odaveszett. Azt az éjszakát már ismerősöknél, barátoknál töltötték.

Isten szeretetének jele az is, amilyen lélekjelenléttel megáldotta a diákokat. Egyikük azt mondta, „áldott menekülés” volt, nem estek pánikba, és többen is bátorságot kaptak, felszaladtak a könyvtárhoz is, hogy oda is bekopogjanak, és segítettek egy bent lakó idős néninek is. Bár sokaknak mindenük odaveszett, amikor visszatértek a szobájukba, a korommal és füsttel teli szobában néhányan működő laptopot találtak, és volt, aki a Bibliájában megtalálta a pénzét, ami meg sem perzselődött. Megrendítő, hogy miközben együttműködtek Istennel, és az emberéletet tartották a legnagyobb értéknek már akkor, amikor nem lehetett tudni, hogy mekkora a baj, Isten nem csak őket mentette meg, de még ezeket az értékeiket is visszaadta. Vagy adja nemsokára az adakozó emberek szeretete révén.

Ezen a képen az én Bibliám látható szerkesztőségünkben. Amikor először mentem fel a másodikra a tűz után, mélyen megrendített a látvány. Elképzeltem, milyen lehet a mi irodánk, milyen lesz látni kiégve. Csak elképzelésem van arról, milyen érzés lehet elveszíteni az otthont vagy azt a helyet, ahol az időd nagy részét töltöd, ahol alkotsz, beszélgetsz, közösségben vagy, alszol – átadva Istennek a kontrollt az életed felett. De minket nem ez a látvány fogadott. Mellettünk, előttünk és fölöttünk minden irányban égett az épület, 1200 fokos hő árasztotta el a tetőteret, de a mi ajtónkon nem törtek be a lángok.
Ez még inkább megrendített. Bár vastag korom és füst lepett el mindent, a személyes tárgyaink és értékes felszerelésünk nagy része épen maradt, helyrehozható.

Ekkor eszembe jutott az az Ige, amit még a szeptemberi iraki utunk előtt nyomatékosított Isten számomra:
„…ha tűzben jársz, nem égsz meg, a láng nem perzsel meg téged.” (Ézs. 43,1) 
Isten ott megmentett minket a rakétáktól, és rövid időn belül újra beváltotta az ígéretét. Megrettenek Isten hatalmától. Szeretném teljesen átadni neki a szívemet. Megérteni, mi a terve velem. Vágyni megmozdulni azokért, akikért az Ő szíve megtelik szeretettel, kegyelemmel és irgalommal. Mert az Ő legnagyobb értékei mi vagyunk. És értünk semmi sem volt drága neki.

Egy héttel a tűzeset után végre erőt vettem magamon, és megtisztítottam néhány tárgyat, ami a munkához kell. Azon gondolkodtam közben, hogy miközben egyik napról a másikra megsérülhet, elveszhet a régi életünk díszlete, valójában nem ez a meghökkentő, hanem hogy úgy élünk, mintha ezek megtartanának minket.

Természetes, hogy körülvesszük magunkat tárgyakkal, amik a mindennapokhoz szükségesek, és hogy ezekben kifejeződik, kik vagyunk, mivel foglalkozunk. De attól, hogy ezek ott vannak körülöttünk, továbbra sem lehetünk azonosak velük. Nyomok a létezésünkről, de az élet valójában bennünk dobog, lüktet. Az marad meg, és azt menti meg Isten a tűztől (ami egyébként mindenki számára közeleg); vagyis bennünket. A napjaink meg vannak számlálva a földön, sőt, már a Földünk napjai is. A tárgyak, a napi rutin halott díszletek és múló szokások. Megtévesztő kellékei annak a lehetőségnek, amit életnek nevezünk, és ami kiaknázatlan marad, ha nem az éltető Istenhez kötődünk. Ha Ő a forrásunk, akkor viszont értelmet nyer. Akkor is értelmes életet élhetünk, amikor minden rendben van, mert a napjainkat, az éveinket a valódi értékek szabják meg, hiszen azok kerülnek első helyre.

