Cikkek archívuma ebben a rovatban: Érdekes cikkek

Maddassery Sebastian SVD verbita atya gondolatai egy pillangó kifejlődése kapcsán a kártékony hernyó állapottól a kényszerű bebábozódás utáni megtisztult újjászületésig.Mindennek mi köze a mai életünkhöz, a mai bezártságunkhoz??? Erre ad választ Sebastian atya.

Ez nem a közöny, az önzés, a megosztottság ideje – Ferenc pápa Urbi et Orbi üzenete

Kedves Testvéreim, boldog húsvétot!

Ma az egész világon visszhangzik az Egyház hangja: „Jézus Krisztus feltámadt!” — „Valóban feltámadt!”

Ez az örömhír úgy lobbant fel az éjszakában, mint egy láng: egy olyan világ éjszakájában, amely korszakos kihívások előtt áll, és amelyet olyan járvány sújt, mely kemény próbatételnek veti alá emberiségünk családját. Ezen az éjszakán visszhangzik az Egyház hangja: „Feltámadt reményem, Krisztus!” (húsvéti szekvencia).

Ez egy másfajta „ragály”, amely szívről szívre terjed – mivel minden emberi szív várja ezt az örömhírt.

Ez a remény ragálya: „Feltámadt reményem, Krisztus!”. Nem varázsigéről van szó, amelytől szertefoszlanak a problémák. Nem, Krisztus feltámadása nem ilyen. Ez a szeretet győzelme a rossz gyökere fölött, olyan győzelem, amely nem „lép át” a szenvedésen és a halálon, hanem áthalad ezeken, utat nyitva a szakadék fölött, jóvá alakítva át a rosszat: ez Isten hatalmának a kizárólagos ismertetőjegye.

A Feltámadott nem más, mint a Keresztre Feszített. Eltörölhetetlenül az Ő dicsőséges testében hordozza a sebhelyeket: ezek a sebek a remény réseivé váltak. Őfeléje fordítjuk a tekintetünket, hogy gyógyítsa meg bánattól görnyedő emberiségünk sebesüléseit.

A mai napon különösen is gondolok mindazokra, akiket közvetlenül sújt a koronavírus: a betegekre, azokra, akik meghaltak, s az ő családtagjaikra, akik siratják szeretteik elvesztését, akiktől olykor még végső búcsút sem tudtak venni. Az élet Ura fogadja be országába az elhunytakat, és adjon vigaszt és reményt annak, aki még mindig próbatétel alatt áll, különösen az időseknek és a magányosoknak. Ne vonja meg vigasztalását és a szükséges segítséget azoktól, akik különösen sebezhető helyzetben vannak, mint az ápolási otthonokban dolgozók, a kaszárnyákban és a börtönökben élők. Sokak számára ez most egy magányos húsvét, amelyet a járvány által kiváltott gyász és csapások, testi szenvedések és gazdasági nehézségek közepette élnek meg.

Ez a betegség nemcsak a szeretet megnyilvánulásaitól, de a személyes vigasznyújtás lehetőségétől is megfosztott minket, amely a szentségekből, különösen az Eucharisztiából és a gyónásból fakad. Sok országban nem nyílt mód arra, hogy szentségekhez járuljanak, ám az Úr nem hagyott magunkra minket! Megmaradva az ima egységében, biztosak lehetünk benne: fölöttünk tartotta a kezét (vö. Zsolt 139,5). Nyomatékosan ismétli el nekünk: ne féljetek, „feltámadtam, és újból veled vagyok” (ld. Missale Romanum)! Jézus, a mi húsvétunk, adjon erőt és reményt az orvosoknak és az ápolóknak, akik mindenfelé a felebarátról való gondoskodás, a felebaráti szeretet tanúságát tárják elénk, elmenve egészen erőik végső határáig, nem ritkán még a saját egészségüket is feláldozva. Szeretettel és nagy hálával gondolunk rájuk és mindazokra, akik fáradhatatlanul dolgoznak azért, hogy biztosítsák a polgári együttélés szempontjából lényeges és szükséges szolgáltatásokat, a rendfenntartó erőkre és a katonákra, akik számos országban hozzájárultak ahhoz, hogy könnyítsenek a nehézségeken és a lakosság szenvedésein.

