Március a szántó-vető és gyümölcstermesztő emberek számára az új év első dolgos hónapja. A tartós tél után lassan ugyan, de mégis kitavaszodunk. Ilyenkor szorgosan munkához kell látni, mert a növényvilág élete hirtelen kibontakozik és vannak olyan munkák, amik nem tűrnek halasztást. Ha mégis nem végezzük el, pl. a fák megmetszését, vagy a gyümölcsoltást, akkor egy esztendő minden reménye odavész. […]
A gyümölcsoltáskor a nemes ágat oltjuk a vadalanyra, hogy növekedjék jó gyümölcsöt hozó fává. A mai ünnep lényegét, Urunk születésének hírüladását Szent János evangélista prológusában így írta le: „Kezdetben volt az Ige; az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige; ő volt kezdetben Istennél. (…) S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya egyszülött-ének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt el be” (Jn 1,1-2; 15).
Az emberiség bűnbeesésével, a nemes emberből, az istengyermekből vad és bűnös ember lett. Azzal, hogy a Fiúisten értünk emberré lett, istenségét egyesítette emberi természetünkkel. Ebben az isteni cselekedetben fontos hely jutott a boldogságos Szűz Máriának, aki egész valóját, testét és lelkét Isten rendelkezésére bocsátotta, hogy a megtestesülés megtörténjék. Így a „nemes ág”, az örök Ige, a Fiú a „vadalanyba” oltódott, azaz emberré lett, hogy az ő istenemberségéből éljünk: „Mindnyájan az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva. Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk.” (Jn 1, 16-17). Szűz Mária istenanyává, Boldogasszonnyá lett az Ige megtestesülése révén.
Ünnepünk, akár a Szentírás, nem Istenről beszél, hanem az Isten és ember kapcsolatáról. Itt is az Isten képére alkotott emberről beszél, és arról, hogy az ember akkor talál magára, ha Istenre talál. Isten, mint üdvösséget nyújtó Valaki jelentkezett a kinyilatkoztatásban. És ez az üdvösség nem más, mint az ember legmélyebb vágyainak beteljesedése. Az ember lényének törvényeit és kibontakozásának útjait a kinyilatkoztatásban az Isten tárja fel. Isten akkor hatékony a számomra, amikor saját emberségemről döntök az Ő igényei szerint.
Isten és ember kapcsolatról szól az áldozat és ajándék, az engesztelő és elégő áldozat. Az ember kereste a kapcsolatot Istennel, és a külső tettektől a lélek benső odaadásáig bizony hosszú utat kellett bejárnia. Nagyobb távot, mint amekkora távolság volt Káin külsőséges és látszat áldozatától Ábel szívből jövő és eget áttörő hálaáldozatáig.
Életünk kezdetben önmagunk és testünk körül fordul: gondoskodjatok rólam, cselekedjetek helyettem és szeressetek engem. Amikor megérünk, amikor Istenre találunk, akkor a szellem hódolatával, az akarat engedelmességével és szívünk odaadásával fejezzük ki. Ezt egy valaki tudta meg tenni úgy, hogy igazi áldozat lett odaadása, ez Jézus. „Megyek, hogy teljesítsem akaratodat.” „E szerint az akarat szerint Jézus Krisztus testének a feláldozása által egyszer s mindenkorra megszentelődünk.” (Zsid 10,9,10).
Milyen az ember? Milyenek szoktunk lenni? Hát erről szól az ószövetségi olvasmány. Kr. e. 735-ben Szíria és Izrael királya szövetkeztek Júdea és a dávidi dinasztia ellen. Hadaikkal már Szamariában táboroztak, amikor Júdea királyának, Acháznak tudomására jutott. „Erre úgy megremegett a király szíve és a népnek a szíve, mint ahogy megremegnek az erdő fái a széltől.” (Iz 7,2). Ekkor küldte Isten Izaiás prófétát ezzel az üzenettel Acházhoz: ”Vigyázz, őrizd meg nyugalmadat, és ne félj! Ne remegjen a szíved”. (Iz 7,4). Izajás az Úr megbízásából az ellenséges terv sikertelenségét hirdeti a királynak.
