-
Rendkívüli közlemény
Az MKPK tegnap (2020. március 17) kiadott rendelkezésének megfelelően templomunkban a március 21-én, szombaton délelőtt 11 órakor kezdődő engesztelő imaóra, majd 12 órakor ezt követő szentmise után nem lesznek további nyilvános szentmisék, szertartások.…
-
Nyilvános liturgia 2020. március 22., nagyböjt 4. vasárnapjától a templomokban szünetel
A koronavírus-járványra való tekintettel hazánkban is veszélyhelyzet lépett érvénybe. A templomi szentmiséket továbbra is megtartják, ám sok testvérünk (különösen azok, akik veszélyeztetettek) otthonában maradva igyekszik átvészelni ezeket a heteket. Számukra különösen is fontos,…
-
“KEVESEBB PÁNIK, TÖBB IMA” – IMALÁNCOT INDÍT A 777
A 21. század legnagyobb kihívása előtt áll az emberiség ezekben a hónapokban: a koronavírus járvány következményei még beláthatatlanok, nemcsak egészségügyi szempontból, hiszen gazdasági recesszió, munkahelyek megszűnése fenyeget bennünket. Hisszük, hogy a közös imának…
-
Őrzője vagy testvérednek! – Varga László megyéspüspök üzenete a vírusjárvány idején
Káint, miután megölte Ábelt, arról kérdezte az Úr: Hol van a testvéred? Ő így válaszolt: „Hát őrzője vagyok én a testvéremnek?” Az Úréval együtt a mi válaszunk is: Igen! – a koronavírus idején még…
-
Teológiai megfontolások a járványügyi helyzet kapcsán
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) a rájuk bízottakért érzett felelősségtől vezérelve a COVID-19 járvány Magyarországra való betörése után, március 5-én rendelkezéseket léptetett életbe. Puskás Attila, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar…
-
Erdő Péter bíboros imádsága járvány idején
Mindenható Urunk, atyáink Istene! Hálát adunk neked a világért, amelyben lehetővé tetted az emberiség életét. Hálát adunk a teremtés egész gazdagságáért és csodálatos törvényszerűségeiért. Hálát adunk azért, hogy minden pusztító erő ellenére megmaradtunk,…
-
JELENTKEZÉS AZ EUCHARISZTIKUS KONGRESSZUSRA
A részvételhez regisztrálni kell, amely már folyamatban van. Ki-ki az általa látogatott plébánián regisztráljon –az alábbi időegységeket és árakat figyelembe véve és a gyorsabb földolgozás érdekében lehetőleg- online, de lehet papíralapú regisztrálás is.…
-
HOGYAN TUDSZ KÖZELEBB KERÜLNI ISTENHEZ A NAGYBÖJT ALATT?
Sokan talán úgy vagyunk a nagyböjttel, hogy a hátunk közepére se kívánjuk, hisz lemondásokkal, áldozatokkal jár, ráadásul automatikus hozzákapcsolódik egy szomorú hangulat. Hogyan lehet ez idő alatt lelkileg fejlődni és közelebb kerülni Istenhez?…
-
Égj, de ne égj ki!
Igent mondasz a száddal, miközben a szíved nemet kiált? Ha így van, akkor végül stresszes leszel, ki fogsz égni, és még az is előfordulhat, hogy megbetegszel. Nem mehet így a végtelenségig, a teher…
-
MERJ ADNI ISTENNEK AZ IDŐDBŐL!
Az év bármelyik időszakában aktuális téma lehet az időtervezés, hiszen sokunkkal előfordul, hogy időről időre azon kapjuk magunkat, hogy már megint összecsaptak felettünk a hullámok e téren, kicsúsztunk a határidőkből, felhalmozódnak a kötelességek…