-
HOGYAN TUDSZ KÖZELEBB KERÜLNI ISTENHEZ A NAGYBÖJT ALATT?
Sokan talán úgy vagyunk a nagyböjttel, hogy a hátunk közepére se kívánjuk, hisz lemondásokkal, áldozatokkal jár, ráadásul automatikus hozzákapcsolódik egy szomorú hangulat. Hogyan lehet ez idő alatt lelkileg fejlődni és közelebb kerülni Istenhez?…
-
Égj, de ne égj ki!
Igent mondasz a száddal, miközben a szíved nemet kiált? Ha így van, akkor végül stresszes leszel, ki fogsz égni, és még az is előfordulhat, hogy megbetegszel. Nem mehet így a végtelenségig, a teher…
-
MERJ ADNI ISTENNEK AZ IDŐDBŐL!
Az év bármelyik időszakában aktuális téma lehet az időtervezés, hiszen sokunkkal előfordul, hogy időről időre azon kapjuk magunkat, hogy már megint összecsaptak felettünk a hullámok e téren, kicsúsztunk a határidőkből, felhalmozódnak a kötelességek…
-
Reményik Sándor: Lámpagyújtogató
Egyszer volt, rég volt. Azt kérdezték tőlem: "Mi leszel, kisfiam, ha nagy leszel?" "Lámpagyújtogató"-feleltem én. A gyermek együgyű feleletén Nevettek akkor szülők, ismerősök.
-
A püspök titka – személyes vallomás az Eucharisztiáról
Mohos Gábor előadása – Az Eucharisztia a személyes életemben – egyszerre volt tanúságtétel és tanítás. Hogy erről a kapcsolatról képet adjon, egész életét áttekintette, és azt mutatta meg, hogyan vezette és vezeti Jézus a hitében…
-
-
7 ötlet ahhoz, hogy hogyan ne aludjunk el a prédikáció alatt
Már az Ószövetség idején voltak álmos templomlátogatók, még ha a prédikátor úgy beszélt is, mint Szent Pál! Hosszú története van annak, hogy elalszunk a vasárnapi prédikáció alatt. Az Újszövetség elbeszéli egy Eutichusz nevű…
-
10 újévi motiváló idézet a Szentírásból
Év végén, új év elején ezerrel száguldanak a jókívánságok, motiváló versikék, idézetek. Isten szavának szilárd üzenete van az erőről, a vigaszról, az irgalomról és a megbocsátásról. Elmélkedésre, töltekezésre ajánljuk a következő 10 szentírási…
-
Lelki felkészülés az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra
2020. január-szeptember Alacoque Szent Margitnak a XVII. században Jézus 12 ígéretet tett. A nagykilenceddel kapcsolatos ígéret így szól: „Szívem határtalan irgalmasságában megígérem neked, hogy Szívem mindenható szeretete megadja a végső bűnbánat kegyelmét mindazoknak, akik…
-
Új kezdet
Ugye nagyszerű lenne, ha mindig újra tudnánk kezdeni a dolgokat, ha szükséges. Ahelyett, hogy bent ragadnánk egy nemkívánatos helyzetben, csak azt mondanánk: „Újrakezdés!”, és egyszerűen újrakezdenénk. Odaégett az ebéd. „Csak nyugalom… újrakezdés!” A…