• Érdekes cikkek

    Istennek tetsző szomorúság

    Az Istennek tetsző szomorúság ugyanis üdvösségre vezető megtérést hoz, amelyet senki sem bán meg; a világ szomorúsága viszont halálba visz.2 Kor 7,10 Ezen gondolatok mentén indul el Gájer László atya. Mi a különbség…

  • Egyéb

    Hogyan imádkozz? – 7.rész

    András atya három bibliai szereplőn keresztül elmélkedett az imádságról, illetve három szempontot említett az imádsággal kapcsolatban. Az első szereplő: Dávid király 2 Sám6: „Dávid és Izrael egész háza teljes lendülettel énekeltek és táncoltak…

  • Érdekes cikkek

    Egység a Szentháromságban

    Az ember Isten képére teremtetett. Isten pedig Szentháromság. Éppen ezért mindaz, ami a Szentháromság életében megtalálható, annak ott kell lennie az emberiség életében is. Magunktól nem tudunk rájönni, sem a tényére, sem a…

  • Egyéb

    IMA TRIANON SZÁZADIK ÉVFORDULÓJÁRA

    “Egy Miatyánk a magyarokért” néven imaláncot indítunk, amely során arra buzdítunk Titeket, hogy június 4-én, 16 óra 30 perckor csendesedjünk el és mondjuk el külön-külön, de lélekben mégis együtt a “legszentebb imádságot”, azaz a…

  • Érdekes cikkek

    Szűz Mária, az Egyház Anyja

    Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció 2018 tavaszán elrendelte a Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának kötelező emléknapját, melyet pünkösdhétfőn ünnepelünk a liturgiában. Szent Ambrusnál találkozunk először az Egyház ősmintája (Ecclesiae typus) kifejezéssel, mely Máriának a…

  • Aktuális események,  Érdekes cikkek

    Kicsoda a Szentlélek?

    Gájer László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára, a Sant’Egidio közösség barátja személyes hangvételű videobloggal hozza közel mindannyiunkhoz pünkösd ünnepét. Mi pünkösd ünnepe, mire emlékezünk? Egy olyan eseményre, ami…

  • Érdekes cikkek

    Hogyan imádkozz? – 6.rész

    Ima saját szavakkal Szabad ima: sokkal nagyobb szabadságod van szíved szerint, aktuális érzelmeid szerint szólj Istenhez. De veszélye, hogy gyorsan „lerendezed”. Ugyanúgy elő kell készíteni, mint a kötött imát! Időt kell rászánni! Határozd…