Cikkek archívuma ebben a rovatban: Egyéb

„Mindenkinél nagyon tudok örülni, amikor rácsodálkozik, hogy van Isten, hogy van örök élet. Hogy ez az élet értelmes dolog. Hogy a Jóisten az embert nem selejtnek teremtette, hanem örök boldogságra.” – mondja Majoros Ármella nővér, domonkos szerzetes.

forrás

Mi is a zene tulajdonképpen? Miért énekelnek a keresztények állandóan, és mikor kezdődött ez? Minden Izrael egyik királyának forradalmian új látásából eredt: Isten szereti a zenét! A zene arról szól, ami minket legmélyebben megmozgat.  Johannes Hartl, az augsburgi Imádság Háza vezetőjének tanítása a dicsőítésről, keresztény istendicséret lelkiségéről, teológiájáról. Minderről mély bibliai alapokon, az egész üdvösségtörténetet átfogva beszél.

Egyházmegyei Szent Tarzíciusz Ministráns Focibajnokság

 

2008-ban rendezték meg először a ministráns focibajnokságot. A helyszín akkor és azóta is a havannatelepi Szent László Plébánia, a házigazda pedig Simongáti György a plébánia hittanára és a templom sekrestyére.

 Idén első ízben plébániánk ministránsai is összeállítottak egy focicsapatot az egyetemista korosztályban, és beneveztek a focibajnokságra.

 Az ötfordulós bajnokságot, egyetemista kategóriában plébániánk csapata nyerte meg – veretlenül! A fiúk hazahozták a vándorkupát (még két győzelem és náluk maradhat a kupa) és egy kisebb kupát. Mindkettő megtekinthető a sekrestyében!

 A bajnokság közös imádsággal és énekléssel kezdődött és zárult, Antal Kálmán atya áldotta meg a csapatokat. A meccsek sportszerű légkörben, baráti hangulatban zajlottak. A bajnokságot követően a küzdelemben és a rekkenő nyári hőségben megfáradt focistákat a plébánia hívei agapéval várták, ahol ismerkedéssel, baráti beszélgetésekkel zárult ez az izgalmas nap.

Győztes csapatunk összeállítása:

Benke Balázs

Benke Róbert

Dudás János

Dudás Péter

Tüzes Marcell Sámuel

Valló Máté

11418233_1047921705238437_1594789766_n

 

Bízunk benne, hogy a „sikersorozat” folytatódik, s talán más korcsoportok is kedvet kapnak a focibajnokságon való részvételre, jövőre.

Bosco Szent János szellemében állíthatjuk, hogy a sport, a mozgás, az egészség megóvása és megőrzése kedves a jó Isten szemében, az Ő áldása van rajta. S tegyük még hozzá: templomunk jubileumi évét is beragyogja ministránsaink sporteredménye.

Hajnal Piroska

“Ragyogóvá akarta tenni az Egyházat, amelyen sem szeplő, sem ránc, sem egyéb efféle nincsen, hanem szent és szeplőtelen.” Ef 5,27

Voltál már olyan dicsőítő alkalmon, ahol kezeidet felemelve készen álltál Isten imádatára, amikor a dicsőítés vezető megszólalt: „Mielőtt elkezdjük a dicsőítést, vizsgáljuk meg a szívünket”? Majd, miután megvizsgáltad a szívedet, találtál valamit, ami nem mondható túl szépnek, és rögtön elment a kedved a dicsőítéstől.

Barátom, jó hírem van a számodra. Gyere, és imádd Őt úgy, ahogy vagy. Gyere Isten jelenlétébe Jézus-tudatosan, bűnbocsánat-tudatosan és kegyelem-tudatosan. Gyere Isten jelenlétébe úgy, hogy egyedül Isten szeplőtelen Bárányát ajánlod fel.

