-
Laudato si – Áldott légy! Ferenc pápa enciklikája
Ferenc pápa enciklikájáról szóló ismertetőt a Szentszék készítette elő újságírók számára. A Vatikáni Rádió közel 40 nyelvi szerkesztőségének gondozásában elérhető honlapján történt az enciklika hivatalos közzététele. A magyar nyelvű fordítást Vertse Márta, a…
-
Isteni Irgalmasság kilenced
Irgalmasság vasárnapja Az Apostoli Penitenciária 2002. június 29-én kelt dekrétuma szerint teljes búcsú nyerhető ezen a napon a szokásos feltételek mellett. Az ünneppel kapcsolatban érdemes idézni Jézus szavait, melyeket Szent Fausztina nővér naplójában…
-
A Keresztről nevezett Szent Terézia Benedikta (Edith Stein), Európa társvédőszentje
A hivatásom ezután az, hogy jobban szeressek!
-
Szent Patrik kódexbeli áldás
Az Úr legyen előtted, hogy a jó utat mutassa neked. Az Úr legyen melletted, hogy téged karjába zárjon és megvédjen. Az Úr legyen mögötted, hogy megvédjen a Gonosz cselvetésétől. Az Úr legyen alattad,…
-
Mi a búcsú?
A búcsúk gyakorlata továbbá arra is tanít, hogy mily benső egység fűz össze mindnyájunkat Krisztusban!
-
-
Az “angyali doktor” – Aquinói Szent Tamás
Imádlak és áldlak, Isten, rejtelem, kenyér- és borszínben titkon vagy jelen. Néked szívem, lelkem átadja magát, mert téged szemlélve elveszti magát.
-
Vízkereszt
Jacques Bossuet VÍZKERESZT Imádunk, Urunk, és a bölcsekkel együtt felajánljuk neked mindazon kincseket, amelyeket a te kezedből kaptunk. Tőled kaptuk meg a szeretet aranyát, imádkozó szívünk finom tömjénét, kínszenvedésed és halálod édesen elmerült…
-
Halottak napja – november 2.
Istenem, örök Atyám, szent kezedbe adom lelkem, légy jóságos bírám, engedj haza országodba engem!
-
Pozsonyi Ágnes: Ima Rózsafüzér Királynéjához
Rózsafüzér Királynéja, sajgó szívek gyógyítója most hozzád imádkozunk - Légy Fiadnál szószólónk! Szentolvasó minden szeme reményünknek igazgyöngye! Te megértő vagy Szent Anyánk, palástodat borítsd ránk! Kölcsönözd hű lelkületed, alázatod, szelídséged! Szent Jegyesed küldjed…