Azon gondolkodom, ha ezen a ponton az én földi életem is véget ért volna, vajon mit hagytam volna magam után. Érződne a hiánya azoknak a dolgoknak, amikkel az időmet töltöttem? Kezdek egyáltalán valamit az életemmel, ami valakinek segít? Mire fordítom az időm, az energiám, a figyelmem?

Ami mulandó, az nem olyan nagy érték, mint ami örök. Mérhetetlenül több, ami örök. Isten arra figyelmeztet, hogy döntsünk arról, mi a fontos nekünk, mert ahol a kincsünk, az értékünk, csakhamar ott lesz a szívünk is. Vagy a mulandó, vagy az örök dolgok sorában.

Amikor a tűz másnapján diákokkal beszélgettem, elmondták, Isten milyen módokon óvta meg az életüket. Volt olyan diák, akit fél órával azelőtt, hogy felcsaptak a lángok, a felesége telefonon felhívott és hazaparancsolt a könyvtárból. Egy lány arról beszélt, hogy egészen addig ágyban fekvő, lázas beteg volt, de aznap mintha a betegséget elvágták volna. Olyan erősnek érezte magát, hogy elment egy esti istentiszteletre. A többiek azon aggódtak, amikor nem találták, hogy talán nem tudott felkelni az ágyból és kimenekülni, pedig ott sem volt már a kollégiumban. Volt, aki hosszas unszolásra aznap este a barátjánál aludt, másvalaki azon a napon költözött át egy másik kollégiumba.

Mindannyian megmenekültek. És hiszem, hogy nemcsak okkal – Isten szeretete miatt –, hanem céllal is. Mostantól szétszórtan fognak lakni más egyetemek kollégiumaiban. Jellé válhatnak a világ számára.

Egyre inkább megerősödik bennem, hogy „egyik ember formálja a másikat” (Példabeszédek 27,17), vagyis a megváltozott emberi szív az, amivel a legnagyobb hatással lehetünk egymásra. Az az, ami változást hoz másoknak is.

Szükség van az imáinkra. Akárhogy is, ami történt, javunkra válhat – ez már csak rajtunk múlik. Az egyházunknak szüksége van megtérésre, újrakezdésre. Azt tudom, hogy az út a másik ember szívéhez nem az odamondáson át vezet, hanem a saját szívemen át, ami alázatos marad Isten felé.

Az utolsó két képen szerkesztőségünk ajtaja és épen maradt ablakaink láthatók.

Jakus Ágnes
a Parókia portál munkatársa

forrás

szándékos gyújtogatás

Egy csodálatos tanmese kering mostanában az interneten, egy telepítési útmutató a szeretethez.

 

Ügyfélszolgálat: Igen, miben segíthetek?

Felhasználó: Hát, hosszas megfontolás után úgy döntöttem, installálni fogom a Szeretetet. Végig vezetne kérem a folyamaton?

Ügyfélszolgálat: Rendben, szívesen segítek. Készen áll az indulásra?

Felhasználó: Hát, nem vagyok egy műszaki zseni, de azt hiszem készen állok. Mit kell először tennem?

Ügyfélszolgálat: Első lépésként nyissa meg a Szívét. Megtalálta a Szívét? –

Felhasználó: Igen, de egy csomó más program is fut jelenleg. Lehet telepíteni a Szeretetet, miközben ezek futnak?

Ügyfélszolgálat: Milyen más programok futnak?

Felhasználó: Lássuk csak, van Múltbéli Megbántódás, Alacsony Önértékelés, Harag és Neheztelés. Ezek futnak éppen.

Ügyfélszolgálat: Nem gond, a Szeretet fokozatosan törölni fogja a Múltbéli Megbántódást a jelenleg működő rendszeréből. A hosszú távú memóriában esetleg megmaradhat, de már nem fog megzavarni más programokat. Végül a Szeretet felül fogja írni az Alacsony Önértékelést a saját moduljával, amit Egészséges Önértékelésnek hívnak. Viszont a Haragot és a Neheztelést teljesen ki kell kapcsolnia. Ezek a programok megakadályozzák a Szeretet megfelelő installálását. Ki tudja kapcsolni ezeket?

