Az esztendő első napja a katolikus liturgiában Mária istenanyaságának ünnepe. Már az apostoli hitvallásban megjelenik Mária sajátos anyaságának kiemelt említése (“születék Szűz Máriától”), a III. egyetemes zsinat (431) pedig a nesztoriánus eretnekséggel szemben ünnepélyes formában is kihirdette a Mária istenanyaságáról szóló hittételt.

Nemcsak a katolikusok, hanem még a protestánsok is elfogadják az efezusi zsinat döntését. A nagy protestáns teológus, Karl Barth egyenesen kijelenti: “ez a hittétel jelentős és szükséges mint a krisztológiai dogma kiegészítő kifejezése, mert tömören kimondja, hogy Krisztus, aki anyától születik, valóságos tagja az emberiségnek, de ugyanakkor valóságos Isten, mert ez a gyermek az Isten Fia; Mária tehát Isten anyja.” Nyilvánvaló, hogy a protestánsok szerint ez nem azt jelenti, hogy Máriát különleges tisztelet illeti meg, hanem csak azt, hogy teológiailag elfogadható és helyes Máriát Isten anyjának (theotokosz) nevezni. Szerintük ez a dogma elsősorban nem Máriáról akar mondani valamit, hanem Krisztus Istenfiúságának a megvallása.

Szerintünk viszont Mária istenanyasága az első és legjelentősebb Mária-dogma, a legfontosabb mariológiai alapelv, hiszen az istenanyaságból érthető meg a Szűzanya méltósága és minden “kiváltsága”. Ezek az úgynevezett kiváltságok (szeplőtelen fogantatás, szűzi anyaság) tulajdonképpen kegyelmi ajándékok, amelyekkel őt azért ajándékozta meg az Isten, hogy benne az Egyszülött Fiú földi életét előkészítse. Mária személyét és tiszteletét az ő istenanyaságából lehet igazán megérteni! A. Schmemann ortodox teológus szerint “ha a Szentírásból semmi mást nem tudnánk, csak azt, hogy Krisztusnak, az Istenembernek van egy édesanyja, és ezt Máriának hívják, ez az egyetlen kijelentés elég lenne ahhoz, hogy az egyház szeresse és tisztelje őt.”

A Biblia – főként Lukács evangélista – Mária nagyságát és jelentőségét nem annyira az anyaság biológiai tényéből kiindulva állítja elénk, hanem bemutatja nekünk a Szent Szüzet, amint engedelmes hitének “igen” szavával áldottá lesz minden asszonyok között. Erzsébet is a Máriával való találkozáskor nem csupán az anyaság ténye miatt örvendezik, hanem Máriát boldognak mondja azért, mert hitt abban, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki. Szent Ágoston is ebben látja meg Mária igazi nagyságát: “Boldogabbnak mondjuk Máriát azért, mert hitében magába fogadta Isten igéjét, mint azért, hogy testében is hordozta őt.”.

Mária anyasága sajátos, hitből vállalt anyaság, ezért nem csupán “magánügy”, hanem az üdvösségtörténet fontos mozzanata. Mária így az üdvtörténet egyik alakjaként, Ábrahámhoz és más személyekhez hasonlóan, mint “Sion lánya” az Isten és az emberiség között folyó történelmi párbeszéd részeseként jelenik meg előttünk. Az angyali üdvözlet szerint Mária egy olyan párbeszéd részese, amelyhez nekünk is közünk van. A Szentírás egészen egyszerű szavakkal ezt mondja nekünk: Volt egy ember, akinek megjelent egy angyal, egy nehezen érthető üzenettel: és ez az ember feltétel nélkül kimondta: Legyen nekem a te igéd szerint. Ezek után megtörtént a megtestesülés: az örök Atya Fia leszállott e világba, a mi testünkbe, a mi történelmünkbe, hogy új távlatot és igazi megoldást adjon a világnak.

Az embert teremtő és üdvözíteni akaró Isten Máriát bevonta abba a megdöbbentően nagy drámába, ami megtörtént az örök Isten és a teremtett világ között. Ha tehát fel akarjuk fogni, hogy mit jelent Mária istenanyasága, akkor sohasem szabad ezt az anyaságot pusztán biológiai-fiziológiai eseményként néznünk, hanem úgy kell tekintenünk, mint hitének szabad, személyes, az üdvösség szempontjából is döntő megnyilvánulását.

Dolhai Lajos

Szűz Mária ,Isten anyja

Ha részletesebben szeretné megismerni a dogma fejlődését, kattintson erre a linkre!

dogmatörténeti fejlődés