Cikkek archívuma ebben a rovatban: Érdekes cikkek

Amikor a legidősebb lányom kétéves volt, elveszítettem őt az áruházban. Teljesen pánikba estem! Egyszerre semmi más nem számított, csak, hogy megtaláljam Jennát. A vásárlásról teljesen megfeledkeztem. A bevásárlólista jelentőségét veszítette.https://encrypted-tbn1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSbDdBVvlBLKpR6Mw0-1Uaz56Py1Ql5B_Xpdk2c81gYXU7drcNq0ydlHQ

Jenna nevét kiáltoztam. Nem érdekelt, mit gondolnak az emberek. Minden energiámmal azon voltam, hogy megtaláljam elveszett gyermekemet. Meg is lett: a kabátok mögött rejtőzött.

Nincs olyan ár, amit egy szülő meg ne fizetne azért, hogy megmentse a gyermekét. Sem erőt, sem energiát nem kímél. Egy szülő bármit megtesz azért, hogy a gyermekét megtalálja. Csakúgy, mint Isten. Jól jegyezd meg a következőket. Isten legnagyszerűbb alkotása nem a csodálatos csillagok, nem is az ámulatos kanyonok. Az Ő örökkévaló terve az, hogy megkeresse a gyermekeit. A menny és a föld nem ismer nagyobb szenvedélyt, mint Isten irántad való szenvedélyét!

A hálás szív minden napot ajándéknak tekint. A hálás emberek nem arra koncentrálnak, amijük nincs, hanem sokkal inkább arra, amijük van, és ezért kiváltságosnak tartják magukat. Nem régiben egy fogadáson vettem részt, amit egy háborúban megsérült katona tiszteletére rendeztek.

A katona, akinek egyik lába odaveszett, egy házat kapott ajándékba. Annyira túlcsordult benne a hála, hogy azt leírni sem lehet. Egy lábával felpattant a színpadra, és megölelte a konferansziét. „Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!” Megölelte a gitárost, és egy testes hölgyet az első sorban. Megköszönte a pincérnek, a többi katonának, majd újra a konferansziénak. Még nekem is köszönetet mondott! Pedig én aztán semmit sem tettem.

Hát nem ilyeneknek kellene lennünk? Jézus egy házat készít számunkra (Jn 14,2-3). Olyan biztos, hogy a tulajdonosai vagyunk annak a háznak, mint amilyen biztosan az említett katona birtokolja a neki ajándékozott házat. Sőt mi több, Jézus a leprából is kigyógyított minket. A bűntől elüszkösödött a lelkünk és eltompultak az érzékszerveink. És az Ember, aki éppen arra járt azt mondta, hogy meggyógyultunk, és íme, így is történt!

A hálás szív olyan, mintha egy mágnes lenne, ami végigsöpör a napjainkon, és minden okot megragad a hálára. Minden éjjel milliárdnyi gyémánt tündököl az égbolt fekete bársonyán. Köszönöm, Istenem! Az izmok csodája teszi képessé a szemeidet arra, hogy elolvasd ezeket a szavakat, és az agyad értelmezhesse őket. Köszönöm, Istenem! A tüdőd minden nap tizenegyezer liter levegőt szív be és fúj ki. A szíved körülbelül hárommilliárdszor ver életed során. Az agyad valódi elektromos erő generátor. Köszönöm, Istenem!

A pirítóson a dzsemért, a gabonapelyhen a tejért. A finom meleg takaróért, a viccért, ami nevetésre fakaszt, és a meleg napsugárért, ami Isten szeretetére emlékeztet. A sok repülőért, ami nem zuhant le ma. A férjekért, akik nem csalják meg a feleségüket, és a feleségekért, akik nem fordítanak hátat férjüknek, és a gyerekekért, akik mindenhonnan azt hallják, hogy ne tiszteljék a szüleiket, és mégis úgy döntenek, hogy tisztelni fogják őket. Köszönöm, Istenem!

A hála segít átmenni a nehéz időkön. Ha az áldásainkra összpontosítunk, ezzel Isten teljesítményét ismerjük fel és ismerjük el. Azzal, hogy felismerjük Isten teljesítményét, felfedezzük az Ő szívét. Azzal, hogy felfedezzük az Ő szívét, nem csak az ajándékokat fedezzük fel, hanem Magát az Ajándékozót, Akitől minden jó származik. A hála mindig arra késztet, hogy Istenre nézzünk, és ne a félelemre. Ugyanazt teszi az aggodalommal, mint a reggeli napsütés a völgyben megülő párával: eltünteti.

