Egész éven át vágyakozva várjuk, spórolunk miatta, tervezgetjük, számoljuk a hátralévő heteket-napokat, amelyek elválasztanak tőle, utánaolvasunk, morfondírozunk, döntünk. Szállást foglalunk, beszerezzük a kellékeket, becsomagolunk, és miután a szobanövények és háziállatok gondozásáról is gondoskodtunk, útra kelünk. Hazatérve szinte mindenki örömmel mesél arról, milyen csodálatos volt. Lehet, hogy csak nekünk vannak rosszul sikerült nyaralásaink?
 

Végre nyaralunk!
Elutazni otthonról nem egyszerűen kiszakadás a hétköznapokból, sokak számára – legalábbis gyakran úgy tűnik – már-már az élet értelme. Minden januárban kezükbe veszik az új naptárat, és lázas számolgatásba kezdenek: arra kíváncsiak, hány hosszú hétvége lesz az új esztendőben, és életcéljuknak tekintik, hogy ezeket egytől egyig wellnessprogramokkal, bortúrákkal és bevásárlóutakkal tegyék „hasznossá”.
Mások nem engedhetnek meg maguknak ilyen drága kiruccanásokat. Nekik nem jut egyéb, mint szemlesütve hallgatni a fantasztikus történeteket a szuper szállodáról, a remek konyháról, a gyönyörű tájakról és az „igazi” pihenésről. Hiszen csakis jól sikerült utazásokról lehet hallani, nem igaz? A nyaralást az ember alig várja, és a nyaraláson mindenki jól érzi magát. Képeslapot már nem szokás küldeni, de szép számmal akadnak, akik teljes nyári fényképalbumukat közzéteszik az internetes közösségi oldalakon. Hozzá szöveges beszámolókkal is szolgálnak, hogy mindenki lássa, milyen remekül sikerült az utazás.

Magas mérce
Egy brit felmérésnél kiderült: a hazatérők  40-50%-a saját bevallása szerint nem érezte jól magát a szabadsága alatt. Igaz, néhány héttel később már csak 15%-uk állítja ezt – úgy látszik, addigra már „csak a szépre emlékezünk”. Vagy csak jobbnak látjuk eltitkolni  a valódi érzelmeinket? Jön a sok kérdés a kollégáktól, szomszédoktól, rokonoktól: „Na, milyen volt?” – és minket nem visz rá a lélek, hogy azt feleljük: nem egészen olyan, mint ahogy elképzeltük.
A baj ott kezdődik, hogy túlságosan sokat képzelünk. Egy német kutató, Horst Opaschowski így fogalmaz: „Nyaraláskor nagyon magasra helyezzük a lécet – szinte elvárjuk önmagunktól, hogy maradéktalanul boldogok legyünk és tökéletesen kipihenjük magunkat. Törvényszerű, hogy a realitás elmarad az elvárásainktól.” Ha az év nagy részében rosszul érezzük magunkat, nem szívesen végezzük a munkánkat, sok a veszekedés a családban, hiába szeretnénk, nem tudunk egyik pillanatról a másikra átlépni valamiféle másik dimenzióba. Ehhez az kellene, hogy valósággal kibújjunk a bőrünkből, ami nehéz mutatvány, így aztán előre borítékolható a csalódás.

Reklám kontra valóság


Az élet ugyanis ezúttal sem olyan, mint a reklámokban és az utazási irodák prospektusaiban. Amikor két ember együtt elutazik, lehetséges, hogy nem mind a ketten ugyanazt szeretnék csinálni a nap 24 órájában. Különösen, ha egyikük férfi, másikuk nő, egyikük délig alvó típus, másikuk nyüzsgő, mindig kalandokat kereső. Ha három-négy vagy öt emberről van szó, még nagyobb az esélye, hogy a célok és szándékok ütköznek egymással. Pláne, ha az öt ember között akad egy kétéves, aki számára a tökéletes nap az lenne, ha egész nap az anyja ölében ülhetne, a hatéves viszont ugyanezzel az anyával sellőset szeretne játszani a vízben, miközben a tizenkét éves idegen kultúrákra és társaságra vágyik.
Ha mindezt végiggondoljuk, hajlamosak vagyunk igazat adni a német kutatónak, hát még akkor, ha azt is megtudjuk, hogy a statisztikák szerint a válási kérelmek egyharmadát a nyaralási időszak végén adják be. Túl sok az elvárás, amelyet azzal a bizonyos egy vagy két héttel szemben támasztunk. Szeretnénk feltöltődni, élményeket szerezni, felfrissíteni a párkapcsolatunkat, nagyobb figyelmet szentelni a gyerekeinknek – mindent ez alatt az idő alatt szeretnénk behozni és rendbe hozni, amit az egész év során elhanyagoltunk. Amikor aztán mindez nem sikerül – hiszen nem is sikerülhet! –, elveszítjük minden reményünket.
Borítsd fel a terveidet!
Akkor hát nincs is semmi jó a nyaralásban? A rotterdami Erasmus Egyetem által végzett felmérés eredménye nem túl biztató: eszerint nyolc héttel az utazás után még azoknak a boldogságszintje is lesüllyed az otthon maradottak szintjére, akik jól érezték magukat a szabadságuk alatt. Azok pedig, akik nem is érezték magukat annyira jól, még hamarabb visszazuhannak a szürke hétköznapokba. A legnagyobb különbség nem az utazás alatt vagy után volt mérhető a nyaraló és nem nyaraló hollandok között – hanem az utazás előtt! Úgy tűnik, mintha a legnagyobb örömet nem is maga a program, hanem az arra való készülődés okozná az embereknek: vagyis a tervezgetés, az ábrándozás sokkal nagyobb boldogságot okoz, mint az, amikor aztán a terveink valóra válnak.
A tanulság: merjünk ábrándozni, böngésszük a múzeumok honlapjait, és járjunk utána az összes elképzelhető szabadidős programnak. De, ha aztán másként alakulnak a dolgok, mint ahogy szerettük volna, ne ragaszkodjunk mereven az elképzeléseinkhez. Lehet, hogy úgyse jutottunk volna a Mona Lisa közelébe a körülötte gyűrűző turisták hadától, és a gyerekek legnagyobb élménye sem biztos, hogy az a program lett volna, ahová az apjuk nem volt hajlandó elautózni a rekkenő hőségben, a dugóra hivatkozva.
Ha a nyaraláson sikerül feladni néhányat makacs elképzeléseink közül, képesek vagyunk alkalmazkodni az új helyzetekhez és embertársainkhoz, megelégedni azzal, ami mások terveinek vagy a véletlennek köszönhetően történik, ki tudja, talán még többet is nyerhetünk, mint egy nyugodt vakációt. Ha egyszer beválik ez a recept, miért is ne próbálnánk ki a hétköznapokban is? És akkor még az is megeshet, hogy egyszer talán elérjük azt az állapotot, hogy képesek legyünk örülni annak, ami adatik. Ha így teszünk, tényleg jól érezhetjük magunkat. És nem csupán tíz napig.

szöveg: Hajnal Anett, www.kepmas.hu
kép: profimedia