Ahogy ilyenkor történni szokott, mindenki megmutatja, hogy milyen lelkület van benne. Acház király emberi segítséget akar, nem bízik Isten ígéreteiben. Ezért az Úr újra szól Acházhoz: ”Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár az alvilág mélységeiből, akár felülről a magasból.” (Iz 7,11). A király kép-mutató válasza hitetlenségét takarja: „Nem kérek jelet, nem kísértem az Urat.” (Iz 7,12).
A próféta egy gyermek születéséről jövendöl, aki jel lesz a hívők számára, mint a dávidi dinasztia megmaradásának és az ország megszabadulásának záloga. Ő az Immánuel-jel. Ki ez a csodálatos Gyermek? A zsidó és keresztény hagyomány a Messiást látja benne. Máté evangélista Krisztus csodálatos születésének meghirdetését olvassa ki a szövegből, utalva Máriára, aki szűz és anya egyszerre (Mt 1,23). Immánuel, velünk az Isten, hogy megszabadítson.
Az evangélium Urunk születésének hírüladásáról szól. Beteljesedik, amit Isten megígért. Az isteni világ hirtelen világunkba lép. Itt is a legtisztább lélekbe, a kegyelemmel teljes názáreti Szűz életébe. Gábor angyal megjelenése, az isteni világ berobbanása még a legártatlanabb teremtményben is félelmet keltett. A félelem – érzelem. Érzelmeink nem valami bűnös kinövések. Ugyanúgy hozzánk tartoznak életünkhöz, mint értelmünk, akaratunk vagy maga a testünk.
Mégis, amikor Isten kapcsolatba lép velünk uralkodnunk kell érzelmeinken. „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél.” (Lk 1,30). A félelmet a szeretet oldja fel. Meg kell őriznünk, vissza kell állítanunk lelkünk nyugalmát. Az Istennel való találkozás elveszi a félelmet, a gonosz kísértő megjelenése nem.
Mária okos szűz, aki az angyali jelenés alatt mindvégig értelmét használja. Gondolkozni kezdett. Megkérdezte az angyalt: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” (Lk 1,34).
Semmiféle jelenés, égi üzenet előtt nem szabad úgy kapitulálni, hogy elveszítjük józan eszünket. Manapság elég egyes hívőknek azt mondani, hogy itt és ott megjelent a Szűzanya, ezt meg ezt üzeni, s máris félretéve gondolkodó értelmüket „engedelmeskednek” és nyomban terjesztésbe kezdenek. Csakhogy ez nem hit, hanem az emberhez méltatlan naiv hiszékenység. A Szűzanya magatartása szerint szabad kérdéseket föltenni, szabad gondolkodóba esni, nem szabad elfelejteni a természet rendjét, amely Istentől való. Szabad párbeszédbe bocsátkozni a jelenésről hírt hozóval minden bűn és hiba nélkül: hiszen magával az angyallal és Istennel is szabad beszélni.
Mária akármilyen jelenésnek, akármilyen üzenetnek nem adja át az életét, csak annak, amelyik a mindenható Istentől származik. Az angyal válasza arról tanúskodott, hogy őt valóban a mindenható Isten küldte Máriához, s erre adta a Szent Szűz beleegyezését Isten terveihez, alávetve neki értelmét és akaratát. „Az Úr szolgálója vagyok, teljesedjenek hát be rajtam szavaid.” (Lk 1,37-38).
És ekkor méhébe fogadta a Szentlélektől szent Fiát, vagyis testét is átadta Isten tervei számára.
Ma a Hiszekegyet mondva térdet hajtunk a megtestesülést megvalló szavakra. Térdemnek, testemnek ez a mozdulata fejezze ki földi életem teljes odaadását, akaratom beleegyezését, elmém értelmes meghódolását, érzelmeim elcsendesedését Isten rám vonatkozó terveire. Ámen.

 

Darvas-Kozma József

 

 

Forrás:  vizforrasmagazin.hu