Amikor Istent imádjuk, az olyan, mint amikor az Ószövetségben a bűnös ember a felajánlását hozta a papnak. A pap megvizsgálta az áldozati állatot, hogy megbizonyosodjon róla, hogy hibátlan. A pap nem vizsgálta meg a bűnös embert. Ha az állat hibátlan volt, Isten elfogadta az állatáldozatot, csakúgy, mint az áldozatot felajánló embert.

Szóval, amikor Isten jelenlétébe jössz, ne magadat vizsgálgasd, és ne csüggedj el, ha hibát találsz magadban. Isten sem vizsgál téged. Ő, Fiának a tökéletességén, szépségén, és elfogadottságán keresztül lát téged (Ef 1,6). Szentnek és szeplőtelennek lát.

Emlékszel a bűnös asszonyra, aki valószínűleg prostituált volt? Elment a farizeus házába, aki vendégül látta Jézust, és a hajával törölte meg Jézus lábát (Lk 7,36-50). Ő így fejezte ki imádatát. Úgy ment Jézushoz, ahogy volt. Igen, tudta, hogy vétkezett, de először is Jézust imádta, azért Aki. Jézus-központú volt. Azután hallotta Jézust, amint azt mondta neki: „Meg vannak bocsátva a bűneid” (Lk 7,48). Elfogadta a bűnbocsánatot, amire szüksége volt Jézustól.

Bármire is van szükséged a Megváltótól, gyere Hozzá úgy, amint vagy. Imádd Őt azért Aki Ő, és halld, amint azt mondja neked: „Békességet adok neked. Helyreállítalak. Gondoskodom rólad. Meggyógyítalak. Teljessé teszlek.”

 

Joseph Prince

Jöjj itt az idő, hogy dicsérd énekből: Jöjj, úgy ahogy vagy és dicsérd!

kép

 

Június 2-án a Szent István-bazilikában a száz évvel ezelőtti püspöki kari felajánlás évfordulóján Erdő Péter bíboros vezetésével a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjai szentmise keretében ajánlották fel Magyarországot Jézus Szentséges Szívének.

A Jézus Szentséges Szívéről bemutatott votív szentmisén részt vettek az MKPK tagjai, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papsága, a szerzetesrendek képviselői és az ünneplő hívő közösség.


Az alábbiakban közöljük Erdő Péter bíboros homíliáját.

Sokan kérdezték már a történelem során, hogy nem újkori jelenség-e csupán az egyházban Jézus Szívének tisztelete. A közvéleményben ez a gondolat szorosan összefonódik Alacoque Szent Margit látomásaival, amelyek kétségtelenül nagy lendületet adtak a Jézus Szíve-tisztelet elterjedésének. Méltán bizakodunk Jézus ígéreteiben. Ma is eleven értéke vallási életünknek az elsőpénteki szentgyónás és szentáldozás. Egyházmegyénk plébániáit látogatva örömmel láttam, hogy hívő közösségeink nagy többségében ma is elevenen él az elsőpéntek szokása. Mégis, a Jézus Szíve-tiszteletnek az újkori formáknál sokkal mélyebb gyökerei vannak az egyház hitében.

Az Ószövetség a szív fogalmával az egész embert, az ember egész személyes működését jelölte. Így a szívet nem csupán az érzelmek, hanem például a gondolkodás székhelyének is tekintették. Az Újszövetségben már személyesen Jézus Szívéről olvasunk: „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű” – mondja az Üdvözítő. Amikor pedig Krisztus kereszthalálának történetében azt halljuk, hogy a katona lándzsája átverte Jézus oldalát és sebhelyéből vér és víz folyt, erről Szent János apostol olyan ünnepélyesen tesz tanúságot, hogy biztosak lehetünk benne: ő ebben a jelenetben hitünk egyik legnagyobb, központi igazságát látta. János evangéliuma alapján a legrégibb keresztény szerzők is a keresztség és az Eucharisztia jelképét látták ebben a vízben és ebben a vérben, vagyis azt az igazságot, hogy Krisztus kereszthalála által kegyelmet és örök életet adott nekünk. Így szól erről Szent Iustinus, Lyoni Szent Irenaeus, de Tertullianus és Szent Cyprianus is. A középkor vallásos elmélkedésében tovább bontakozott Jézus Szívének tisztelete: ebben látták Krisztus szeretetének kifejeződését jegyese, az egyház iránt. Sőt, egyesek a Teremtés könyvének mélyebb értelmét fedezték fel benne, mondván: ahogyan a Biblia leírása szerint Isten az első Ádám oldalbordájából alkotta Évát, úgy Krisztusnak, a második Ádámnak lándzsával átvert szívéből keletkezett az egyház.


