A Jó Pásztor vasárnapja
Húsvét 4. vasárnapja, a papi és szerzetesi hivatások vasárnapja
Abban az időben Jézus így szólt: „… Én vagyok a jó Pásztor. Ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem – mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért. De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz, és egy pásztor.” (János ev. 10,11-18)
Ezen a napon, a Jó Pásztorról szóló példabeszédet olvastatja az Egyház. A Lukács evangéliumában (15,3-7) olvasható példabeszédben szereplő pásztor egyetlen elveszett báránya keresésére indul. A pásztor örömében vállára veszi, és úgy viszi vissza a nyájhoz elveszett és immár megtalált bárányát. Ez a két példabeszéd a szentírási alapja annak a megállapításnak, hogy Jézus Krisztus a Jó Pásztor. A keresztény művészet egyik legkedveltebb ábrázolása ez, Krisztus, a Jó Pásztor, megmentett bárányával a vállán, ez látható templomunk szószékének hangvetőjén is (ami a barokk művészet stílusjegye is egyben).
János evangéliumában (János 21, 15-19) olvashatjuk azt az Egyház számára rendkívül jelentős kijelentést is, melyben az apostoloknak a Galileai-tónál megjelenő Feltámadott Krisztus Péternek adja át a főpásztori hatalmat: „Legeltesd juhaimat!”. A jelenet csodálatos zenei megjelenítését a tavaly ünnepelt, magyar zeneszerző-óriás, Liszt Ferenc Krisztus-oratóriumának Tu es Petrus című tételében hallgathatjuk. Jézus Krisztus, a Jó Pásztor hivatalát tehát Péter apostolnak és a tizenkét tanítványnak adta át, s tőlük a püspökök vették át azt. Ezért hivatali jelvényük a pásztorbot.
Ehhez kapcsolódva, VI. Pál pápa (1897-1978) még a vatikáni zsinat ideje alatt (1962-1965) jelölte ki ezt a vasárnapot a papi és szerzetesi hivatásokért végzett imára. Ezen a vasárnapon különös figyelemmel kell fordulnunk a hivatásébresztés és a hivatásgondozás feladata felé. XVI. Benedek pápa a II. vatikáni zsinat szellemét felidézve, 2010-es üzenetében arra hívta fel a figyelmet, hogy „az egész keresztény közösség felelőssége, hogy több papi hivatás szülessen”. A Szentatya arra buzdított, hogy a Szűzanya segítségét kérve imádkozzunk buzgón azért, hogy az ő példája nyomán és közbenjárására minden közösségben elterjedjen a készség, hogy egyre többen mondjanak igent az Úrnak, vállalják a felszentelt és a szerzetesi élet legfontosabb mozzanatát, önmagunk teljes odaadását Istennek (2010. ápr. 25).
A pásztor/jó pásztor/nyájáért aggódó pásztor az ókori keleti művészetben, majd a görög és hellenisztikus világban az emberszeretet szimbóluma volt. Az Ószövetségben Jahve is pásztorként gondoskodik övéiről: „Az Úr az én pásztorom, szükséget nem kell látnom. Zöldellő mezőkön terelget engem…” (Részlet a 23. zsoltárból).
Jézus Krisztusnak, a Jó Pásztornak ószövetségi előképei Mózes, Dávid és az igaz próféták. A Jó Pásztort gyakran ábrázolják keresztelőkápolnákban: a keresztelendőt Jézus vezeti az élő vizek forrásához, melynek ő a táplálója és őrzője, a gyóntatószékeken, ahol az elveszett bárányát kereső, megtaláló és hazavivő Krisztus jelképe. A Jó Pásztor a szószékek hangvetőjén is megjelenik, olykor papírtekercset tart a kezében. Szent Pálnak az Efezusiakhoz írt levele (4,11) alapján a barokk művészet összekapcsolta a jó pásztort és a tanítót. A szószék az a hely, ahonnan a hívek a Jó Pásztor tanítását hallgatják.
Hajnal Piroska
(Forrás: Magyar Katolikus Lexikon; A keresztény művészet lexikona)
