Boldog Salkaházi Sára szűz és vértanú

Salkaházi Sára testvért XVI. Benedek pápa felhatalmazásával, 2006. szeptember 17-én, Budapesten, a Szent István Bazilika előtti téren Erdő Péter bíboros, prímás, esztergomi érsek avatta boldoggá. Ünnepe május 11-én van.

 „… az egyház immár oltárra emelte, a boldogok sorában tiszteli azt a Salkaházi Sára szociális testvért, aki szerény, hűséges szociális szolgálat, értékes újságírói, írói, kulturális munka után, 1944-ben, a legnehezebb utolsó hónapokban rejtegette üldözött zsidó nők és gyerekek százait Budapesten, rendházában. Miután följelentették, a nyilasok az általa bújtatottakkal együtt a Duna-partra hajtották, és kivégezték.

Azt hiszem, a nemzet lelki megújulásának évében ez a legszebb ajándék, amit a Szentatya a magyar egyháznak és talán a magyar társadalomnak is adhatott.”

 (Részlet Erdő Péter bíborosnak Salkaházi Sára boldoggá avatási dekrétumával kapcsolatban kiadott nyilatkozatából.)

Salkaházi Sára Kassán született 1899-ben. Szüleinek Schalkház Szállója Kassa egyik szellemi központjának számított évtizedeken át. Tanítóképzőt végzett, de csak egy évig tanított, mivel a csehek által megkövetelt hűségeskü letételét megtagadta. Könyvkötészetet tanult, majd húga kalapüzletében dolgozott. Írói tehetsége ezekben az években már megmutatkozott, cikkei jelentek meg a kassai Esti Újságban. 1926-ban a Nép c. keresztényszocialista lap szerkesztője, ebben az évben jelent meg első novelláskötete, Fekete furulya címmel. A kassai értelmiségi kör jellegzetes alakja, erről az időszakról így írt naplójában:

„önállóság, cigaretta, csavargás a nagyvilágban, hajadonfőtt, zsebre dugott kézzel, friss vacsora egy kis kocsmában, cigányzene…”

1923-ban, egy általa felbontott eljegyzés után érezte először a szerzetesi hivatás iránti vágyat. Majd tíz évig harcolt önmagával a hivatásért:

„Uram, egészen őszinte akarok lenni, a vérig. Honnan jöttem, miért? Először nem akartam jönni. Sokszor hívogattál, de mindig elhessegettem hívó szódat… Hiszen én régi életemben boldog és elégedett voltam. Elértem mindazt, amit szívem legmélyén kívántam… Igen kerestem boldogságot is. A százannyit. És most, Uram, te látod, hogy boldog vagyok. Nem azért, mert boldog akarok lenni, hanem mert te mindenhez adod még azt a nagy ajándékot is, hogy a te akaratod teljesítése és keresése engem egészen boldoggá tegyen.”

 1927-ben, ismerte meg a Kassán letelepedő Szociális Testvérek Társaságát. Ezt a bencés szellemű modern magyar közösséget Schlachta Margit alapította 1923-ban. A társaság a modern élet minden területére kiterjesztette szolgálatát, ahol erre karitatív, családvédelmi, szociális, kulturális tekintetben szükség van. Salkaházi Sára 1930-ban tette le első fogadalmát, de a hivatásért vívott harc ezzel nem zárult le szívében. Korábbi életvitele miatt szándékait félreértelmezték, intelligenciáját nem értékelték. Éveken át a Karitász szolgálatában tevékenykedett, hittant tanított, szerkesztette a Katholikus Nő c. folyóiratot. 1937-ben magyar állampolgár lett és Budapestre költözött. Missziós munkára készült Brazíliában, de terveit a háború kitörése meghiúsította. Nevét, a németbarát tendenciákkal dacolva 1942-ben magyarosította Schalkcházról Salkaházira. 1943-ban életfelajánlást tett „azon esetre, ha egyházüldözés, a Társaság és a testvérek üldöztetése következne be.” A szociális testvérek kivették részüket az üldözöttek menekítéséből, budapesti és vidéki házaik tele voltak menekültekkel. Sára testvér 1944. dec. 16-án kijelentette nővér társának, hogy hamarosan meg fog halni. December 27-én a nyilasok körülzárták a vezetése alatt álló nőotthont, és négy gyanús személyt, a hitoktatónőt, valamint Salkaházi Sárát, az otthon igazgatónőjét letartóztatták és elhurcolták. Még aznap este mind a hat nőt a Dunába lőtték. A kivégzés előtti pillanatban Sára testvér gyilkosai felé fordulva letérdelt és égre emelt tekintettel keresztet vetett. Az antifasiszta és zsidómentő akciókban nagy kockázatot vállaló szociális testvérek közül senkinek nem történt bántódása a háborús évek alatt.

Hajnal Piroska

(Forrás: Katolikus Lexikon, Új Ember Évkönyv, 2007, 80-85.)

kép1

kép2

kép3

kép4