Jézus Szíve tisztelete ma is időszerű. Ha körülnézünk a világban, sokszor szorongva látjuk, hogy nem a józan ész és a szeretet irányítja az életünket, sőt az egész emberi közösség is mintha történelmi, társadalmi csapdába került volna. Riadtan keressük, de mindmáig nem találjuk a módját, hogy úgy működjön a gazdaság, a tudomány, hogy ne pusztítsa a környezetet és az emberiség élete földünkön ne váljon egyre nehezebbé, talán lehetetlenné. Joggal érezzük magunkat úgy, mint a híres varázslóinas, aki hatalmas erőket szabadított fel, de azután nem tudott uralkodni rajtuk. Ha az emberiség a világban önmagára van utalva, a látható világ pedig értelem és cél nélkül sodródik a létben, akkor nehéz meggyőzni az egyes embert, hogy miért kell vágyait mérsékelnie, tekintettel lennie másokra, felelősséget vállalni a jövőért, és reménykedni abban, hogy életünk munkájának, igyekezetének és akár szenvedésének is valamilyen értelme és értéke van.


Jézus Szíve azt jelképezi számunkra, hogy a világ nem értelmetlen és az ember nincs egyedül: Jézus személyében maga Isten szeret bennünket, gondoskodik rólunk, és létünket is fenyegető botladozásainkat mégiscsak átöleli jóságával. Ezért van mély és egyetemes értelme annak a rövid fohásznak, amelyet ma is elimádkoznak a hívő katolikus emberek: „Jézus Szentséges Szíve, bízom benned!” Ebben a fohászban remény és jövendő van. Ez a fohász értelmet és erőt tud adni az életünknek. Ugyanilyen joggal imádkozzuk azt is: „Jézus Szentséges Szíve, jöjjön el a te országod!” Bízunk abban, hogy a végső időkben, pontosabban az idők végén, Isten szeretete az emberiség iránt nyilvánvalóvá válik. Új eget és új földet várunk, ahol nem kell már tükörben és homályosan szemlélni a minket megalkotó és létben tartó isteni szeretetet, hanem nyilvánvaló lesz számunkra, hogy mindent személyesen a minket szerető Istennek köszönhetünk.


A mai szentmise végén megújítjuk hazánk felajánlását Jézus Szentséges Szívének. Ezt az imádságot alig eltérő formában már Vaszary Kolos prímás elmondta a millennium évében, 1915-ben pedig Csernoch János vezetésével püspöki karunk ajánlotta fel a háborútól és reménytelenségtől gyötört Magyarországot az isteni szívnek. Amikor most, száz év múltán megújítjuk ezt a felajánlást, mai fájdalmainkra, lelkiismeret-furdalásainkra és reményeinkre gondolunk. A több mint hatmillió abortuszra, az elöregedő társadalomra, arra, hogy népünk szinte hánykolódik azon a tengeren, amit a globális gazdaság és politika, az emberiség elemi erejű mozgásai viharként korbácsolnak. Hinnünk kell abban, hogy a mindenható Isten szemében értékesek vagyunk, hogy szeret minket. Csak így van értelme jószándékú igyekezetünknek, amely emberi mértékkel gyengének látszik, de ha Isten tervéhez igazodik, részese lehet a Mennyei Atya már köztünk lévő és az idők végén kiteljesedő országának, amelynek eljövetelét a Miatyánkban nap, mint nap kérjük.