Ezekben a hetekben sok millió ember élete változott meg egészen váratlanul. Sokak számára az otthonmaradás az elmélkedésnek, a féktelenné vált életritmus megállításának, a szeretteikkel való együttlétnek, a társaságuk felett érzett örömnek a lehetőségét hozta el. Ám sokak számára ez a bizonytalannak mutatkozó jövő, a fenyegető munkahelyelvesztés és a jelen válság által kiváltott egyéb következmények miatt érzett aggódás ideje.

Bátorítom a politikai felelősséget viselőket, hogy tevőlegesen működjenek közre a polgárok közjavának az előmozdításában, gondoskodva azokról az eszközökről, melyek ahhoz szükségesek, hogy mindenki méltó életet élhessen, és – amennyiben a körülmények megengedik – elősegítik a szokásos mindennapi tevékenységek újra megkezdését.

Ez nem a közönyösség ideje, mert az egész világ szenved, és egységesnek kell mutatkoznia a járvánnyal vívott harcban. A feltámadott Jézus adjon reménységet minden szegénynek, aki a perifériákon él, a menekülteknek és a hajléktalanoknak! Ne maradjanak magukra ezek a leggyöngébb testvéreink, akik a világ minden részén benépesítik a városokat és a perifériákat. Ne engedjük, hogy nélkülözniük kelljen az elsődleges fontosságú javakat, amelyeket sokkal nehezebb fellelni most, amikor számos tevékenység szünetel, sem a gyógyszereket, és mindenek fölött a megfelelő egészségügyi ellátás lehetőségét. A körülményekre való tekintettel enyhítsenek a nemzetközi szankciókon, amelyek az ezek által sújtott országokat meggátolják abban, hogy megfelelő támogatást nyújtsanak a polgáraiknak, és hozzanak olyan állapotba minden országot, különösen a leginkább szegényeket, hogy képesek legyenek szembenézni a jelen pillanat legnagyobb szükséghelyzeteivel, csökkentve vagy akár elengedve az adósságot, amely megterheli a költségvetéseiket.

Ez nem az önzések ideje, mivel a kihívás, mely előttünk áll, mindannyiunkat egyformán érint, és nem tesz különbséget senki között. A világ megannyi koronavírus által sújtott területe közül különösen gondolok Európára. A második világháború után ez a szeretett kontinens a szolidaritás kézzelfogható szellemének köszönhetően volt képes feltámadni, ez tette számára lehetővé, hogy hátrahagyja a múlt versengéseit. Ma minden korábbinál sürgetőbb, különösen az adott körülmények közepette, hogy ezek a versengések ne lépjenek újra a színre, hanem mindenki ismerje el: mindannyian egyetlen család tagjai vagyunk, és kölcsönösen támogatnunk kell egymást. Napjainkban az Európai Unió korszakos kihívás előtt áll, és ettől nem csak a kontinens, de az egész világ jövője is függ. Nem mulasszuk el ezt a lehetőséget felhasználni arra, hogy a szolidaritás újabb jeleit adjuk, akár még innovatív megoldásokat is alkalmazva. Ennek az egyetlen alternatívája nem más, mint az egyedi érdekek önzése és a múltba való visszatérés kísértése. Ez viszont magával hozza annak a kockázatát, hogy kemény próbatétel elé állítjuk a békés együttélést és az utánunk jövő nemzedékek fejlődését.

Ez nem a megoszlások ideje. Krisztus, a mi békénk, világosítsa meg mindazokat, akik felelősséget viselnek a konfliktusokban, hogy legyen bátorságuk csatlakozni a globális és azonnali fegyverszüneti felhíváshoz a világ minden sarkában.

Ez nem a fegyvergyártás és -kereskedelem ideje, erre fordítva azt az óriási tőkét, amelyet sokkal inkább az emberek gyógyítására és az életek megmentésére kellene szánni.

