„Bátorság helyett félünk…” – Martini bíboros utolsó interjúja

– Milyennek látja az Egyház helyzetét?

– Az Egyház megfáradt a jólétben élő Európában és Amerikában. A kultúránk megöregedett, a templomaink hatalmasak, a kolostoraink üresek, az egyházi bürokrácia felduzzadt, a vallási szertartásaink és a ruháink pompázatosak. Ezek a dolgok tényleg azt fejezik ki, hogy mivé lettünk mára… (…) A jólét ránk nehezedik. Ott tartunk, ahol a gazdag ifjú, aki szomorúan távozott, amikor Jézus hívta őt, hogy legyen a tanítványa. Tudom, hogy nem könnyű mindent elengednünk. De legalább kereshetnénk olyan embereket, akik szabadok, és közelebb vannak az embertársaikhoz. Olyanokat, mint Romero érsek volt és az El Salvador-i vértanú jezsuiták. Hová lettek közülünk a hősök, akiktől ihletet meríthetnénk? Semmilyen indokkal nem korlátozhatjuk őket az intézmény kötelékeivel.

– Ki segíthet ma az Egyházon?

– Karl Rahner atya kedvelte a hamu alatt rejlő parázs hasonlatát. Én a mai Egyházban olyan rengeteg hamut látok a parázs fölött, hogy néha elfog a tehetetlenség érzése. Hogyan lehetne megszabadítani a parazsat a hamutól, hogy ismét fellobbanjon a szeretet lángja? Először is meg kell keresnünk ezt a parazsat. Hol vannak az olyan nemes lelkű emberek, mint az irgalmas szamaritánus? Azok, akiknek olyan hitük van, mint a római századosnak? Akik lelkesek, mint Keresztelő Szent János? Akik bátrak, mint Szent Pál? Akik hűségesek, mint Mária Magdolna? Én azt tanácsolom a pápának és a püspököknek, hogy keressenek tizenkét külsős embert a vezető posztokra. Olyan embereket, akik közel vannak a legszegényebbekhez, akiket fiatalok vesznek körül, akik új tapasztalatokat szereznek. Szükségünk van arra, hogy szembenézzünk olyan emberekkel, akik izzanak és ragyognak, hogy a Lélek mindenhová eljuthasson.

– Milyen eszközöket ajánl az Egyháznak fáradtság ellen?

– Az első a megtérés: az Egyháznak be kell ismernie a saját hibáit, és a gyökeres változás útjára kell lépnie, kezdve a pápán és a püspökökön. A pedofília botrányai arra mozdítanak bennünket, hogy a megtérés útjára lépjünk. A szexualitás kérdése, és minden, aminek köze van a testhez, ezt példázza. Ezek mindenki számára fontos dolgok, néha talán túlságosan is fontosak. Fel kell tennünk a kérdést magunknak, hogy az emberek vajon hallgatnak-e még az Egyház tanácsaira szexuális téren. Vajon az Egyház mértékadó tekintélynek számít-e még ezen a területen, vagy csak a média viccelődéseinek tárgya?

A második: az Isten Igéje. A II. Vatikáni Zsinat visszaadta a Bibliát a katolikusoknak. (…) Csak aki szíve mélyén megérti ezt az Igét, csak az vehet részt az Egyház megújításában, és csak az tud majd a személyes kérdésekre helyes döntéssel választ adni. Az Isten Igéje egyszerű, és olyan szívet keres magának társként, aki meghallgatja Őt. (…) Sem a papság, sem az egyházjog nem léphet az ember szívének helyébe. Az összes külső szabály, a törvények, a dogmák mind azért vannak, hogy tisztábbá tegyék ezt a belső hangot, és segítsék a lelkek megkülönböztetését. Kiknek vannak a szentségek? A szentségek nem fegyelmező eszközök, hanem segítséget jelentenek az embereknek az élet útján járva, a gyengeségek közepette. Elvisszük mi a szentségeket azokhoz, akiknek újult erőre lenne szükségük? Gondolok itt az összes elvált emberre, az újraházasodott párokra, a kibővült családokra. Ezeknek különleges védelemre van szükségük. Az Egyház ragaszkodik a házasság felbonthatatlanságához. Igazi kegyelem, amikor egy házasság, egy család sikeres. (…) Az a mód, ahogy a kibővült családokkal bánunk, meg fogja határozni, hogy hogyan viszonyulnak majd a gyerekeik az Egyházhoz. Egy nőt elhagyja a férje, és talál egy új társat, aki törődik vele és három gyermekével. A második szerelem sikeres. Ha ezt a családot megbélyegezzük, nemcsak az anyát taszítjuk el, hanem a gyerekeit is. Ha a szülők kitaszítottnak érzik magukat az Egyházban, vagy nem érzik a támogatását, az Egyház el fogja veszíteni a jövő nemzedéket. A szentáldozás előtt így imádkozunk: „Uram, nem vagyok méltó…” Tudjuk, hogy nem vagyunk méltók (…) A szeretet kegyelem. A szeretet ajándék. A kérdést, hogy az elváltak áldozhatnak-e, meg kellene fordítani. Hogyan tud az Egyház a szentségek erejével azoknak a segítségére sietni, akik bonyolult családi helyzetbe kerültek?

– Ön személy szerint mit tesz?

– Az Egyház le van maradva kétszáz évvel. Hogy-hogy nem rendül meg? Félünk? Bátorság helyett félünk? Az Egyház alapja akkor is a hit. A hit, a bizalom, bátorság. Én öreg vagyok és beteg, mások segítségétől függök. A körülöttem lévő emberek éreztetik velem a szeretetet. Ez a szeretet erősebb a bizalmatlanság érzésénél, amit néha az európai Egyházzal szemben érzek. Csak a szeretet győzi le a fáradtságot. Isten a Szeretet.
Egy kérdésem van még feléd: Te mit tudsz tenni az Egyházért?

Forrás: A Keresztény Élet 2012. szeptember 9-i számából