Ferenc pápa újra és újra felhívja a figyelmünket az irgalmasság értékére és fontosságára. Az utóbbi évtizedekben széles körben elterjedt az Isteni Irgalmasság tisztelete. Szent Fausztina nővér megvilágosult írásai alapján a minket szenvedésével megváltó, nekünk mindig megbocsátani kész és minket messze érdemeink felett ajándékaival elhalmozó Krisztus szeretetét tiszteljük. Az Isteni Irgalmasság nagy titkára is olyan kép emlékeztet minket, amelyen a fénylő sugarak Jézus Szívéből indulnak ki. Akárhogyan szemléljük emberi tekintetünkkel, mindig Isten szeretetéhez jutunk. Ez a szeretet legyen bizalmunk forrása, ez adjon életet és lelki megerősödést egész magyar egyházunknak és népünknek. Ámen.
A szentmise végén a kihelyezett Oltáriszentség előtt a jelenlévők elimádkozták a Jézus Szíve-litániát, majd az alábbi imádsággal a püspöki konferencia tagjai felajánlották Magyarországot Jézus Szentséges Szívének.

Jézus Krisztus, Urunk és Mesterünk! Száz esztendővel ezelőtt püspöki karunk tagjai Csernoch János prímás vezetésével Szentséges Szívednek ajánlották fel országunkat és népünket. Hálát adunk szereteted csodálatos ajándékáért: azért, hogy minden történelmi katasztrófa és megpróbáltatás ellenére ma ismét itt lehetünk és megújíthatjuk ezt a felajánlást.


Imádandó Megváltó, aki szentséges Szívedet mindenkor kitárod az egész emberiség előtt, aki irgalmasságod számtalan csodáját éreztetted már nemzetünkkel, engedd, hogy gyermeki bizalommal közeledjünk végtelen szereteted kimeríthetetlen forrásához, és esedezve kérjünk, terjeszd ki hatalmas oltalmadat szeretett hazánk fölé! Hárítsd el róla haragodat és büntetésed súlyos csapásait! Adj világosságot és erőt népünknek, hogy a mai időkben, amikor az emberiség és az egyház történetében nagy változások zajlanak, felismerhessük és követhessük szent akaratodat! Védelmezd egész országunkat, amely magát teljesen Szent Szívednek ajánlja.

Fogadd kegyesen alázatos hódolatunkat, és bocsásd meg bűneinket, amelyek szeretetedre és irgalmadra érdemtelenekké tesznek minket. Áldd meg bűnbánó és hűségre térő népedet, szenteld meg, és tartsd távol a kor szelleme által fenyegető veszélyektől. Erősítsd szívünkben a szent hitet, amelyhez atyáink hűségesen ragaszkodtak. Építsd és szilárdítsd a lelkek egységét, hogy mint egy hazának gyermekei, megértéssel és kölcsönös szeretettel haladjunk az üdvösség útján. Erősítsd szívünkben a hívő odaadást, az erényességet és az állhatatosságot! Add meg mindnyájunknak a békét, a te szent békédet, amit a világ nem tud megadni. Urunk, Jézus Krisztus, alakítsd szívünket a te szent Szíved szerint! Ámen.


A szentmise szentségi áldással ért véget.

A Jézus Szíve tisztelet tárgya:

– Jézus testi szíve, mivel a Fiúval egyesülve isteni, ezért imádásra méltó Szív

– Jézus testi szíve, mivel Jézus istenemberi szeretetének székhelye és forrása, szereti ugyanis mennyei Atyját és az embereket.

– Jézus szeretete, ő ugyanis szívéből merített erőt az üdvözítésünkhöz szükséges magasztos és csodálatos tettei végrehajtásához. Ezeket most is véghez viszi az Oltáriszentségben való jelenlétében.

