Egyéb

SZUNO — Webshop

 

Megnyílt! SZUNO – Szociális web-shop

 

http://igazgyongy-alapitvany.hu/shop/

Március 19-én, hétfőn megnyílt Alapítványunk honlapján az a szociális web-shop, ahol különleges kézművestermékek bemutatása és értékesítése történik.

kép 029Projektbemutató:

Az Igazgyöngy Alapítvány, a 33 LHH kistérség egyikében, a berettyóújfalui kistérségben egy különleges szociális-művészeti innovációt indított.

A „Szuno” (romani nyelven, jelentése álom) elnevezésű projekt egy több generációt is átfogó, az integrációt segítő, művészeti alapú tevékenység. Esélyt teremtő próbálkozás egy olyan rétegben, akiknek pozíciója a társadalomban meglehetősen kilátástalan, mert sem szakképzettségük, sem lehetőségük nincs arra, hogy maguknak és gyermekiknek megfelelő életet és jövőt biztosítsanak. De akaratuk, kreativitásuk, munka iránti motiváltságuk megvan. Mostanra sikerült a közösségszervezésnek arra a szintjére jutni, hogy a tevékenység megindítható legyen, hogy az álom valóra válhasson, és megmutathassák, képesek tenni magukért, a jövőjükért. A projektben dolgozó cigány és nem cigány, sőt román asszonyok naponta bizonyítják az összefogást, az együttes akaratot, és azt, hogy hisznek a munka teremtő erejében.

kispárnaA projekt alapját a gyerekrajzok adják, melyek az alapítvány által fenntartott művészeti iskolában készülnek. Az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskolában, ahol a gyerekek 70 %-a hátrányos helyzetű, és ahol évente 500 díjat is elnyernek a gyerekek hazai és nemzetközi gyermek képzőművészeti pályázatokon. Ezek a gyerekrajzok adják a motívumait azoknak a hímzéseknek, melyet a gyerekek édesanyjai, lánytestvérei, nagymamái készítenek el, otthon, megtanulva a keresztszemes és gobleinhímzés öltéseit, kissé átírva, átszínezve a motívumokat saját érzéseik szerint. Olyan lányok és asszonyok tanulták ezt meg, akik eddig sosem hímeztek, kézimunkáztak.

kép 025Az elkészült hímzéseket pach-work technikával gondolják tovább azok, akik varrni is megtanultak már a projektben. Az így elkészült táskák, neszesszerek, és gyerekszobákba való párnák, faliképek, takarók, bájos, gyermeki formavilágot mutató, sok esetben sajátos, roma dekorativitással ötvözött, kicsit „art brut” stílusú alkotások, melyek kedvességükkel, és esztétikai tartalmukkal remélhetőleg vásárlóközönséget szereznek maguknak.

A projekt szociális jellegét az adja, hogy a bevétel az Igazgyöngy Alapítvány mélyszegénységben élő támogatott családjainak és gyermekeinek (akik a projektben dolgoznak) életminőség-javítására fordítódik, mégpedig hármas tagozódásban. Részben krízishelyzetek elhárítását szolgálja, élelmiszer-adomány, tűzifa, gyógyszer, stb…fedezésével, ami ennél a társadalmi rétegnél a napi megélhetés nehézségein lendít túl, részben a tevékenység anyagköltségeire fordítódik, egy része pedig más szociális projektek (pl. oktatási vagy önfenntartási programok, mint kiskertprogram, biobrikett-készítő program, stb..) fedezésére szolgál, melyről a közösség közösen dönt.

Aki vásárol a „Szuno” projekt termékeiből, azon túl, hogy egy kedves és praktikus tárggyal gazdagodik, áthathatja az a jó érzés, hogy segített olyan családokon, akiknek a földrajzi-társadalmi helyzetük miatt minimális lehetősége van a megfelelő életminőség biztosítására.

Akik szívüket-lelkület adták a tárgyak elkészítésébe, bízva abban, hogy ezek pozitív üzenete másokat is megérint majd.

 

Webshop

igazgyongy-alapitvany.hu

nyomorszéle blog

Egy hozzászólás