…és adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében. (Ef 5,20)

Max Lucado

 kép

A Szentatya a lourdes-i Szűzanya napján, február 11-én hagyományosan üzenetet intéz a betegekhez. Ferenc pápának a betegek 22. világnapja alkalmából, Hit és szeretet: „Nekünk is oda kell adnunk életünket testvéreinkért” (1 Jn 3,16) témában megfogalmazott gondolatait az alábbiakban közöljük.

Ferenc pápa katekézise

Február 12-én, szerdán délelőtt, az általános kihallgatáson Ferenc pápa folytatta katekézisét az Oltáriszentségről. Előző alkalommal arra mutatott rá, hogy az Eucharisztia bevezet bennünket a Jézussal és misztériumával való szeretetközösségbe.

Most feltehetünk néhány kérdést arra vonatkozóan, hogy milyen kapcsolat áll fenn az Eucharisztia ünneplése és életünk között, mint egyház, és mint egyének: hogyan éljük meg mi keresztények az Eucharisztiát? Hogyan éljük meg a vasárnapi szentmisét? Csak, mint egy ünnepi pillanatot? Egy megszokott hagyományt? Alkalom arra, hogy találkozzunk másokkal, vagy azért megyünk el, hogy úgy érezzük, minden rendben van, vagy valamivel többet jelent számunkra a szentmise?

Konkrét jelei vannak annak, hogy megértsük, hogyan éljük meg mindezt – fejtette ki katekézisében Ferenc pápa. Az első jel az, hogy hogyan tekintünk a többiekre. Az Eucharisztiában Krisztus mindig megújítja önátadását, mint ahogyan a kereszten tette. Egész élete a teljes önátadás gesztusa szeretetből; tehát Jézus szeretett a tanítványaival és az emberekkel lenni. Azt jelentette számára, hogy osztozott vágyaikban, problémáikban, mindabban, ami lelküket, életüket áthatotta, eltöltötte.

Ma, amikor részt veszünk a szentmisén, sokféle emberrel találkozunk: fiatalokkal, idősekkel, gyermekekkel; szegényekkel és jómódúakkal; helybeliekkel és idegenekkel; családokkal és egyedülállókkal. De az Eucharisztia révén, amit ünneplek, valóban testvéreimnek érzem őket, mindnyájukat? Növeli bennem a képességet, hogy örüljek azzal, aki örül és sírjak azzal, aki sír? Arra késztet, hogy elinduljak a szegények, a betegek, a kirekesztettek felé? Segít, hogy felismerjem bennük Jézus arcát?” – tette fel a kérdéseket Ferenc pápa, majd rögtönzött szavakkal hozzáfűzte:

„Mindnyájan azért megyünk misére, mert szeretjük Jézust és az Oltáriszentségben osztozni akarunk kínszenvedésében és feltámadásában. De szeretünk-e úgy, ahogy Jézus akarja, hogy szeressük leginkább rászoruló testvéreinket? Például itt, Rómában, ezekben a napokban annyi szociális problémának lehettünk tanúi: vagy az eső miatt, ami egész városnegyedekben okozott károkat, vagy a munka hiánya miatt, ami az egész világot érintő válság következménye.

Felteszem a kérdést, mindnyájan kérdezzük meg: én, aki misére járok, hogyan élem ezt meg? Törekszem arra, hogy segítsek, hogy közeledjek a bajba jutottakhoz, imádkozom értük, akiknek ez a problémájuk van? Vagy kissé közömbös vagyok? Vagy talán jobban érdekel, hogy pletykáljak: ’Láttad, hogy volt felöltözve az a nő, vagy az a férfi?’ Néha előfordul ilyesmi a mise után, vagy nem? Előfordul! És ez nem helyénvaló. Törődnünk kell testvéreinkkel, akik szükséget szenvednek, betegek vagy más problémájuk van.

Jót tesz ma nekünk, ha ezekre a testvéreinkre gondolunk, akiknek ma itt Rómában nehézségeik vannak az eső tragédiája miatt, vagy a munka hiánya miatt és kérjük Jézust, ezt a Jézust, akit az Oltáriszentségben magunkhoz veszünk: segítsen bennünket, hogy segíthessünk” – mondta Ferenc pápa.

