Mindenszentek ünnepe – november 1.

A megdicsőült Egyház (Ecclesia triumphans) ünnepe, latin elnevezése festum Omnium Sanctorum. Az Egyház ezen a napon ünnepli a kanonizált szenteket és mindazokat a megdicsőült lelkeket, akiket a kalendárium név szerint nem említhet meg, éppen megszámlálhatatlan sokaságuk miatt. Ők azok az ismeretlen szentek, akik a hétköznapokban megélték a keresztségben kapott életszentséget, amely egyes szenteknél a hitért folytatott küzdelmet, a Krisztusért vállalt (sok esetben tömeges és névtelen) vértanúságot vagy éppen a mindennapok keresztjének türelmes hordozását jelenti. De ide tartoznak mindazok, akik a tisztítótűzben megtisztulva már megérkeztek a mennyországba, ahol örvendező szívvel hódolnak Mindenszentek Királynője, Szűz Mária trónusánál.

Én, János… ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számlálni. Minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből álltak ott, a trón és a Bárány előtt. Fehér ruhában voltak, a kezükben pálmaággal. Hangos szóval kiáltották: “Üdv Istenünknek, aki a trónon ül, és a Báránynak! (Jelenések könyve 9,7-10).

Fontos hangsúlyoznunk, hogy a Mindenszentek ünnepe és a rá következő halottak napja az Egyház saját ünnepe, a pogány ünnepektől teljesen függetlenül alakult ki, jóllehet azok egyes rítusai a két naphoz kapcsolódó hagyomány egyes elemeiben fellelhetők. A szentek, és különösképpen a mártírok ünneplése már az egyház első századaiban ismert volt. A hitükért mártíromságot szenvedettekről való megemlékezés igénye Diocletianus császár (Kr. u. 284-305) uralkodásának véres keresztényüldözései után jelent meg. A keleti egyházban több dátum is kapcsolódik az ünnephez (május 13, húsvét utáni első péntek, pünkösd utáni első vasárnap). Két keleti egyházatya, a szír Szent Efrém (Kr. u. IV. sz.) és Szent Johannész Chrysostom (Aranyszájú Szent János, Kr. u. V. sz. eleje) említést tesz erről a napról. A nyugati egyházban a pünkösd utáni első vasárnapon emlékeztek meg a szentekről.

A nyugati egyházban az ünnep dokumentálható kezdete egy templomszenteléshez kapcsolódik. Phokasz császár Kr. u. 609-ben átadta Szent IV. Bonifác pápának a római Pantheon épületét. A pogány Róma egyetlen épségben maradt templomát eredetileg Mars és Vénusz tiszteletére építtette Augustus császár veje, Kr. e. 27-ben. Fontos egybeesés, hogy Nagy Heródes király ebben az évben kezdte meg Jeruzsálemben az új Templom építését, és ebben az évben született Isten legszebb Temploma, Szűz Mária. A pápa 609. május 13-án, a Szűzanya, Mindenszentek Királynője, és az összes vértanúk tiszteletére szentelte a Pantheont. Egy nappal korábban 18 feldíszített kocsi hozta ide a katakombákból a vértanúk ereklyéit, és elhelyezték azokat a felszentelendő Vértanúkról elnevezett Mária-templomban.

Másfél évszázaddal később III. Gergely pápa (731-741) az eredeti Szent Péter Bazilikában egy oratóriumot szentelt fel a szentek tiszteletére, november 1-én. Szent Béda (megh. 735) feljegyezte, hogy Angliában november 1-én van a szentek ünnepe, és a források hasonló ünnepről számolnak be Salzburg városában is. III. Gergely pápa uralkodása alatt (731-741) kapta az ünnep “a Szent Szűz, minden apostol, vértanú, hitvalló és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes igaz ember” elnevezést. Egyházi források tanúsága szerint, az ünnepet IV. Gergely pápa (827-844) helyezte át május 13-ról november 1-re. A pápa kérésére Jámbor Lajos császár (778-840) elrendelte, hogy Mindenszentek ünnepnapja a Szent Római Birodalomban november 1. legyen.

Mindenszentek estéje már halottak napjának vigíliája, ismertebb nevén halottak estéje. A tisztítótűzben szenvedő lelkek számára Mindenszentek napján, 12 órától nyerhető teljes búcsú. A búcsú feltétele: szentáldozás (ha szükséges, szentgyónás is), a Hiszekegy, Miatyánk, Üdvözlégy és Dicsőség elmondása a pápa szándékára.

Reményik Sándor: Valaki értem imádkozott

Hajnal Piroska

(Forrás: itt, Katolikus Lexikon, Szentek élete)

kép1 (Hubert és Jan van Eyck: A genti oltárkép)

kép2 (Hubert és Jan van Eyck: A Bárány imádása)

kép3 (Pantheon, Róma)

kép4