Jézus Szívének tisztelete az egyház kezdete óta megtalálható liturgikus gyakorlatunkban.

Forrás: Katolikus.hu

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

„Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek” – mondja Jézus, mielőtt megígéri a Vigasztaló, az Igazság Lelke eljövetelét (Jn 16,12). Szavaiban mélységes tapintat rejlik, amellyel barátai javát keresi. A tanítványoknak tovább kell növekedni. Az „Úr és mester” megőrizte őket az igazságban, és továbbra is éltetni akarja őket, mint szőlőtő a szőlővesszőket. De valami még hátra van, valami még túl nehéz.

Mi ez a túl nehéz? Az igazság, amelyről Jézus beszél, egyszerre szól saját titkáról, az Atyával való kapcsolatáról, és szól a világ sorsáról, benne az emberről, bizonyára saját magunkról is. Isten mindig meghaladja az emberi értelmet. Ő mindig csak titokként, vonzó, szerethető titokként ismerhető fel. A világ dolgai viszont értelemmel átláthatók. A teremtett valósággal szemben a szívünk mégis hajlamos arra, hogy bezárkózzon. A jövő megismerése egyszerre vonzó és ijesztő. Gyakran a jelen pillanat teljes elfogadása és értékelése is messze meghaladja a képességeinket. Aki megsejt valamit Isten fényességéből, az saját árnyékát is pengeélesen látni kezdi. „A te fényedben látjuk az igazi fényt”, mondja a zsoltáros (Zsolt 36,10). Önmagunk végső igazsága is Isten szemsugarában tárul fel, és ez létfontosságú – nélküle sohasem lehetünk szabadok, és nem is ismerjük meg magunkat úgy, ahogy Isten ismer minket.

Az „Igazság Lelke” azonban „elvezet a teljes igazságra”, és „a jövendőt fogja hirdetni nektek”, ígéri Jézus. Az Igazság egyfelől ő maga, akit a világ visszautasított, s akiben a hívek is gyakran csak félénk hittel hisznek. A Lélek a jövendő dolgokat hirdeti, hogy a felfedezzék bennük az Eljövendőt. Hogy a keresztények felfedezzék, Uruk velük van, mellettük áll, a világ kétes álarcai, keserű konstellációi közepette is. „Én vagyok, aki vagyok” – mondta Isten Mózesnek (Kiv 3,14). Én vagyok, aki pillanatról pillanatra feltárom magam, aki mindig ott leszek, amikor hívsz. A „teljes igazság”, amelyet Jézus ígér, nem „igazságok” sorozata, nem jövendő események naptárszerű listája, inkább a dolgok és események belső egységének feltárulkozása, ahogy Istenben együvé tartoznak és el is különülnek. A teljes igazság a Teremtő igazsága, aki napról napra feltárja magát teremtményeiben. A Lélek, akit Jézus megígér, feltárja Isten mélységeit (vö. 1Kor 2,10).

Mihez nem vagyunk elég erősek? Mit nem tudunk viselni, hordozni? Jézus mondata nemcsak azt jelenti, hogy az igazság bősége meghaladja az értelmünket és talán a szívünket is, hanem arra is utal, hogy mi keresztények képtelenek vagyunk arra, hogy ezt az igazságot a magunk erejéből kivigyük a világba. Amikor Jézus ígérete megvalósult, és eljött az Igazság Lelke, mindig úgy mutatkozott meg, mint aki egyesíti a sok különböző embert, mint aki megtalálja a sokasághoz vezető utat. Ezért lehetett az irgalom Lelke, ezért lehetett a sok, különféle nyelven megszólaló Lélek.

Pünkösdkor, az egyház születésének ünnepén, a Lélek arra indította az apostolokat, hogy megszólítsák a sok, különböző embert. Az Igazság Lelke ma is arra indít, hogy felismerjük azoknak az igazságát, megismerjük azok történetét is, akikkel találkozunk. A Lélek újítja meg az egyházat az Úr iránti hűségben és az emberek iránti türelemben: a velük való együttérzésben találjuk meg a Lélek indítását ahhoz, hogy Jézusról tanúságot tegyünk.

