Justo Antonio Lofeudo, az Örökimádás apostola
Az olasz származású Justo Antonio Lofeudo Argentínában született, a Legszentebb Eucharisztia Misszionáriusai szerzetesközösség egyik alapítója, az Örökimádás apostola. A főként Olasz- és Spanyolországban szolgáló Lofeudo atya 2014-ben járt először Magyarországon, hogy segítsen a váci Piarista templom örökimádás kápolnájának megvalósulásában.
Háromezer örökimádó kápolna világszerte
Az Eucharisztia missziójának köszönhetően, körülbelül 3000 örökimádó kápolna van ma a világon; ezeknek közel fele, 1300 található az Egyesült Államokban, ahol már 50 éve jelen van a mozgalom. Örökimádó kápolnák működnek Irakban, Szíriában, Nepálban és Kazahsztánban is. Spanyolországban 2003 óta 60 örökimádó kápolna létrehozásában vett részt Lofeudo atya. 2018-ban a kelenföldi Szent Gellért templomban tartott misén az örökimádás döbbenetes átalakító erejéről azt mondta: „Az örökimádás ajándék Istentől a mai kor számára. Isten a kápolnában minden zaj nélkül változtat jobbá bennünket.”
„A főnökségig vihetem, de nem erre teremtettek”
Justo Antonio Lofeudo azok közé tartozik, akiket megkereszteltek, de nem gyakorolták a vallásukat. Vegyészmérnökként sikeres karriert épített, multicégek foglalkoztatták és beutazhatta a világot. „Jól emlékszem arra az időszakra, amikor Braziliában dolgoztam. Fiatal voltam, felfele ívelt a karrierem, szóval minden a legnagyobb rendben alakult. (…) Nagyon jól emlékszem: egyik nap abbahagytam a munkát és kimentem az irodából sétálni. Ahogy mentem, feltettem magamnak a kérdést: Mi végre vagyok a világon? Mert láttam, hogyha kitartok a munkában, sokra vihetem cégnél, akár a főnökségig. De tudtam, hogy nem erre vagyok teremtve, mert minden alkalommal, amikor elértem valamit, ürességet éreztem utána ” – vallott Lofeudo egyik tanúságtételében.
35 évig távol Istentől
Harminc táján döbbent rá, hogy nem akar materiális célokért küzdeni. Olaszországba költözött, a rend kérdése foglalkoztatta, ami a Világegyetemben fellelhető. Kétéves böjtbe kezdett, ezalatt arra a felismerésre jutott, hogy közelebb akar kerülni Istenhez. A legkülönfélébb helyeken üzeneteket kaptam a Szűzanyától. „Először Veronában éltem, majd 1989-ben Bergamoba költöztem. Mérnökszakértőként dolgoztam. A munka miatt egyszer Torinóba utaztam, de lemondták a megbeszélést, és ez lehetőséget adott arra, hogy felfedezzem a várost. Az első utam a Keresztelő Szent János székesegyházba vezetett, ahol a torinói leplet is őrzik. Délután 4-5 fele voltam a katedrálisnál. Alig néhányan voltak a templomban. A gyóntatószéknél egy atya ült, aki épp imádságos könyvet olvasott. Először a leplet néztem meg és éreztem, hogy valódi. Be kell, hogy valljam, hogy korábban, amikor még távol állt tőlem a hit, úgy gondoltam, hogy hamisítvány.” Lofeudo a lepel előtt állt és azt érezte, hogy Medjugorjeba kell mennie. Ám előtte – gondolta-, ez a megfelelő hely és idő a gyónásra. Ekkor szégyenérzet fogta el, hogy 35 évet távol töltött Istentől.
„Tettem pár lépést a fülke felé, majd vissza, de a templomból nem mentem ki. Végül megkaptam fentről a végső lökést és a gyóntatófülkében találtam magam. Mondtam az atyának, hogy meg szeretném vallani a bűneimet. A pap azt válaszolta: rendben, térdelj csak le. Én pedig mondtam neki, hogy az egész életemet szeretném megvallani. Harmincöt év után bevallottam a bűneimet. A pap ezután azt mondta, hogy mind közül a legnagyobb bűnöm, hogy Istentől ilyen sok éven át távol éltem. Vigasztalásnak szánta, de igaza volt. Feloldozott és abban a pillanatban feltört belőlem a sírás. Megveregette a hátamat és azt mondta: Ne bánkódj, az egyház nemcsak a szenteket, hanem a bűnösöket is magában foglalja.”
Új hivatás
Lofeudo ezután elutazott Medjugorjeba, és az út teljes egészében megváltoztatta az életét. „A Boldogságos Szűz Mária miatt hagytam hátra minden múltbeli bűnömet” – írta később. Még ugyanebben az évben, karácsonykor visszatért Medjugorjéba és a papi hivatást választotta. A domonkosoknál filozófiát, teológiát tanult. Lofeudo pappá szentelése után szinte rögtön meghívást kapott az örökimádásra. Ennek előzménye egy találkozás Martin Lucia atyával, aki Argentínában járt. Lofeudo ekkor rádióműsorokat vezetett és megkérték, hogy készítsen vele interjút. A beszélgetésük eredménye: három örökimádási kápolna megnyitása volt Buenos Airesben. Lofeudo pedig erős hívást érzett a szívében, hogy erre tegye fel életét.
Az Örökimádás gyümölcse: megmentett életek
Az Örökimádás apostola főként Olasz- és Spanyolországban teljesít szolgálatot és igyekszik minél több helyen meghonosítani a szentségimádást. Justo Antonio Lofeudo tapasztalata szerint rengeteg gyümölcse van az örökimádásnak. Az első madridi örökimádási kápolnát például a külvárosban, egy kifejezetten rossz hírű környéken alapították, amely a kezdeményezésnek köszönhetően sokkal biztonságosabbá vált. Az olaszországi Prato városában éjszaka egy zaklatott nő tért be a templomba, ahol az Oltáriszentség előtt a plébános imádkozott. Az asszony zokogva mesélte el, hogy néhány perccel korábban egy híd felé tartott, hogy levesse magát onnan, de elvétette az irányt és egy fényt kezdett el követni, amely bevezette a templomba. Ekkor, ahogy fogalmazott megtapasztalta a lelki fényt is, Jézus Krisztust, aki a feltámadás és az élet.
Ekkor értette meg, hogy őrültség lett volna öngyilkosságot elkövetni azért, mert magány gyötörte és éppen akkor veszítette el az állását.
Lofeudo szerint a hagyományos ima és az Oltáriszentség imádása között az a fő különbség, hogy közösséget alkotva fejezzük ki legnagyobb tiszteletünket Isten iránt. Hirdetjük, hogy Ő a mi királyunk, a királyok királya és tanúságot teszünk erről másoknak, még az ateistáknak is.
P. Justo Lofeudo atya: Plébániák és egyházmegyék megújulása az örökimádás által címmel szeptember 8-án tart előadást a Hungexpon!
