Eucharisztikus kongresszus

Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus a közmédiában

A közmédia csatornái révén a nézők is részesei lehetnek az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak (NEK)

A közlemény szerint a közszolgálati csatornák az ünnepre hangolódva számos vallási témájú műsorral készülnek a katolikus világegyház egyik legnagyobb rendezvényét megelőzően is. Szeptember 5. és 12. között pedig élő közvetítések során számolnak be a legmeghatározóbb eseményekről.

„Történelmi jelentőségű és megismételhetetlen” műsorfolyamot kínál nézőinek a közmédia, hiszen 1938 után ismét Magyarország ad otthont a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak – fogalmaztak. 

A közszolgálati csatornák amellett, hogy a helyszíneken követik az eseményeket, új műsorokkal, ismeretterjesztő és kulturális tartalmakkal is készülnek, nem csak hívőknek – írták.

Duna Televízióban szeptember 1-jén új, 12 részes napi sorozat indul Őbenne címmel, amely kora délutánonként lesz látható. Ismert személyek – mások mellett Rúzsa Magdi, Gianni Annoni, Szerednyei Béla – elsősorban a hitükről, személyes istenkapcsolatukról vallanak – ismertette az MTVA.

Szeptember 5-én nyolcrészes liturgikus sorozat kezdődik. A Misztérium a római katolikus szentmise részeinek, történéseinek mélyebb értelmére világít rá, valamint ezek teológiai és spirituális mélységeibe is bevezeti a nézőket. Szeptember 6-ától a visszatérő Család-barát és az Almárium a rendezvényhez fűződő témákkal várja a nézőket. Hétköznap esténként a MindenkiNEK című stúdióműsorban összefoglalót láthatnak a nap legfontosabb eseményeiből. A képernyők előtt ülve élőben követhetik a maradandó élményt ígérő hétvégi programokat: a szeptember 5-i ünnepélyes megnyitót és szentmisét 14.50-től, valamint a szeptember 11-i szentmisét és eucharisztikus, gyertyás körmenetet 16.40-től.

Szeptember 12-én 7.30-tól Ferenc pápa budapesti látogatását, így az ünnepi zárómisét is végig közvetíti a csatorna. A hétvége eseményei online is követhetők lesznek a Duna Televízió Facebook-oldalán – tájékoztatott az MTVA.

Az M5 kulturális csatorna is a rendezvény rangjához méltó módon, kiemelten foglalkozik a nagyszabású programmal, annak múltjára való kitekintéssel is igyekszik megmutatni a jelentőségét. Szeptember 5–10. között 16.30-kor az 1938-as kongresszus résztvevőivel készült portréfilmeket mutat be, Jobb jövődnek záloga címmel. Hétfőtől péntekig 19 órától a Librettó az ünnepség fényében ahhoz kötődő tartalmakat kínál, szó lesz a bibliai témák különböző művészeti ágakban való megjelenéséről, valamint a NEK aktualitásairól.

Szeptember 6-án 21 órától a Ferenc, a nép pápája című kétrészes életrajzi filmet láthatják a nézők.

Az Estéli zsoltárban az esemény ethoszához kapcsolódó versek hangoznak el. A csatorna az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából 52 héten keresztül 52 istenes verssel készült – ismertették.

Kossuth rádió is a vallási és kulturális tartalmakra helyezi a hangsúlyt. Olyan szempontokból közelíti meg a témát, amelyek mindenki számára értékes tartalommal szolgálnak. A műsorokban bemutatkoznak a háttérben dolgozó önkéntesek és a NEK-hírnökök is, valamint választ kaphatnak a hallgatók arra a kérdésre is, hogy vajon tudományosan lehet-e bizonyítani Isten létét. Szeptember 3-áig hallható a Király a Föld fölött rádiójáték.

Szeptember 5-én a Vasárnapi Újságban szó lesz az esztergomi Teológiai Szimpóziumról, és interjút hallhatnak Erdő Péter bíborossal. 10.05-kor a Találkozz élőben Jézussal! című portrésorozatban újabb exkluzív beszélgetés hangzik el a NEK egyik meghívott előadójával. A nyitómisét a Kossuth rádió élőben adja, majd hétfőtől a NEK programjainak helyet adó Hungexpóról jelentkezik. Hétköznaponként 9-től 10 óráig a Napközben című műsorban Veres András, Szerdahelyi Csongor, Székely János, Sajgó Szabolcs, Fábry Kornél és Böjte Csaba is megosztja gondolatait a hallgatókkal. A Kalendárium a NEK rangos kulturális programjait dolgozza fel. Szeptember 11-én az Országjáró stábja 10–12 óráig a Margit-szigeti családi napról számol be, majd 16.30-tól a szentmiséről, valamint a Kossuth tértől a Hősök teréig tartó eucharisztikus, gyertyás körmenetről tudósít a csatorna. A műsorfolyamban a fő eseményeken túl felidézi az 1938-as kongresszus történéseit, összekötve a múltat és a jelent.

Szeptember 12. Ferenc pápa látogatásának jegyében telik, 11.30-tól a pápai szentmisét élőben közvetíti a rádió – áll a közleményben.

Forrás