„Mert vizet árasztok a szomjas földre…” (Iz 44,3)

Julie Coleman írja: „Épp egy írókonferenciára tartottam Philadelphiába, amikor észrevettem, hogy meg kellene állnom tankolni. Általában válogatós vagyok abban, hol állok meg, de ahogy a hosszú egyenes útszakaszon magányosan vezettem, kezdtem kétségbe esni… bármelyik percben lefulladhatok a közel 40 fokos hőségben, és még csak egy üveg víz sincs nálam. Hosszú mérföldek után végül egy kis kereszteződéshez értem. Négy ház… és egy benzinkút! Úgy nézett ki, mint amit úgy hívnak: »Jóska benzinkútja és kiskereskedése«. Más körülmények között bizonyára elfordítottam volna a fejem, de abban a pillanatban ez volt a legszebb dolog, amit valaha láttam! Furcsa, hogy a körülmények mennyire tudják befolyásolni érzelmeinket!”

Ellenségei elől menekülve Dávid így imádkozott: „… lelkem utánad eped, mint a kiszikkadt föld… Ismertesd meg velem, melyik úton járjak, mert hozzád vágyódik lelkem.” (Zsoltárok 143,6-8). Vajon másképp imádkozott volna Dávid luxuskörülmények között, amikor szolgák hada lesi kívánságait? Az, hogy nem tudta, vajon lesz-e mit ennie vacsorára, és hogy a szabad ég alatt kellett töltenie éjszakáit, megváltoztatta látásmódját. Amikor az élet jól megy, beképzeltekké válunk, és elfeledkezünk Istenről. Lelki értelemben annyira kiszáradunk, hogy egyetlen szikrától is robbanunk. Kinek a hibája, ha kifogy az üzemanyag az autónkból? A benzinkút nem költözött arrébb! Rajtad múlik, hogy megállsz, vagy tovább hajtasz! Amikor kiszáradsz, azokat fogod először megbántani, akik legközelebb állnak hozzád, aztán küszködhetsz a kirobbanást követő bűntudattal. Isten azt mondta: „… vizet árasztok a szomjas földre” (Iz 44,3).

Ma tehát vedd elő a Bibliádat, és töltsd fel a lelkedet!

forrás

kép