Legyen ez inkább olyan idő, amikor végre véget vetünk annak a hosszú háborúnak, amely vérbe borította a szeretett Szíriát, a jemeni konfliktusnak, az iraki és a libanoni feszültségeknek. Legyen ez inkább olyan idő, amikor az izraeliek és a palesztinok visszatérnek a párbeszéd útjára, hogy stabil és tartós megoldást találjanak, amely lehetővé teszi mindkét fél számára a békés életet. Szűnjenek meg az Ukrajna keleti részében élőket sújtó szenvedések. Vessenek véget a terrortámadásoknak, amelyeket Afrika különböző országaiban oly sok ártatlan ember ellen követnek el. Ez nem a megfeledkezés ideje. Az előttünk álló válság ne feledtesse el velünk azt a sok egyéb szükséghelyzetet, amely számos ember szenvedését okozza. Az élet Ura mutassa meg közelségét Ázsia és Afrika lakóinak, akik súlyos humanitárius válságot élnek meg, például az észak-mozambiki Cabo Delgado régióban. Melengesse meg a szívét a megannyi, a háború, a szárazság és a rossz életkörülmények miatt elmenekült vagy otthonából elüldözött embernek. Nyújtson oltalmat a megannyi elvándorlónak és menekültnek, akik között sok a gyermek, és akik elviselhetetlen körülmények között élnek, mindenekelőtt Líbiában, valamint Görögország és Törökország határvidékén. Nem akarok elfeldkezni leszbosz szigetéről. Tegye lehetővé Venezuelában, hogy konkrét és azonnali megoldásokat találjanak, megengedve a nemzetközi segítségnyújtás eljuttatását a súlyos politikai, társadalmi, gazdasági és egészségügyi konjunktúra miatt szenvedő lakossághoz.

Kedves Testvéreim!

A közönyösség, az önzés, a megoszlás, a megfeledkezés egyáltalán nem olyan szavak, amelyeket hallani szeretnénk a mostani időkben. Sőt, mindörökre el szeretnénk törölni ezeket! Akkor jutnak ezek diadalra, hogyha győz bennünk a félelem és a halál, vagyis amikor nem engedjük, hogy az Úr Jézus győzzön a szívünkben és az életünkben.

Ő, aki már legyőzte a halált és megnyitotta számunkra az üdvösség útját, oszlassa szét az árnyakat szegény emberiségünk életében, és vezessen el minket az Ő dicsőséges napjára, amely nem ismer alkonyt.

Ezekkel az elmélkedő szavakkal szeretnék mindannyiótoknak boldog húsvétot kívánni.

Ferenc pápa

Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről. (1Kor 2,2)

Pál apostol a korinthusi gyülekezetnek írt levelében azt mondja, hogy eldöntötte, nem tud másról közöttük, „csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről”. Tehát Pálnak, aki az Újszövetség kétharmadát írta, Jézussal, és az Ő bevégzett munkájával volt telve az elméje.

Isten azt szeretné, ha a mi elménk is Jézus keresztjével lenne telve, azaz, kereszt-tudatosak lennénk. De mit is jelent kereszt-tudatosnak lenni?

Azt jelenti, hogy Jézust úgy látod, mint aki annyira szeret téged, hogy önként meghalt érted a kereszten. Kereszt-tudatosnak lenni azt jelenti, hogy Jézusra nézel, aki a saját testét adta oda, hogy elhordozza a büntetést, hogy te minden büntetéstől szabad lehess. Kereszt-tudatosnak lenni azt jelenti, hogy a tekintetedet Jézusra emeled, aki a kereszten kiharcolta a szabadságodat és a győzelmedet.

Amikor az izraeliták keserűnek találták a vizet Máránál, Isten egy fadarabot mutatott Mózesnek. Mózes beledobta a fadarabot a vízbe, és a víz édesre

változott (2Mózes 15:23-25). A fadarab a keresztet jelképezi. A Golgota fája képes arra, hogy a keserű helyzetedet édesre változtassa.

Amikor az izraelitákat megmarták a mérges kígyók a pusztában, Isten azt mondta Mózesnek, hogy tegyen egy rézkígyót egy póznára. A pózna a keresztet jelképezi, a bronz pedig az ítéletet. Azok, akik a póznán lévő kígyóra néztek életben maradtak, mert

Enigma Of Nehushtan – The Biblical Copper Snake | Ancient Pages

a problémájukat -a halálos kígyót- a keresztre szögezve, halottnak látták (4 Mózes 21:6-9).