 

Martos Balázs

 kép

global communications stockA család egyébként az első hely, ahol kommunikálni tanulunk. A család „az a hely, ahol meg lehet tanulni a különbözőségben való együttélést”. Különböző nemű, különböző nemzedékekhez tartozó személyek állnak itt egymással kommunikációban, mert mindenekelőtt elfogadják egymást, mivel családi viszony köti össze őket. A család az a hely, ahol az imádságot mint a kommunikáció alapvető formáját továbbadja az ember. A családban olyan személyek élnek együtt, akik nem választották egymást, mégis igen fontosak egymás számára: ezért amikor átöleljük, támogatjuk egymást, odafigyelünk egymásra, megértjük egymás pillantásait és csendjeit, együtt nevetünk és sírunk, ebből a képességből megértjük, mi is valójában a kommunikáció: egymás közelségének felfedezése és ennek építése. A család minden más környezetnél inkább jelenti azt a helyet, ahol a mindennapos életet élve megtapasztaljuk saját korlátainkat és másokét is, az együttélés, kölcsönös megértés kisebb és nagyobb problémáit. Nem létezik tökéletes család, ám nem kell félnünk a tökéletlenségtől, az esendőségtől, még a konfliktusoktól sem: meg kell tanulnunk ezekkel építő módon szembenézni. Ezért válik a család, amelyben a saját korlátokkal és bűnökkel együtt a szeretet uralkodik, a megbocsátás iskolájává. A család lehet az iskola, ahol megtanuljuk a kommunikációt mint áldást.A család olyan közösség, amely képes az embert elkísérni, képes ünnepelni, képes gyümölcsöt teremni.

 II. János Pál pápa levele a Nők IV. Világkonferenciája alkalmából
Peking, 1995. szeptember
Részletek
A világon élő Összes Nőnek szívélyes üdvözletem!

… A hála, melyet az Úrnak a nők világban betöltött hivatására és küldetésére vonatkozó tervéért fejezünk ki, egyúttal konkrét és közvetlen hála a nők felé is, minden nő felé azért, amit az emberiség életében képviselnek.

Hála neked, nő, aki édesanya vagy, aki egyedülállóan örömteli és fájdalmas tapasztalattal anyaöllé leszel az ember számára; aki a világra jövő gyermek számára Isten mosolyává leszel, aki első lépéseit irányítod, gondját viseled, míg felnő, és olyan pontot jelentesz további életútján, ahová mindig visszatérhet.

Hála neked, nő, aki feleség vagy, aki sorsodat visszavonhatatlanul egy férfiéhoz kapcsolod, önmagatok kölcsönös elajándékozásában szolgálva a közösséget és az életet.

Hála neked, nő, aki leány és nővér vagy, aki érzékenységeddel, intuitív adottságoddal, önzetlenségeddel, állhatatosságoddal gazdagítod a szűkebb családot, s általa a társadalom egész életét.

Hála neked, dolgozó nő, aki a szociális, gazdasági, kulturális, művészeti és politikai élet minden területén jelen vagy – azért, hogy nélkülözhetetlen módon hozzájárulsz az értelmet és az érzelmet összekapcsoló kultúra fölépítéséhez, az életnek a „misztériumra” mindig fogékony értelmezéséhez, az emberibb gazdasági és politikai struktúrák létrehozásához.

Hála neked, nő, aki szerzetesnő vagy, aki Krisztus, a megtestesült Ige édesanyjának, minden nők között a legnagyobbnak példája szerint engedékenyen és hűséggel nyílsz meg az isteni szeretet számára, így segítvén az Egyházat és az egész emberiséget, hogy élete Istennek adott „jegyesi” válasz legyen, mely csodálatos módon fejezi ki azt a közösséget, melyet ő teremtményeivel meg akar valósítani.

