-
ÚTMUTATÓ A VIRÁGVASÁRNAPI SZENTMISÉHEZ
Virágvasárnap a húsvét előtti vasárnap, amikor a keresztény világ Jézus, Jeruzsálembe való ünnepélyes bevonulására emlékezik. Ezt valószínűleg sokan tudjuk a mai napról. Azt viszont már talán kevesebben tudják, hogy honnan ered a virágvasárnap…
-
-
Rendkívüli nagyböjti triduum
Rendkívüli nagyböjti triduum Hodász Andrással – Készüljünk együtt a megváltás titkának befogadására!
-
Isteni gyengédség
„Isten, mint minden jó szülő, csodálatos módon arra vágyik, hogy virágozzon minden, amit teremtett és amit szeret – mi magunk” Összetörték a gyermekem lelkét. Elmondom neki, hogy mennyire különleges ő a számomra. A…
-
Ferenc pápa március 27-én este 6 órakor teljes búcsúval járó Urbi et Orbi áldásban részesít minket
Ferenc pápa március 27-én este 6 órakor kezdődő imádsága végén teljes búcsúval járó Urbi et Orbi áldásban részesít minket a római Szent Péter-bazilika előtti térről. De mit is jelent ez az Urbi et Orbi, és…
-
Zsombor Kálmán (1930-2020)
Zsombor Kálmán c. prépost, tb. váci kanonok, főesperes, ny. plébános úr 2020. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén az égi hazába költözött.
-
Imák, igék koronavírus-járvány idején – a nagyvilágból és itthonról
Dr. Békefy Lajos református lelkész blogján olyan imádságokat gyűjtött össze, amelyeket a hívek koronavírus-járvány idején írtak, Urunkhoz kiáltva. Dicsértessék a Jézus Krisztus, Erős vár a mi Istenünk! Békesség Istentől! Áldás-békesség! Ferenc pápa világima összefogásra felszólító…
-
20 TIPP A KARANTÉN ÉS ELSZIGETELŐDÉS IDEJÉN
20 TIPP A KARANTÉN ÉS ELSZIGETELŐDÉS IDEJÉN – JOHANNES HARTL Egy általunk megtervezett struktúra segít abban, hogy egyedül is jól tudjuk átvészelni az otthon töltött napokat. Ha elhagyjuk magunkat, az biztos út az…
-
Világméretű közös imádságra hív a világjárvány idején Ferenc pápa március 25-re
„Ezekben az emberpróbáló napokban, amikor az emberek a fenyegető világjárványtól rettegnek, szeretném javasolni az összes kereszténynek, hogy egyesített hanggal, együtt esedezzünk az Ég felé. Kérem az összes egyház és az összes keresztény közösség…
-
Lelki áldozás
Gájer László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára a koronavírus-fertőzés terjedésének, a szentmisék kényszerű felfüggesztésének idején elmondja, hogyan meríthetünk erőt a lelki áldozás régi keresztény szokásából. Szeminaristaként a gyóntatómtól…