Felhasználó: Nem tudom, hogyan kell kikapcsolni őket. Meg tudja mondani?

Ügyfélszolgálat: Örömmel. Menjen a startmenübe és indítsa el a Megbocsátást! Ezt addig kell ismételnie, amíg a Harag és a Neheztelés teljesen ki nem törlődnek.

Felhasználó: Rendben, kész! A Szeretet automatikusan elkezdte telepíteni magát. Ez normális?

Ügyfélszolgálat: Igen, de ne feledje, Önnek csak az alap program van meg. El kell kezdenie kapcsolódni más Szívekhez, hogy hozzáférjen a frissítésekhez.

Felhasználó: Hoppá! Máris kaptam egy hibaüzenetet. Azt mondja: “Hiba – A program nem fut külső egységeken.” Most mit tegyek?

Ügyfélszolgálat: Ne aggódjon. Ez azt jelenti, hogy a Szeretet program Belső Szíveken való futásra lett tervezve, de az Ön Szívén még nem futott. Kevésbé technikai nyelven ez csak annyit jelent, hogy Önnek először saját magát kell Szeretnie, mielőtt másokat Szerethetne.

Felhasználó: Tehát most mit tegyek?

Ügyfélszolgálat: Gördítse le az Önelfogadás menüt; majd kattintson az alábbi fájlokra: Megbocsátok Magamnak 2.0, Felfedezem az Értékeimet 1.5, Tudomásul Veszem a Korlátaimat 3.0.

Felhasználó: Rendben, kész.

Ügyfélszolgálat: Most másolja őket az “Én Szívem” könyvtárba. A rendszer felül fog írni minden zavaró programot és kijavítja a hibás programozást. Ezen kívül törölnie kell a Terjengős Önkritikát az összes könyvtárból és kiürítenie a Kukát, hogy biztosan eltávolítsa teljesen, hogy soha ne jöhessen újra elő.

Felhasználó: Megcsináltam. Hé! A Szívem új fájlokkal telik meg. Mosoly jelent meg a képernyőmön és a Béke meg az Elégedettség bemásolja magát minden felé a Szívembe. Valamint az egész rendszerem melegedni kezdett. Ez normális?

Ügyfélszolgálat: Sok esetben. Másoknak eltart egy ideig, de végül minden helyreáll a megfelelő időben. A rendszer melegedése normális, és javítja a Szív működését, ne aggódjon. Egyébként jó érzés nem?

Felhasználó: De, csak szokatlan.

Ügyfélszolgálat: Szóval, a Szeretet telepítve és rendesen fut. Még egy dolog mielőtt letennénk. A Szeretet Ingyenes Program. Figyeljen rá, hogy továbbítsa azt és a különféle változatait mindenkinek, akivel kapcsolatba kerül. Ők is megosztják majd másokkal és visszajuttatnak viszonzásul Önhöz is új és izgalmas változatokat.

Felhasználó: Köszönöm!

forrás

kép

Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban. 1Tessz 5,18

Görögül a „köszönet” szó „charis”, és ugyanennek a szónak egy másik jelentése a „kegyelem”. Tehát kegyelemmel telve lenni azt jelenti: hálaadással telve lenni. Isten azt akarja, hogy, mindig hálát adjunk.

Ha a dolgaink nem állnak túl jól, akkor is dönthetünk úgy, hogy hálásak leszünk, mert Ő hűséges, és képes mindent a javunkra munkálni (Róm 8,28).

Emberi természetünk olyan, hogy történhet velünk tíz jó dolog, akkor is az egyetlen negatív dologra fogunk összpontosítani. Hajlamosak vagyunk arra nézni, amink nincs, ahelyett, hogy hálásak lennénk azért, amink van. Meg kell értenünk, hogy amikor hálát adunk azért, amink van, még ha „nincs is egyebünk, mint öt kenyerünk és két halunk”. Ő meg fogja szaporítani azt számunkra. Emlékszünk, mit tett Jézus, mielőtt az öt kenyeret és a két halat megsokasította volna a több, mint ötezer ember számára? Hálát adott az Atyának, azért a kevésért, amivel rendelkezett (Mt 14,17-21).

