Bartal Klári: Nagyböjti gondolatok

Én nem voltam a Tábor hegyén,
Arcod sem láttam fényleni,
De az a kert, a Getsemáni
Már elém szokott sejleni.

Olajfák hegyén nem volt béke,
És jóra sem volt akarat,
S tudtam: egyedül most maradtál
Áldozat, síró fák alatt.

Nem ismertem a Diadalmast,
Csak a Keresztet cipelőt,
Az ezüstpénzért eladottat,
A mégis értünk szenvedőt.

A Golgotánál térdre esve,
Világ rengését élve át
Most szívszorongva egyre várom,
Úgy várom azt a szép csodát,

Azt a Húsvétot, azt a hajnalt,
A föltámadás reggelét:
Uram, legyél már végre győztes,
Hisz’ áldozatból épp elég!

Kép: innen