Bellovics Gábor jezsuita szerzetes személyes hangvételű, háromrészes videoblogjával segít hétről hétre elgondolkodni az életünkön, istenkapcsolatunkon, hogy felkészüljünk pünkösd ünnepére, az igazság és bölcsesség Lelkének fogadására.

Ez alkalommal a fiatal jezsuita Dobogókőn a rendházban elmélkedik egy borongós májusi napon. Elmondja, hogy papi, szerzetesi képzése alatt nem töltött egy helyen átlagosan két évet sem: három ország, hét város, folyamatos költözés… Nehéz továbbmenni, amikor megszeretünk egy helyet, az embereket. Elárulja, hogy a költözéseknél sokszor félt és vonakodva vágott bele az újba. Át kell menni egy folyamaton, amikor elengedünk, távolságot veszünk. Fontos tisztázni a félelem okait: nem azért volt nehéz, mert alkalmatlan volt rá, hanem mert ez minden embernek nehéz. Beazonosíthatóvá vált a nyomasztó körülmény, ami nem a hivatás krízise, hanem az elválás fájdalma volt. És amikor az ember be tud azonosítani egy helyzetet, már nem olyan félelmetes.

Vannak könnyű helyzetek és vannak félelmetes, sötét helyzetek. Ahogy Dobogókőn a köd éppen elfedi a Dunakanyart, olyan sokszor a lelki életünk is. Pünkösdre készülve bátran kérhetjük a Szentlelket, hogy ha a felhők miatt nem is látjuk a kilátást, életünk biztonsága akkor is erre a valóságra épüljön: Isten országa valóban jelen van közöttünk.

Szent Ignácot idézi, aki a vigasz–vigasztalanság megkülönböztetést használja erre. Bár vannak sötétebb pillanatok, meg tudjuk tanulni beazonosítani, felismerni a különbséget. Szent Ignác szerint nem lehet folyamatosan a fényben lenni, a cél, hogy meg tudjuk különböztetni, éppen miben vagyunk. Ne a sötétség, bizonytalanság pillanataiban hozzunk döntéseket az életünk irányáról, hanem tudjuk, hogy ez elmúlik, felváltja a vigasztaló Szentlélek jelenléte. Bátran ráhagyatkozhatunk arra, hogy Isten tart minket, a kilátás tisztulni fog és ha ezt megtapasztaltuk, legközelebb kevésbé fogunk megijedni.

forrás