 

Őrizd magadban a hálás lelkületet!Adj hálát a testrészeidért, amik megfelelően működnek. Adj hálát a bevételedért, akármennyi is az. Ne arra koncentrálj, amivel nem rendelkezel. Tartsd számon az áldásaidat minden nap. Köszönd meg a jelenlétét és a kegyelmét az életedben, amik mindent megváltoztatnak. Nem csak több örömed lesz, hanem még több áldást és növekedést fogsz megtapasztalni.

Forrás

kép

Szabó József, az Egri Szeminárium spirituálisa beszél a Gonoszról, aki hazugság atyja. Fő célja, hogy Istentől eltávolítsa az embert, ezért  megkísérti, majd vádolja. Kihasználja a meg nem bocsátásunkat, és életünket megkönnyítő praktikák utáni vágyainkat. Atya elmagyarázza a Halloween kialakulásának a történetét, és miért veszélyes a veszélytelennek tűnő tökfaragás. Majd a gyermekeket érintő nagyon veszélyes internetes “játékokra” figyelmeztet, amelyekről sok szülő nem is tud.

Szent István Televízió

 

„Az Úrnak kedveltje, éljen biztonságban minden időben! A magasságbeli legyen oltalmazója, lakjék az ő hegyei között!” MTörv 33,12

Az egyik módja annak,Biztonságod forrása

hogy kiderítsük, vajon helyesen szeretjük-e önmagunkat az, ha megvizsgáljuk, hogy biztonságban érezzük magunkat vagy bizonytalansággal küzdünk.

Egyszerűbben fogalmazva, a bizonytalanság azt sugallja, hogy „nem vagyunk elég jók”, mások megerősítésére, elismerésére van szükségünk ahhoz, hogy magabiztosak legyünk. Ez azzal hozható kapcsolatba, hogy az életünk Isten szeretetének rendíthetetlen alapján áll-e, vagy mások rólunk alkotott téves véleményének a rázós talaján.

A biztonságod nem függ a bankszámládtól, a munkádtól, a külsődtől, mások rólad alkotott véleményétől, vagy éppen attól, hogy hogyan bánnak veled. Tudom, a mai világban ez furán hangzik, de nem is az egyetemi diplomád, az iskolai vagy szakmai sikereid, a ruhád, az autód márkája, vagy a házad határozzák meg a biztonságodat. És nem is az, hogy házas vagy-e vagy egyedülálló, hogy vannak-e gyermekeid, vagy nincsenek. Semmi másban ne keresd a biztonságodat, mint Jézus Krisztusban, és csak Őbenne. Ő az egyetlen, akinek számít a véleménye, Ő az egyetlen, aki mindig szeret, és akinek a veled kapcsolatos gondolatai nem változnak.

Olvasd el újra és újra a mai Igét és bátorodj! Te az Úr szeretettje vagy és biztonságban nyugodhatsz Őbenne.

Szeresd magad helyesen: Kezdj el együtt munkálkodni Istennel, hogy sziklaszilárd biztonságot találj Benne. Ő szeret téged, és Vele együtt mindent meg tudsz tenni, amit meg kell tenned ebben az életben.

„… akit az Örökkévaló kedvel! Biztonságban lakhatsz az ő közelében, Körülvesz oltalmával szüntelen, s hátán hordoz, mint anya a kicsinyét.” 

„Isten szeretettje ő; Isten állandó lakhelye. Isten körülveszi egész nap azt, akiben Ő otthonra talált.” 

“Ő az Úr kedveltje, biztonságban lakik majd mellette. A Magasságbeli védelmezi egész nap, s az ő vállai között nyugszik.”

“Az Úr kedvence ő, biztonságban lakik nála. Oltalmazza őt mindenkor; a hegyek, melyek között lakik, Istennek vállai.”

 

forrás

kép