Egy másik nagyon fontos jelzés, az a kegyelem, hogy érezzük: bűneink bocsánatot nyertek és mi is készen állunk arra, hogy megbocsássunk. Néha valaki felteszi a kérdést: „Miért kellene templomba menni, hiszen aki rendszeresen részt vesz a szentmisén, az ugyanolyan bűnös, mint a többiek?” Hányszor hallottuk ezt! Valójában az, aki ünnepli az Eucharisztiát, nem azért teszi, mert jobbnak tartja magát, mint mások, vagy jobbnak akar tűnni másoknál, hanem éppen azért, mert egyre jobban érzi annak a szükségét, hogy befogadja és megújítsa őt a Jézus Krisztusban megtestesült isteni irgalmasság.

A pápa ismét rögtönzött szavakkal folytatta katekézisét: „Ha valaki közülünk nem érzi szükségét Isten irgalmasságának, nem érzi magát bűnösnek, jobb, ha nem megy misére! Mert mi azért járunk misére, mert bűnösek vagyunk, és részesülni akarunk Jézus bocsánatában, részesedni akarunk megváltásában, bűnbocsánatában. Az a „Gyónom”, amit a mise elején mondunk, nem pusztán formalitás, hanem valóságos bűnbánati aktus. Bűnös vagyok és megvallom vétkeimet! Ezzel kezdődik a mise.

Soha ne feledjük el, hogy Jézus Utolsó Vacsorájára „elárulásának éjszakáján” (1Kor 11,13) került sor. Abban a kenyérben és abban a borban, amelyet felajánlunk, és amely köré összegyűlünk, minden alkalommal megújul Krisztus testének és vérének felajánlása bűneink bocsánatára. Alázattal kell misére járnunk, mint bűnösöknek és az Úr kiengesztel bennünket”.

Végül egy értékes jel az a kapcsolat, ami az Eucharisztia ünneplése és keresztény közösségeink élete között áll fenn. Mindig figyelembe kell vennünk, hogy az Oltáriszentség nem valami olyasmi, amit mi csinálunk, nem a mi megemlékezésünk arról, amit Jézus mondott és tett. Nem. Éppen Krisztus cselekedete! Krisztus hajtja végre, aki jelen van az oltáron. És Krisztus az Úr. Krisztus ajándéka, amellyel jelen valóvá teszi magát és összegyűjt bennünket maga körül, hogy tápláljon bennünket Szavával és életével.

Ez azt jelenti, hogy az egyház küldetése és önazonossága az Eucharisztiából fakad, és mindig ott ölt formát. Egy szertartás külső szempontból lehet csodálatos, kifogástalan, de ha nem vezet el bennünket a Jézussal való találkozáshoz, akkor azzal a kockázattal jár, hogy nem nyújt táplálékot szívünknek és életünknek. Az Oltáriszentség révén azonban Krisztus be akar lépni létünkbe és át akarja azt hatni kegyelmével, hogy így minden keresztény közösségben összhang legyen a liturgia és az élet között” – hangsúlyozta Ferenc pápa.

A következő szavakkal fejezte be olasz nyelvű katekézisét: „Szívünket bizalom és remény tölti el, ha Jézus szavaira gondolunk, amelyeket az evangéliumban olvasunk: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van és én föltámasztom az utolsó napon” (Jn 6,54). Éljük meg az Eucharisztiát a hit és az ima, a bűnbocsánat és a vezeklés, a közösségi öröm és a szükséget szenvedő testvérek iránti törődés lelkületével, annak a bizonyosságában, hogy az Úr beteljesíti ígéretét: az örök életet”.

 

 

 Vatikáni Rádió

kép

1. BOLDOGOK azok, kik túl fáradtak, elfoglaltak vagy túlságosan szórakozottak, hogy hetente egy órát a templomban töltsenek…- ők az én legjobb munkásaim!


2. BOLDOGOK azok a keresztények, akik arra várnak, hogy megkérjék őket valamire, és akik elvárják a köszönetet… – ők a hasznomra válnak!

 

3. BOLDOGOK azok, akik érzékenyek, mert egy kis szerencsével ők el fognak maradozni a miséről… – ők az én misszionáriusaim!

