Betegek kenete

A szentírási alapok

A szentségekben Krisztussal találkozunk, Krisztus által pedig Istennel. Isten szeretete jelent meg közöttünk Jézus Krisztusban. Ami egykor Jézusban látható volt, az ma – az általa alapított – egyházban és az egyház szentségeiben látható.

Jézus együttérzése a szenvedőkért elmegy s végsőkig: azonosul velük: „Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen voltam és felöltöztettetek, beteg voltam és meg- látogattatok, fogságban voltam és eljöttetek hozzám. Akkor az igazak megkérdik majd tőle: Uram, mikor láttunk téged éhezni és tápláltunk téged, vagy szomjazni és inni adtunk neked? Mikor láttunk mint idegent, és befogadtunk, vagy mezítelenül, és felöltöztettünk téged? Mikor láttunk betegen vagy fogságban, és meglátogattunk téged? Bizony mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek is a legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek.” (Mt 25,35-40)

Ezen kívül maga Jézus kéri: „Gyógyítsatok betegeket!” (Mt 10,8), valamint Ő ígéri: „Nevemben…betegekre teszik a kezüket és azok meggyógyulnak” (Mk 16,17-18).

A betegek kenetének első leírása Szent Jakab apostol levelében található: „Beteg valaki köztetek? Hívassa az egyház papjait, azok imádkozzanak fölötte, és kenjék meg őt olajjal az Úr nevében! A hitből fakadó imádság megszabadítja a beteget, és az Úr megkönnyíti őt, ha pedig bűnökben van, bocsánatot nyer.” (Jak 5,14-15)

Hogyan lett a betegek kenetéből utolsó kenet?

Az első századok gyakorlata szerint minden betegségben szenvedőt megkentek a püspök által megáldott olajjal, akár naponta többször is. Az olajat maguk a hívek vitték a szentmisére, ahol azt a püspök megáldotta. A megkenést ekkor – a mai gyakorlattól eltérően – nem csak a pap végezte, hanem a hívek is.

A betegek kenetét csak a VIII. század után tartották halálveszélyben feladandó szentségnek. A középkorra a betegek kenete szoros kapcsolatba került a bűnbánat szentségével. Mivel ekkor a keresztény életet a bűnbánattal azonosították, a kor gyakorlata szerint a bűnbánat szentségét sokan csak a halálos ágyukon kérték, mert a szentséget gyakran halálig tartó vezeklésnek kellett követnie.

A középkor túlzó bűnbánat hangsúlyozása mellett a betegség és halál szoros kapcsolata is hozzájárult a betegek kenetének utolsó kenetté válásában. Ekkoriban a betegségeket tünetek szerint osztályozták, így betegségként lázról, hideglelésről, kiütésről beszéltek. Csak az volt beteg, akin a tünetek jelentkeztek. Így egészséges és beteg ember között éles határvonalat lehetett húzni. Vagy látszottak a tünetek vagy nem. Ezért a betegség akkoriban sokkal gyorsabb lefolyású is volt, mint napjainkban. Mai értelemben vett gyógyszerek nem lévén sok esetben halál követte.

Kialakult az a gyakorlat, hogy a bűnbánat és a betegek szentségét együtt szolgáltatták ki, leginkább akkor, amikor a beteg már haldoklott. A betegek kenetének gyógyító hatása egyre inkább háttérbe szorult, noha ez sem a szentség céljának, sem az egyház tanításának nem felelt meg. Így vált a betegek kenete utolsó kenetté.

A tridenti zsinat (1545-1563) igyekezett helyreállítani az egyensúlyt, de a köztudatban a II. vatikáni zsinatig (1962-1965) nem történt változás és az idősebb nemzedék a mai napig fél e szentségtől.

A VI. Pál pápa által elrendelt és 1972 novembere óta törvényben lévő „Sacram Unctionem infirmorum” szerint „a súlyos betegnek Isten kegyelmére van szüksége, hogy szorongatásoktól fojtogatva el ne csüggedjen és kísértésektől gyötörve hitében meg ne rendüljön. Krisztus Urunk ezért beteg híveit a szent kenet segítségével erősíti meg.”

A betegek szentségének hatásai

• A Szentlélek külön ajándéka: a béke a bátorság kegyelme a betegséggel vagy öregséggel való viszonyban
• Értelem: A betegségben a beteg szabadon egyesülhet Krisztus szenvedéseivel
• Felkészülés az utolsó átmenetre: befejezi hasonulásunkat Krisztus halálához és feltámadásához. Megszilárdítja életünk végső földi szakaszát s mindegy szilárd bástyává teszi az utolsó küzdelmekre előretekintve az Atya házába történő belépés előtt.

Egyházi előírások és gyakorlati tudnivalók (az Egyházi törvénykönyv szerint)

A szentség kiszolgáltatói csakis felszentelt papok lehetnek.

A szentség felvehető ill. kiszolgáltatható,

• ha a hívő élete betegség vagy öregség miatt kezd veszélybe jutni.
• ha a beteget, aki korábban felvette a szentséget és visszanyerte egészségét újabb súlyos betegség érte.
• ha valaki komolyabb sebészeti beavatkozás előtt áll.
• ha kétséges, hogy a beteg eljutott-e értelme használatára, veszélyesen beteg-e, halott-e (pl. autóbaleset).
• ha a beteg, amikor még értelmi képességei birtokában volt, ezt legalább burkoltan kérte.

A szentség kiszolgáltatásának menete:

Mint minden szentség, a betege kenete is liturgikus és közösségi cselekmény, amelynek színhelye a családi otthon, kórház, vagy a templom. Illő, ha az Eucharisztia keretében kerül kiszolgáltatásra. Lehetőség szerint előzze meg a szentség kiszolgáltatását a Bűnbánat szentségének felvétele (szentgyónás).

Bűnbocsánat nélkül a szentség nem szolgáltatható ki (olyan embernek, aki nyilvánvaló súlyos bűnben makacsul kitartanak).

A kiszolgáltatás gyakorlatilag a Szent Jakabi módon történik (a pap a beteg fölé teszi a kezét, imádkozik érte az Egyház hitében, majd a püspök által megáldott olajjal megkeni a beteg homlokát és kezeit).

Írta : Varga László

Katolikus Egyház Katekizmusa