Szalézi Szent Ferenc, egyháztanító – január 24.

Szalézi Ferenc-Bonaventura 1567. augusztus 21-én látta meg a napvilágot Franciaországban, Sales kastélyában, előkelő család sarjaként. Családja az ősi savoyai nemességhez tartozott. Ferenc volt a legidősebb fiú (utána még kilenc gyermek következett). Első tanítója és nevelője a kastély káplánja, Jean Déage volt, aki élete végéig kitartott Ferenc mellett.

 Chablais tartomány

A jezsuitáknál kezdte meg tanulmányait és már tizenegy esztendős korában föladták neki a tonzúrát, noha apja nem papi pályára szánta. A tizenéves fiúra nagy hatással volt Kálvin eleve-elrendelés tana, de azért hű maradt a katolikus hithez. 1588-ban apja visszahívta Savoyába, majd Padovába küldte, ahol 1591-ben jogi doktorátust szerzett. 1592-ben elzarándokolt Rómába és Loretóba, majd hazatért Savoyába. Ekkorra már szilárd volt szívében az elhatározás, hogy pap lesz. 1593. december 18-án szentelték pappá. Atyja ellenállását nagybátyja közbenjárása törte meg, aki kineveztette Ferencet a protestantizmus elől Annecybe menekült genfi Szent Péter káptalan prépostjává.

Először Chablais vidékére nevezték ki, ahol a berni reformátorok 1535 után szinte teljesen kiirtották a katolikus vallást, a papokat börtönbe vetették, a templomokat lerombolták. Thonóban kezdte meg a lelkipásztori munkát, ahol még állt a templom, ámde üresen. Ferenc tisztában volt azzal, hogy a protestáns tanok terjedését milyen nagymértékben elősegítette a könyvnyomtatás feltalálása – ezért ő is Guttenberg találmányának segítségét vette igénybe. Az üres templomban hasztalan hirdette volna az igét, ezért röplapokon kezdte megszólítani az embereket. Röpiratait később gyűjteményes kötetben adta ki: A szent Kereszt zászlajának védelme címen. Fél év elteltével már megjelentek a hívek templomában, 5 esztendő alatt 25.000 lelket térített vissza az Egyházba. Megszervezte a hitoktatást laikusokból álló testvérületekkel, tankönyvük Bellarmin Szent Róbert katekizmusa volt. 1602. december 8-án Ferencet választották Genf püspökévé, székhelye Annecy volt (hiszen Genf a kálvinista reformáció városa volt ekkor). Minden erejét a hegyvidéki püspökség lelkipásztori feladatainak ellátására fordította.

 Szalézi Ferencben a kortársai a tettre kész, hívei minden gondjában osztozó, lelkipásztori hivatásának élő püspök eszményképét látták – teljes joggal. Idejét, erejét nem kímélve foglalkozott azokkal – nemesekkel, polgárokkal vagy akár szegényparasztokkal –, akik őrá bízták lelki életük vezetését. Levelezés útján is lelki vezetője volt sokaknak, mintegy 6000 levele maradt fenn.

Őszinte barátságot ápolt Chantal asszonnyal (a későbbi Chantal Szent Franciska Johannával), akivel dijoni útja során találkozott. Az ő támogatásával valósíthatta meg egyik dédelgetett tervét, egy kontemplatív női szerzet alapítását, melynek nincs szigorú klauzúrája és tagjai a felebaráti szeretetnek szentelik életüket. Chantal asszony és társai 1610. június 6-án kezdték közös életüket – ez a vizitációs nővérek rendje.

 A nővérekkel való bensőséges kapcsolatának köszönhető legismertebb műve: Értekezés az istenszeretetről vagy Teotimus (1616). A Szalézi Szent Ferenc misztikáját bemutató mű a lelki irodalom klasszikusa, amely az értelemmel és az akarattal is számol. Szalézi Szent Ferenc szelídsége nem érzelgősség – szigorú volt azokkal, akik lelki vezetésért hozzá fordultak, megkövetelte a lemondást, a lelki kiüresítést, ugyanakkor megértő és emberi módon bánt az emberekkel.

A megfeszített munkatempó, a mostoha körülmények között töltött évek kikezdték Ferenc egészségét. 1618-ban még eljutott Párizsba, ahol szinte hősként ünnepelték. 1620-ban, Lyonban a vizitációs nővérek kolostorában hunyt el 1622. dec. 18-án.

1661-ben boldoggá, 1665. április 19-én szentté avatták. 1887. november 16-án egyháztanítóvá nyilvánították. 1923-ban az újságírók védőszentje lett.

Hajnal Piroska

Szalézi Szent Ferenc

A vizitációs rend megalapítása

Carlo Maratt

Szent Ferenc álma (M. A. Franceschini)