Minden bűnödet, gyengeségedet, betegségedet, fájdalmadat bukásodat lásd úgy, mint amiket Jézus a testében felvitt a keresztfára és ott meg lettek ítélve. Minden, ami halálos az életedben, meg lett ítélve a kereszten, és elvétetett!

forrás

kép1

kép2

kép3

Kocsis Imre biblikusprofesszor, a PPKE Hittudományi Kara Újszövetségi Szentírástudományi Tanszékének vezetője írását olvashatják.

A bibliaolvasók általában meglepetéssel tapasztalják, hogy Szent János evangélista nem ír az Eucharisztia alapításáról az utolsó vacsoráról szóló elbeszélésében. A meglepetés magától értetődően váltja ki a kérdést: mi lehet ennek az oka? A választ keresve mindenekelőtt érdemes tudatosítanunk magunkban, hogy az ókortól kezdve napjainkig János evangéliumát tekintették és tekintik a legkésőbbinek. Ez azt jelenti, hogy a negyedik evangélium szerzője már ismerte a másik hármat (vagy legalábbis egyet közülük), és abban a meggyőződésben írt, hogy az olvasók számára sok minden köztudott Jézus tevékenységét illetően. János tudatosan arra törekedett, hogy új megközelítésben szóljon Jézus kilétéről és működéséről. Nem kétséges, hogy ismerte az Eucharisztiát, de nem a szereztetését akarta közölni – ezt a többi evangélista már megtette –, hanem a jelentőségét a hívek mindennapi életére vonatkozólag. Az élet kenyeréről szóló beszéd (Jn 6,26–58) végén félreérthetetlen eucharisztikus tanítás fogalmazódik meg: „A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne” (Jn 6,55–56).

A sajátos jánosi szemlélet jól megfigyelhető az utolsó vacsoráról szóló részben (Jn 13–17), amely jóval hosszabb, mint a többi evangélista beszámolója. Az igazi újdonságot a búcsúbeszéd (Jn 14–17), valamint a lábmosásról szóló elbeszélés (Jn 13,1–17) jelenti. Figyelmünket irányítsuk most ez utóbbira.

A cselekmény megértéséhez feltétlenül szükséges, hogy a lábmosás ókori gyakorlatáról szóljunk, amely a vendéglátás része volt. A vendég fogadása nemcsak a köszöntésből állt, hanem abból is, hogy egy rabszolga lehajolt hozzá és megmosta a lábát. Az utolsó vacsorai cselekmény sajátossága, hogy maga Jézus vállalkozik arra az aktusra, amely egyébként a rabszolgák feladata volt: leveszi a felsőruháját, egy vászonkendőt köt maga elé, majd sorjában megmossa és megtörli tanítványainak lábát.

Jézus „szolgai” munkája kiváltja Péter méltatlankodását: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha” (Jn 13,8). Ezt a tiltakozást természetes emberi reakciónak tekinthetjük: amit Jézus tesz, az a megszokott emberi elképzelések szerint „méltóságon aluli”. Hasonló megnyilvánulás manapság is előfordul, amikor például Ferenc pápa szegények iránti, túlzottnak tartott magatartását bírálják („Miért kell a pápának a koldusok közé mennie?”).

Nagyon tanulságos Jézus válasza: „Ha nem moslak meg, nem lehetsz közösségben velem” (Jn 13,8). Péter félreérti mestere mondatát: a testi tisztaságra vonatkoztatja, s ezért a fej és a kezek megmosását is kéri. Ám nyilván nem testi mosakodásról van itt szó. Bármennyire fontos is a testi tisztaság, a Jézussal való közösség szempontjából nem igazán releváns. Jézus nem higiéniai, hanem tanítói célzattal végzi a lábmosást. S ez a tanítói célzat nem pusztán a példaadásra irányul (bár az elbeszélés végén ez a szempont is igen hangsúlyos).