 

4. BOLDOGOK azok, akik nagyon vallásosak, de mindenkinek az idegeire mennek… – ők örökre hozzám tartoznak!

 

5. BOLDOGOK legyenek azok, akik életükkel botrányt és bajt okoznak… – őket az én gyermekeimnek nevezem!

 

6. BOLDOGOK azok, akiknek nincs idejük imádságra… – ők számomra könnyű zsákmányt jelentenek!

 

7. BOLDOGOK azok, akik folyton panaszkodnak… – én mindig meghallgatom őket!

 

8. BOLDOGOK vagytok ti, akik ezt olvasva azt gondoljátok, ez valaki másra vonatkozik, nem pedig rátok!

 

forrás

kép

 

Egy kosárlabda az én kezemben kb. 3000 forintot ér. Egy kosárlabda Michael Jordan kezében kb. 290 milliót.

 

 

Attól függ, kinek a kezében van… Egy teniszütő az én kezemben nem ér semmit. Ha a teniszütőt Serena Williams fogja, akkor megnyeri a Világkupát.

 

Attól függ, kinek a kezében van… Egy bot az én kezemben arra jó, hogy elkergessem a kutyákat. Egy bot Mózes kezében, kettéválasztja a hatalmas tengert.

 

Attól függ, kinek a kezében van… Egy parittya az én kezemben egy gyermekjáték. Egy parittya Dávid király kezében hatalmas fegyver.

 

Attól függ, kinek a kezében van… Két hal és öt kenyér az én kezemben két halas szendvics: a tízóraim. Öt kenyér és két hal Jézus kezében jóllakat ezreket.

 

Attól függ, kinek a kezében van… Szögekkel a kezemben elkészíthetek egy madáretetőt. A szögek Jézus kezében megváltást hoztak az egész világnak.

 

Attól függ, kinek a kezében van… Ahogy már észrevehetted: “Attól függ, kinek a kezében van.” Tehát tedd le a törődöttségedet, a félelmeidet, az aggódásaidat, a reményeidet, az álmaidat, a kapcsolataidat, a családodat és az egyházadat az Isten kezébe, hiszen tudod: Attól függ, kinek a kezében van.

/Ismeretlen szerző/

kéz

kosárlabda

teniszütő

bot

parittya

két hal, öt kenyér

kereszt

 

Zsibbadó lábakkal, üres hassal és nem éppen pozitív hangulatban szálltam le a repülőről. Még három óra várakozás állt előttem a csatlakozásig. És a gép késett!

Lepakoltam a csomagjaimat, és hazatelefonáltam. A feleségem vette fel a telefont. Mindig örül, ha hívom. Nem hoztunk fontos döntéseket. Nem oldottunk meg egyetlen problémát sem. Egyszerűen csak beszélgettünk. Kezdtem egyre jobban érezni magam. Amikor befejeztük a beszélgetést, Denalyn azt mondta: „Nagyon örülök, hogy hívtál.” Boldogan tettem le a telefont. Most már kibírom, hogy távol vagyok, mindaddig, amíg tudom, bármikor hazatelefonálhatok.

Ez arra emlékeztet, hogy Jézusnak is haza kellett telefonálnia az élet forgatagában. Szüksége volt rá, hogy egy kis időt töltsön Valakivel, aki megérti. Így hát csevegett Azzal, Akit szeret; hallotta az otthon hangját, ami már hiányzott Neki.

És eszébe jutott, hogy ha elszabadul a pokol, akkor a menny közel húzódik! Lehet, hogy neked is Haza kellene telefonálnod …

„Elbocsátotta a sokaságot”

Bölcs gondolatot rejt a Máté 14:23 három szava: „elbocsátotta a sokaságot.” Nem akármilyen sokaság volt, amit Jézus elbocsátott. Olyan emberek voltak, akiknek küldetésük volt. Követték Jézust. Hallották Őt tanítani. Látták Őt gyógyítani. És éppen azon voltak, hogy királlyá tegyék.

Senki sem utasítana vissza egy ilyen lehetőséget, hogy emberek ezrei felé szolgálhat, nem igaz? Jézus megtette. Elbocsátotta a sokaságot. Miért?

„Miután elbocsátotta a sokaságot, felment a hegyre magánosan imádkozni.”

Jézus nemet mondott a fontosra, hogy igent mondhasson az életbevágóan fontosra! Ha Jézus szükségesnek látta, hogy nemet mondjon a tömeg követelésére azért, hogy imádkozzon, akkor lehet, hogy nekünk is követnünk kellene a példáját.

Max Lucado

repülőtér

 ima