Advent első vasárnapjával a hívő ember számára az új egyházi év kezdődik meg. A naptári évvel ellentétben az egyházi év nem elsősorban az idő múlására emlékeztet. Ez az adventtől adventig tartó, évről-évre visszatérő időszak másfajta kronológia szerint épül fel, amelyben az Egyház az ünnepeken keresztül újra és újra felidézi Krisztus életét és megváltó művét.

„Az Egyház, mint jóságos és szerető édesanya feladatának tarja, hogy Isteni vőlegényének üdvösséget szerző művét az év folyamán meghatározott napokra szétosztva szent megemlékezéssel megünnepelje… Így tárja elénk az év forgásával Krisztus egész misztériumát, a megtestesüléstől és a születéstől kezdve a mennybemenetelig, és Pünkösdtől egészen az Úr eljövetelének reménykedő boldog várásáig.” (II. Vatikáni Zsinat, Liturgikus Konstitúció, 102.)

 Az advent egy latin kifejezésnek, az Adventus Domini-nek (az Úr eljövetele) a rövidítése. A világi köznyelvben is általánosan ismert és használt kifejezés kissé leegyszerűsített fordítása: várakozás, sőt magazinokban, hírességekkel készült interjúkban már megjelent az adventi elcsendesedés fogalma is. Egyik értelmezés sem helytelen, de a hívő ember számára az advent a karácsony örömét megelőző bűnbánati időszakot jelenti. (A bűnbánatra emlékeztet minket, többek között, templomaink oltárainak dísztelensége, az advent liturgikus színe, a lila.) Elcsendesedünk, mert átéljük a „lelki sötétségünket”, a kegyelemre való rászorultságunkat, ily módon az advent lelki előkészületi idő. Így idézzük fel az ószövetségi kor, sőt az emberiség kezdetétől Krisztus megszületéséig tartó korszakok várakozását, a bűnbe esett emberiség évezredes vágyakozását a Szabadító eljövetelére. Ez az Isten által a szívekbe elültetett vágyakozással teli várakozás fogalmazódott meg a próféták írásaiban:

Harmatozzatok, egek, onnan felülről, 

és ti, felhők, hullassatok győzelmet!

Nyíljék meg a föld

és teremjen üdvösséget,

és sarjadjon vele szabadulás is.

Én az Úr hozom ezt létre mind!

(Izaiás 45,8)

Vágyakozással teli várakozás az adventi időszak: az Ószövetség várakozása Krisztus első (alázatos) eljövetelére az idők teljességében. A hívő lélek várakozása Krisztus folytonos (lelki) eljövetelére a Karácsonyban és az Egyház várakozása Krisztus második (diadalmas) eljövetelére az utolsó napon.

 

Az adventi időszakban hagyományosan reggel 6 órakor bemutatott szentmise, a roráte a Megváltó várásának és a Szűz Mária tiszteletnek a nép által megszeretett és már a középkor óta szokásban lévő megnyilvánulása. Különös tisztelettel kell ugyanis öveznünk a Boldogságos Szűz Máriát, Megváltónk édesanyját, hiszen a Karácsony öröméhez kellett a lelki sötétségben járó ószövetségi nép leányának önátadó várakozása, mert ő igent mondott az angyal által közvetített isteni szóra: “Legyen nekem a Te igéd szerint!” (Lukács 1,38) A hajnali mise (angyalos mise vagy aranyos mise) a roráte elnevezést a Boldogságos Szűz Mária adventi időben mondott votív miséjének introitusa (Izajás próféta jövendölésének szavai) alapján kapta: „Rorate caeli de super et nubes pluant iustum.” (Iz 45,8)

Jöjjünk minél többen és a hajnali miséken (hétfőn, szerdán és pénteken) való imádságos részvétellel mi is, ahogyan a zsoltáros mondja, emeljük fel lelkünket az Úrhoz! (24. zsoltár)

 

Hajnal Piroska (Katolikus Lexikon, Éneklő Egyház és saját)

Rorate

IHS

Leonardo da Vinci: Angyali üdvözlet