Erdő Péter bíboros pünkösdvasárnapi homíliája:
Kedves Bérmálkozók! Krisztusban Kedves Testvérek!
Pünkösd vasárnapja van. A Szentlélek kiáradását ünnepeljük az Irgalmasság Évében.
1. Azt halljuk a mai evangéliumban, hogy a Feltámadott találkozik a tanítványokkal. Békességet kíván nekik, ami nemcsak üdvözlés, hanem azt is jelenti, hogy kibékítette az embert az Istennel. Hogy megváltást szerzett számunkra halála és feltámadása által. Ez a legnagyobb irgalom, ami Isten részéről az embert érhette. Mert irgalomról, irgalmasságról beszélünk a bűnbocsánat értelmében. És valóban, Jézus érdemeire tekintettel Isten megbocsátja a bűneinket. De irgalomról beszélünk akkor is, amikor az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit említjük. Olyan ajándékok, olyan jótétemények ezek, amelyek az igazságosság alapján nem járnának senkinek. De mégis, szeretetből, irgalomból tudunk adni annak is, akinek nem jár, tudunk többet adni, többet tenni, mint ami a szó szoros értelmében járna valakinek. Maga Isten is így kezel bennünket. Többet ajándékoz nekünk, mint amit mi kiérdemelhetnénk. Jézus érdemeire tekintettel teszi ezt. És a legnagyobb ajándék, igen, a legnagyobb ajándék is megjelenik a mai evangéliumban: ez maga a Szentlélek.
2. A Szentlélek kiáradásának történetét különböző szavakkal, különböző módon találjuk az Újszövetség lapjain. Az is egy különleges állomása ennek a csodálatos folyamatnak, amit a mai evangélium beszél el, hogy Jézus rálehel tanítványaira, és azt mondja nekik: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, meg lesznek bocsátva, akinek megtartjátok, meg lesznek tartva” (Jn 20,22-23). Rájuk lehel? Igen! Azt olvassuk az ember teremtésének történetében a Biblia lapjain, hogy az Úr lelket lehelt az emberbe. Orrába lehelte az első embernek az élet leheletét, ezzel tette az élettelen anyagot elevenné, értelmessé, lelkes lénnyé, emberré. Ez a lehelet jelenik meg most újra. Új emberré teszi a tanítványokat. De nemcsak őket, hanem azt akarja, hogy rajtuk keresztül a föld minden népéhez eljusson az örömhír és a Szentléleknek ez a megújító ereje is.
Ez az a nagy ajándék, ez az a nagy irgalom, amit a húsvét fényében tőle kaptunk. Tehát a Szentlélek a feltámadás gyümölcse, a húsvét kiáradása, immár az egész világra. Ha tetszik: a feltámadt Krisztus erejének örök velünk-maradása. Hiszen Ő ígérte meg a Szentlelket, azt mondta, hogy majd más Vigasztalót küld, „az Igazság Lelkét, aki megtanít mindarra, amit” ő mondott nekünk (Jn 14,26).
3. A bérmáláskor ezeket a szavakat mondjuk: „Vedd a Szentlélek ajándékának jelét!” Az Egyház ma is hiszi és tanítja, hogy a bérmálásban Isten különleges kegyelmet ad az embernek. Arra szól ez a kegyelem, hogy hitünket bátran megvalljuk, és hitünk szerint éljünk. Ez a bérmálás lényege. Ez a kegyelem pedig a keresztény ember életéhez szükséges isteni segítség teljessége. A nagykorúságról a Katolikus Egyház Katekizmusának összefoglalójában egyetlen szó sem esik a bérmálás kapcsán, kivált nem a földi értelemben vett nagykorúságról, felnőtt életkorról. Ugyanakkor a bérmálás azt jelenti – mint ahogyan a keresztség az isteni élet kezdete –, hogy minden kegyelmi ajándékot megkapunk, ami a keresztény hivatás teljesítésének az egészéhez szükséges. Ebben a hivatásban vannak cselekvő, tevőleges feladataink, és vannak olyan dolgok, amelyeket el kell viselnünk.
4. A bérmáláskor a Szentlélek ajándékait kapják a bérmálkozók. Meg is említjük majd a szertartás magyarázó részében a bölcsesség, az értelem, a tanács, a tudomány, a jámborság, az erősség és az istenfélelem ajándékát. Úgy, ahogyan azt az Ószövetségbe visszanyúló keresztény hagyomány feltárja előttünk.
Egyetlen ajándékról szeretnék most szólni, amiről keveset szoktunk beszélni, mert a magyar fordítása kicsit furcsán hangzik, ez pedig a „jámborság” ajándéka. A farizeusok, annak idején, éppenséggel is nagyon jámbor, nagyon vallásos embernek tartották magukat. Mégsem fogadták el, amikor az Isten tényleg szólt hozzájuk.
Miféle jámborság az, amit a Szentlélek ajándékoz nekünk? Manapság – ha szabad ezt a szót használni –, ebben a posztmodern korban, hajlamosak vagyunk arra, hogy vallásosak legyünk, de hívők ne. Hajlamosak vagyunk arra, hogy keressük a vallásos élményeket, a vallásos érzelmeket bárhol. Bármilyen felekezetnek, bármilyen közösségnek a művészetében, a zenéjében, a közösségi hangulatában. Jól érezzük magunkat akár a Katolikus Egyház szertartásán is, de aztán elfelejtjük, aztán életünk számára mintha semmit se jelentene. Tehát az érzelmi és szubjektív jellegű vallásosság nem a helyes jámborság, nem az, amire a Szentlélek tanít. A Szentlélek olyan vallásosságot ad nekünk, amely megnyitja szívünket Jézus Krisztus tanítása felé. Képessé tesz bennünket arra, hogy ráfigyeljünk Jézus személyére és tanítására, újra és újra, nap mint nap. Olvasva a Szentírást, ráemlékezve Jézus szavaira, személyes szóval imádkozva hozzá. Megkérdezve tőle reggel, hogy mi lesz ma az a helyzet az életemben, ahol az ő akaratával szembesülök, ahol veszélybe kerülök, hogy bűnt követek el, vagy lehetőségem van rá, hogy valami különlegesen jót tegyek. És aztán esténként bizony – lelkiismeret-vizsgálatnak mondjuk ezt – megkérdezhetjük magunktól: hogy sikerült ez a nap? Tényleg hallgattam arra, amit Isten üzent nekem? Tényleg meg tudtam tenni azokat a lépéseket, amelyek talán nehezek voltak? Vagy bocsánatot kell kérnem a mai napért? Így napról napra, nem szűnve meg fáradozni azon, hogy az ő akaratát keressük, így tudunk, igazán objektív módon vallásos és hívő, a hitben odaadó embernek lenni.
Ezt a fajta igazi vallásosságot ajándékozza mindannyiunknak a Szentlélek Úristen, mégpedig érzelmekkel és szeretettel, kedvvel és erővel, de mindig ennek a szilárd igazságnak, Isten akarata fáradhatatlan keresésének a következetességével. Ámen.
Magyar Kurír
kép
Pünkösd ünnepe között a keresztények egységéért.
