A mai, vasárnapi evangéliumi szakasz (Mt 25,1–13) arra hív, hogy folytassuk a gondolkodást az örök életről, melyet mindenszentek ünnepének és az elhunyt hívőkről való megemlékezésnek alkalmából elkezdtünk. Jézus a tíz szűz példázatát mondja el, akik esküvőre hivatalosak, mely a mennyek országának jelképe.

Jézus korában az volt a szokás, hogy éjszaka tartották az esküvőt; ezért a nászmenetnek meggyújtott lámpásokkal kellett haladnia. Néhány koszorúslány ostoba: viszik a lámpásukat, de olajat nem visznek magukkal; a bölcsek viszont lámpásukkal együtt olajat is visznek. A vőlegény késik, késve érkezik, és mindannyian elbóbiskolnak. Amikor egy hang figyelmeztet, hogy érkezik a vőlegény, az ostobák észreveszik, hogy nincs olajuk lámpásaikhoz; kérnek a bölcsektől, de ők azt válaszolják, hogy nem tudnak adni, mert nem jutna elég mindenkinek. Amíg az ostobák elmennek olajat vásárolni, megérkezik a vőlegény. A bölcs lányok bemennek vele együtt a lakodalmas terembe, az ajtót pedig bezárják. A többiek túl későn érkeznek, és elutasítják őket.

Világos, hogy Jézus ezzel a példabeszéddel azt akarja mondani, hogy

készen kell állnunk a vele való találkozásra. Nemcsak a végső találkozásra, hanem a mindennapi kisebb-nagyobb találkozásokra is,

előretekintve arra a találkozásra, amelyhez nem elég a hit lámpása, hanem a szeretet és a jó cselekedetek olajára is szükség van. Az a hit, amely valóban összekapcsol minket Jézussal, az, „amely a szeretet által tevékeny” (Gal 5,6), amint Pál apostol mondja. Erre utal a bölcs lányok magatartása. Bölcsnek és okosnak lenni azt jelenti, hogy nem várunk az utolsó pillanatra ahhoz, hogy megfeleljünk Isten kegyelmének, hanem már most tevékenyek vagyunk, most azonnal Isten kegyelme szerint cselekszünk. „Én… igen, majd később megtérek…” – „Ma térj meg! Ma változtasd meg életedet!” – „Igen, igen… majd holnap.” Ugyanúgy holnapot mond, így az sosem fog elérkezni. Ma! Ha készen akarunk állni az Úrral való végső találkozásra, már mostantól együtt kell működnünk vele és szeretete által ihletett jó cselekedeteket kell végrehajtanunk.

Tudjuk, sajnos előfordul, hogy elfelejtjük életünk célját, vagyis az Istennel való végső találkozást, és így elveszítjük a várakozás iránti érzékünket, és abszolutizáljuk a jelent. Amikor az ember abszolutizálja a jelent, csak a jelenre tekint, elveszíti érzékét a várakozás iránt, mely olyan szép és annyira szükséges, és kivon bennünket a pillanat ellentmondásaiból. Ez a magatartás – amikor elveszítjük a várakozás iránti érzéket – kizár minden, túlvilágra irányuló perspektívát: mindent úgy csinál az ember, mintha sosem kellene elindulnia a másik életbe. És akkor csak arra törekszik, hogy birtokoljon, kitűnjön, kényelmesen berendezkedjen… Minél többet…, minél jobban… Ha hagyjuk, hogy az irányítson bennünket, ami a legvonzóbbnak tűnik, ami a legjobban tetszik, ha hagyjuk, hogy érdekeink keresése irányítson, akkor életünk terméketlen lesz; nem halmozunk fel olajtartalékot lámpásunkhoz, és az még az Úrral való találkozás előtt kialszik. A mai napot kell megélnünk, de a holnap felé tartó mát, a végső találkozás felé tartó, reménnyel teli mát.

Ha viszont éberek vagyunk és jót teszünk, megfelelve Isten kegyelmének, akkor nyugodtan várhatjuk a vőlegény érkezését. Az Úr akkor is jöhet, amikor alszunk: az nem fog minket aggasztani, mert felhalmozott olajtartalékaink vannak, melyeket a mindennapi jó cselekedetekkel szereztünk.

Vártuk az Urat, azt akartuk, hogy a lehető leghamarabb jöjjön és magával vigyen bennünket.

Kérjük a Boldogságos Szűz Mária közbenjárását, hogy segítsen tevékeny hitben élnünk, ahogyan ő tette! Ez a tevékeny hit a világító lámpás, amellyel átkelhetünk az éjszakán a halálon túlra és elérhetjük az élet nagy ünnepét.

forrás

kép