Hála neked, nő, azért, hogy nő vagy! Női mivoltodban gyökerező érzékenységeddel gazdagítod a világ megértését és hozzájárulsz az emberi kapcsolatok teljes igazságához.

…Az Egyház Máriában látja „a női géniusz” legfenségesebb megnyilvánulását, és a késztetések el nem apadó forrását találja benne. Mária „az Úr szolgálóleányának” nevezte magát. Isten igéje iránti engedelmességből elfogadta a názáreti család hitvesének és édesanyjának kitüntetett, de könnyűnek éppen nem nevezhető hivatását. Azáltal, hogy vállalkozott Isten szolgálatára, az ember szolgálatába is állt: szeretetszolgálatra. E szolgálat lehetővé tette számára, hogy megtapasztalja életében a titokzatos, de valóságos „uralkodást”. Nem véletlenül szólítják az „ég és a föld királynőjének”. Így szólítja őt a hívők egész közössége, és sok nemzet és nép szólítja őt saját „Királynőnek”. Az ő „uralkodása” szolgálat! Az ő szolgálata „uralkodás”!

Így értendő a tekintély mind a családban, mind a társadalomban és az Egyházban. Az „uralkodás” az ember lényegi hivatását nyilatkoztatja ki, aki annak képére teremtetett, aki ég és föld Ura, és arra hivatott, hogy Krisztusban Isten fogadott gyermekévé legyen. Az ember a Földön az egyetlen teremtmény, akit „Isten önmagáért akart”, ahogy a II. vatikáni zsinat tanítja, mely jellemző módon hozzáfűzi, hogy az ember „csak akkor talál teljesen önmagára, ha őszintén elajándékozza magát”.

Ebben áll Mária anyai „uralkodása”. Mivel egész élete a Fiúnak szóló odaadás volt, az egész emberi nem fiai és leányai iránti odaadássá is válik, amennyiben mélységes bizalmat kelt abban, aki hozzá fordul, hogy az élet nehéz ösvényén végső, transzcendens céljához eljusson. Ezt a végcélt mindenki hivatásának állomásain át éri el, s e cél mind a férfi, mind a nő földi tevékenységének irányt muOrthodox icon of St. Ann with the child, Our Blessed Mother Marytat.

Ha így értelmezzük a szolgálatot – melyet, ha szabadon, kölcsönösségben és szeretetben végeznek, az ember igaz „királyságát” fejezi ki –, elfogadható bizonyos szerepkülönbség, anélkül, hogy ennek hátrányos következményei lennének a nőre nézve, föltéve, hogy e különbség nem önkény eredménye, hanem a férfiúi és női lét sajátosságaiból fakad. Ha Krisztus – szabad és szuverén döntéssel, melyről jól tanúskodik az evangélium és az Egyház állandó hagyománya – csak férfiakra hagyta, hogy a papi szolgálat gyakorlásával neki mint az Egyház „pásztorának” és „vőlegényének” „ikonjai” legyenek, ez nem csorbítja a nők szerepét, ahogy egyébként az Egyház többi tagjáét sem, akik nem viselik a papi hivatalt, de részesülnek a keresztségben gyökerező „általános papság” méltóságában. Ezeket a szerepkülönbségeket ugyanis nem az emberi társadalom funkcionális szabályozásának fényénél, hanem a szentségi rend sajátos kritériumai alapján kell értelmezni, azaz azoknak a jeleknek a rendjében, melyeket Isten szabadon választott, hogy jelenlétét az emberek között láthatóvá tegye. …

 

Mária, szeretet királynője, virrassz a nők és küldetésük fölött, mely az emberiség, a béke és Isten országának növekedése szolgálatára rendeli őket!

Áldásommal.

Vatikán, 1995. június 29-én, Péter és Pál apostolok ünnepén.

II. János Pál pápa levele

Szűz Mária

II. János Pál pápa képe