Isten beszéli a nyelvedet
Isten minden nyelvet beszél – beleértve a tiédet is. Hát nem megmondta, hogy „Én magam tanítalak, s megvilágítom az utat, amelyen járnod kell. Figyelemmel kísérlek, és tanácsollak, mit tegyél” (Zsoltárok 32,8)?
Vagy, nézzük Jób könyvét, mely arra sürget, hogy „Tanítson téged a Mindenható beszéde” (Jób 22,22). Milyen nyelven szól hozzád Isten?
Örülsz neki, hogy szól hozzád? Hálás vagy, hogy annyira törődik veled, hogy beszél hozzád? Hát nem fantasztikus tudni, hogy „Az Úr elmondja a titkait azoknak, akik tisztelik Őt” (Zsoltárok 25,14)?
A nagybátyám, Carl, nagyon hálás volt, amikor valaki szóba állt vele. Egy gyermekkori betegség következtében elveszítette a hallását és a beszédkészségét. Mind a hatvanvalahány évét teljes csendben élte le. Csak néhányan beszélték a nyelvét.
Édesapám volt az egyik. Idősebb testvérként úgy érezte, felelős az öccséért. Miután apjuk meghalt, még inkább úgy érezte, hogy neki kell apáskodni fiatalabb testvére felett. Így hát megtanulta a jelnyelvet. Apám sohasem volt túl buzgó, ami a tanulást illette. Soha nem fejezte be a középiskolát, ezért egyetemre sem járt soha. Nem látta szükségét annak sem, hogy spanyolul vagy franciául tanuljon. Azonban vette a fáradságot, és nem sajnálta az idejét, hogy az öccse nyelvét megtanulja.
Ahányszor apám belépett a szobába, Carl arca felderült. Ketten bekuporodtak egy sarokba, kezeik csak úgy röpködtek, és nagyon jól érezték magukat együtt. És bár soha nem hallottam Carl-tól, hogy megköszönte volna (hiszen nem is tudta volna szavakkal elmondani), a hatalmas mosoly az arcán semmi kétséget nem hagyott afelől, hogy milyen hálás. Apám megtanulta az ő nyelvét.
Atyád is megtanulta a nyelvedet. „Mert nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait…” (Mt 13,11). Esetleg megköszönhetnéd Neki. És ha már ezt teszed, kérdezd meg Tőle azt is, hogy nem mulasztottál-e valamit meghallani, amit mondani akart neked az életeddel kapcsolatban?
