Egyházi év – Kosztolányi Dezső szemével

Kosztolányi Dezső ifjú korában elvesztette hitét, és csak élete végén lett ismét vallásossá. De nem hívő korában is közelállónak érezte magához a katolicizmust, mert azt mondta, hogy ez a vallás szép.
Egy alkalommal így nyilatkozott egy pap-költő barátjának: „Olyan páratlan, tündöklő vallás egy sincs, mint a tiétek. Tiszta költészet… Ti nem is sejtitek, milyen széppé és változatossá tettétek az életet, amely magában fárasztó és unalmas. Ti ünnepeitekkel részekre bontottátok az évet. Szolgálatába állítottátok fel a csúcsokat: építészetben, szobrászatban, festészetben, zenében, költészetben egyaránt.

November 1-jén, amikor kezdődik az őszi vörös hervadás, kiviszitek az embereket a temetőbe és meggyújtjátok a kegyelet gyertyáit és mécslángjait. Virággal borítjátok a sírokat, és figyelmeztetitek a világot az elmúlásra…

Amikor megjön a december, hajnali misét tartotok. A hajnali kék ködben lámpásos emberek bandukolnak a kivilágított kis falusi templomok felé, és teli torokkal énekeltetitek az „Ó fényességes szép hajnal , kezdetű ódon adventi éneket. A nappalok egyre rövidebbek lesznek, a sötétség egyre sűrűbb és hosszabb. És ti azt mondjátok: nem kell félni. Majd jön valaki, aki elűzi a sötétséget és sose látott fényt gyújt a világnak. Az adventi emberek remélnek és várják a fényt. A várakozásban kicsordul az ajándékozási kedv. Titokban vásároljátok szeretteiteknek az emléktárgyakat, hogy szeretettel ünnepeljétek együtt a fény születését. És a sötétség mélypontján, december 24-én, amelyet „szentestének” neveztek, megrendezitek Jézus születésének mámorában azt a hallatlan és páratlan karácsonyi tűzijátékot, amelynek sziporkái New Yorktól Tokióig látszanak. – Akkora az öröm, hogy a világ táncra perdül.

De pár hét múlva ismét üstökön ragadjátok az embert és azt mondjátok neki: Elég volt! Hamut hintetek a kijózanult fejekre és azt mondjátok: Emlékezzél ember, hogy porból vagy és porrá leszel! És igyekeztek meggyőzni a világot, hogy mindenkinek szenvednie kell. A Kálváriára járatjátok az embereket és a szenvedés szépségeit magyarázzátok nekik… És megjön a nagyhét. Elnémítjátok a harangokat. Felállítjátok a nagy Halott sírját. És döbbenve áll a világ a nagy ravatalnál. De nagyszombaton felzúgatjátok a Rómából visszatért harangokat. Aranyos karingbe öltöztök, és megindul az öröm mámorában ujjongó körmenet. – Alleluja! Föltámadt Krisztus e napon. A körmenet szegélyén sorfalat állnak a fák, zöld rügyekkel figyelnek rátok. – Igen! Igen! – mondogatják. Valóban itt van a feltámadás, a tavasz.
Olyan szép mindez, hogy az egyházhoz akkor sem volna szabad hozzányúlni, ha Isten nem volna sem égben, sem bennünk.

Ha valami szörnyű hatalom kipusztítaná a világból a virágokat, a színeket és hamuszürkévé tenné a földet, vagy eltörölné a modern ember játékszerét a sportot, nem okozna akkora kárt, mintha az egyházat törölné el.”

 
Ilyen csodálattal beszél egy – akkoriban nem hívő – költő az egyház ünnepeiről, az egyházi évről.

Te ismered-e az egyházi év szépségét és mondanivalóját?

forrás

Kosztolányi Dezső

temető

ködös hajnal

karácsonyi tűzijáték

por

húsvéti körmenet