A cselekménnyel Jézus saját küldetésének lényegét akarja tudatosítani, amely a másokhoz való odafordulásban, a szolgálatban és az önfeláldozásban áll.

Érdekes, hogy Lukács evangélista éppen az utolsó vacsora összefüggésében őrizte meg Jézus mondását: „Én úgy vagyok köztetek, mintha a szolgátok lennék” (Lk 22,27). Hasonló mondás olvasható Márk evangéliumában: „Az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (Mk 10,45). A lábmosás aktusában éppen az utóbbi mondásban hangsúlyozott szolgálat jut kifejezésre, amely előreutal az élet váltságul adására. A lábmosás tehát szorosan összefügg Jézus szenvedésével és halálával. Ez a kínszenvedés és halál teszi lehetővé azt a tisztulást, amelyet a lábmosás előre jelez: a bűnöktől való megszabadulást.  

Jézus „szolgai tette” persze nem hagyhatja közömbösen a tanítványokat. Nemcsak a megváltásért való hálaadásra kötelezi őket, hanem arra is, hogy az egymás iránti magatartásukban a mesterük által tanúsított szolgálat lelkülete legyen a meghatározó: „Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg” (Jn 13,13–14). Nyilvánvalóan nem mechanikus utánzásról van itt szó, hanem arról, hogy a keresztény testvéreinkkel és a felebarátainkkal való kapcsolatot nem a méltóság tudata, hanem a segítőkészség, sőt az áldozatkészség határozza meg. Jézus felszólítása önvizsgálatra ösztönöz. Hogyan viszonyulok beosztottjaimhoz, a kevésbé művelt, egyszerű emberekhez, a hajléktalanokhoz és a társadalom egyéb kiszolgáltatott személyeihez? Tudatosítom-e, hogy kapcsolataimat nem a mindennapok megszokott mércéinek, hanem az önmagát minden emberért feláldozó Krisztus példájának kell alakítania?

Ha a fentebb leírtakat átgondoljuk, könnyen felismerhetjük, hogy milyen mély üzenetet hordoz a lábmosásról szóló elbeszélés. Szó sincs tehát arról, hogy János evangélista valami lényegeset (az Eucharisztia alapítását) egy mellékes mozzanat miatt elhagyott volna. Mivel mind az Eucharisztia alapítása, mind a lábmosás Krisztus kínszenvedésére és halálára utal előre, ezért a két cselekmény szorosan összetartozik. Mindkettőben Jézus szeretete tárul fel: az a szeretet, amely az élet feláldozásában mutatkozik meg a maga teljességében.

Az Oltáriszentség szerzése és a lábmosás közötti összefüggésnek nagy jelentősége van az Eucharisztia ünneplését illetően is. Az eucharisztikus ünnepen való részvétel, főleg Krisztus testének és vérének szentáldozáskor való vétele megköveteli a Jézussal való kegyelmi közösséget, amely magától értetődően a jézusi lelkülettel való azonosulást is magában foglalja.

Ha embertársaim iránti magatartásomat az önzés, a közömbösség vagy valamiféle felsőbbrendűség-tudat jellemzi, akkor nem vagyok alkalmas az Eucharisztia hiteles ünneplésére.

Hiszen ennek nélkülözhetetlen feltétele a Krisztussal való közösség a „lábmosásban” is: részben úgy, hogy hálaadással fogadom a megváltásból fakadó bűnbocsánatot, részben pedig úgy, hogy minden méltóságtudaton felülemelkedve kész vagyok embertársaim (főleg a gyengék és az elesettek) szolgálatára

Kocsis Imre

Virágvasárnap a húsvét előtti vasárnap, amikor a keresztény világ Jézus, Jeruzsálembe való ünnepélyes bevonulására emlékezik. Ezt valószínűleg sokan tudjuk a mai napról. Azt viszont már talán kevesebben tudják, hogy honnan ered a virágvasárnap elnevezés vagy éppen miért hallhatunk két evangéliumot. Fábry Kornél atya misevlogjában többek között ezeket a kérdéseket is megválaszolja.

Jézus szamárháton érkezett Jeruzsálembe, húsvét ünnepére. Ezzel beteljesítette Zakariás jövendölését. Az elé kivonuló emberek olaj- és pálmaágakkal köszöntötték őt. Mindegyik evangélista említést tesz róla, hogy gallyakkal és felsőruhájuk leterítésével köszöntötte a nép Jézust. A pálmaágakat viszont csak János írja le. Fábry Kornél atya misevlogjában többek között azt is elmagyarázta, hogy mit jelentett ez a jelkép.

„A pálma, a győzelemnek, a dicsőségnek a jelképe. Szoktuk is mondani, hogy győzelmi pálma. Érdekes, hogy az ünnep latin elnevezése éppen innen származik: Dominica Palmarum, azaz Pálmavasárnap. Európa legtöbb országában nem találunk pálmát, így virágvasárnap ünneplésekor tiszafa, fűzfa vagy más fák ágaival helyettesítik a pálmát. Hazánkban a lombfakadás előtt virágzó fűz ágait használjuk, a barkát. Ugyanakkor mégsem innen kapta az elnevezését, hiszen Magyarországon ezt az ünnepet virágvasárnapnak hívják.”

A szentmise menete is más ilyenkor a megszokotthoz képest. Amikor éppen nem járvány van, akkor a templom előtt barkaszenteléssel kezdődik a szertartás, míg az evangélium helyett Urunk szenvedés történetét olvassák fel, azaz a Passiót. Bár ez kicsit furcsa lehet, mivel nem sokkal előtte még Jézus jeruzsálemi bevonulását ünnepeltük, de ennek is megvan az oka, hogy miért alakult így.

„Korábban a katolikus egyházban a szentmiséket reggel vagy délelőtt tartották, hiszen éjféltől a szentáldozást megelőző szentségi böjt volt érvényben. Így aki áldozni akart a misén, az éjféltől már nem vehetett magához élelmet. A virágvasárnapi evangélium ekkor a jeruzsálemi bevonulásról szólt. Később a barokk korban elterjedt, hogy vasárnap délután Passiókat énekeltek. 1953 óta azonban délután és este is lehet szentmiséket bemutatni és a szentségi böjt ideje is lerövidült.

Ugyanakkor mindkét hagyomány megmaradt, így kerülhetett a két evangéliumi szakasz ugyanabba a szentmisébe.”

További érdekességekről az alábbi videóban beszél Fábry Kornél atya.

„Isten, mint minden jó szülő, csodálatos módon arra vágyik, hogy virágozzon minden, amit teremtett és amit szeret – mi magunk” Richard Rohr

Összetörték a gyermekem lelkét. Elmondom neki, hogy mennyire különleges ő a számomra.

A gyermekem megsérült. Mindent megteszek, hogy jobban legyen.

A gyermekem fél. Addig nem hajtom álomra a fejem, amíg meg nem nyugtatom, és biztonságban nem érzi magát.

Teljesen természetes egy szülő számára, hogy megvigasztalja a gyermekét, és mindezt készségesen, szívesen és örömmel teszi.

Akkor miért esik ennyire nehezemre hagyni, hogy a mennyei Apukám ugyanezt tegye velem?

Miért gondolom, hogy nem akar hallani a problémáimról?

Miért gondolom, hogy túl elfoglalt ahhoz, hogy velem foglalkozzon?

Amikor megbántanak, megsérülök, vagy amikor félek, akkor ott van egy Apa, aki megvigasztal. Van egy Apukánk, aki a kezünket fogja, amíg jobban nem leszünk és nem tér aludni, amikor félünk a sötétben.

És ez elég.

“Aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban… 2 Kor 1,4

“Ne félj, mert veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok a te Istened! Megerősítelek, megsegítelek, és felkarol győzedelmes jobbom. Bizony megszégyenülnek és gyalázatra jutnak, mind, akik ellened lázadoztak. Elpusztulnak és elvesznek, akik harcba szálltak ellened. Keresni fogod, de többé nem találod azokat, akik ellened hadakoztak. Elpusztulnak és semmivé lesznek, akik háborgattak. Mert én, az Úr, a te Istened, én ragadtam meg jobbodat. Én szólok hozzád így: Ne félj! Én megsegítelek. ” Iz 41,10-13

 

Max Lucado