“ÉLETÚT” – Önéletírói pályázat időseknek, nyugdíjasoknak

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézettel közösen pályázatot hirdet 60 év feletti természetes személyek számára.
A pályázat során a pályázóktól önéletírásokat, visszamlékezéseket várnak az alábbi témakörök valamelyikében: személyes múlt, az életút egy-egy eseményének,valamely emlékezetes pillanatának, esetleg egy történelmi pillanatnak a megírása.

A pályázó egy témakörben adhat be pályázatot levélben vagy elektronikus úton (e-mailben). A pályázat úgy is benyújtható, ha azt a nagyszülő unokája segítségével valósítja meg. Ebben az esetben a nagyszülővel – a fenti témakörökben – készített interjú formájában is elfogadunk pályaművet, melyet a nagyszülő nyújthat be.

A beérkezett pályaműveket szakmai bírálóbizottság bírálja el, a legjobb pályázatot beküldők pénzjutalomban illetve ajándékcsomagban részesülnek.
A pályázatok beadásának határideje 2012. február 15.

Saul jó szándékkal buzgólkodott vallásáért. Mi is sokszor értelemmel kutatjuk az igazságot, de amikor az élő Igazság elénk áll, egyszerre minden eddigi sötétséggé változik. Meg kell vakulnunk, mert csak ez gyógyíthat ki tisztánlátásnak vélt elvakultságunkból. Ezután nyílhat meg szemünk újfajta látásra.
Mai világunkban is elénk áll Jézus??? Mai is vannak megtérők???
Mindenki kapott szabad akaratot a döntéshez, mindenkinek személyes felelőssége, hogy az üdvösség útját választja vagy sem. De Isten egy adott pillanatban, meghatározó módon beléphet életünkbe, bármennyire is megyünk magunk feje után.

Ez a megtörtént eset szokásosan kezdődik:
Keresztény családban nőttem fel. Csak anyukám járt templomba, apukám nem. Voltam elsőáldozó és bérmálkozó is. Körülbelül 20 éves koromig én is jártam templomba. Azután megismerkedtem a férjemmel, és attól kezdve ritkán mentem. A házasságunk első pár évében még karácsonykor és húsvétkor azért elmentem, de később már akkor sem. A gyerekeim azért végigszenvedték a szokásos kötelező hittant, és mindent amit kellett…

Az ismert Rush Hour autós, logikai játék gépes változata.

Jó szórakozást!

 ENGESZTELŐ IMA HAZÁNKÉRT, NEMZETÜNKÉRT

ÁRPÁDHÁZI SZENT MARGIT EMLÉKNAPJÁN -január 18-án- az ő szellemében és az ő tiszteletére tartanak országunkban engesztelő imát hazánkért, nemzetünkért.

Ki ez a királylány, aki nekünk példát mutat hazánkért való esdeklésben?

Mit tehetünk országunkért?

tovább…..

Szent Pál búcsú :

2012. január 28-án szombaton du.16 órakor kezdődik .

Részletek: