A világ bezárult, a szívünk kitárult” címmel különleges eseményre készülünk: az iec2020 YouTube-csatornáján online előtalálkozót rendezünk a NEK jegyében.

Az eseményről Mohos Gábor püspök, a NEK előkészítő titkárságának vezetője számolt be szeptember 10-én a budapesti D50 Kulturális Központban megtartott sajtótájékoztatón.

Több mint nyolcvan év után újra Magyarország rendezheti a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK). Az egészségügyi válsághelyzetre és annak következményeire tekintettel Ferenc pápa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságával, valamint a katolikus világesemény magyar szervezőivel egyeztetve tavasszal úgy döntött: egy évvel elhalasztja az eredetileg 2020 szeptemberére tervezett eseményt.

A pápai döntés értelmében 2021. szeptember 5–12. között adhat otthont Budapest a katolikus világeseménynek. Mivel a kongresszus eredeti időpontjára, a 2020. szeptember 13–20. közötti hétre olyan régóta és olyan lelkesen készült a világ katolikus közössége, a szervezők elhatározták, hogy amennyire az adott körülmények között lehetséges, emlékezetessé teszik ezt az időszakot is.

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek felkérésére a NEK néhány meghívott előadója, tanúságtevője ezen a héten videoüzenetekben osztja meg gondolatait az iec2020 YouTube-csatornáján. A magyar főpásztort egy új, egészen különleges szerepben is láthatjuk: ő mutatja be az üzenet küldőit a nézőknek. Emellett Erdő Péter bíboros megoszt velük kapcsolatban egy-egy érdekes történetet is. Az öt kontinensről érkező videoüzenetek naponta kerülnek fel a világhálóra.

Minden napnak lesz egy mottója, az üzenetek erre a gondolatra épülnek. Az öröm napján Piero Marini érsek üzenetét hallhatjuk és láthatjuk, aki 1978-tól Szent II. János Pál haláláig volt a pápa szertartásmestere, majd két éven keresztül XVI. Benedek mellett is szolgált ebben a pozícióban. 2007-től pedig a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának elnöke. A jóság napján Valerian Okeke, a nigériai Onitsha érseke beszél majd. Nigéria lakossága különösen nehéz időszakot él át, hiszen a világjárvány mellett gyakoriak a fegyveres támadások is. Rendkívül kiszolgáltatott a keresztény közösség a szélsőséges katonai alakulatok (Boko Haram) támadásainak. A magyarok adományaiból eddig háromszor osztott rizst a magyar Afréka Alapítvány az onitshai érsekséggel együttműködve. A békesség napján Louis Raphaël Sako üzenetét láthatjuk. A bagdadi érsek és babiloni káld katolikus pátriárka évek óta sürgeti a párbeszédet Irakban a különböző társadalmi csoportok, a hatóságok és a kormányzat között.

A türelem napján Timothy Dolan New York-i érsek beszél majd, a remény napján viszont két üzenetet is hallhatunk: Johannes Hartl, az Imádság Háza és Moysés Azevedo, a Katolikus Shalom Közösség alapítója szól majd hozzánk. A hit napján Agidius J. Zsifkovics, a Kismartoni Egyházmegye püspöke és Mary Healy detroiti teológiaprofesszor üzenetét láthatjuk. A hűség napján Gérald Lacroix bíboros, Québec érseke kerül sorra. A kanadai főpásztor kilenc évig szolgált rendkívül nehéz körülmények között Kolumbiában. A szeretet napján Jean-Luc Moens, a Ferenc pápa által alapított katolikus karizmatikus megújulás nemzetközi szolgálatának (CHARIS) moderátora üzen nekünk.

forrás

„Istenünk, az Örökkévaló szólt hozzánk: „Most már induljatok útnak, mert elég sokáig időztetek ennél a hegynél!” (Kiv 1,6)

Az izraeliták 40 évig vándoroltak a pusztában, hogy megtegyék azt az utat, ami valójában 11 napig tartott volna. Miért?

„Az izraeliták azért nem tudtak továbbmenni, mert pusztai mentalitással rendelkeztek.” Nem volt egy pozitív jövőképük az életükre nézve, nem voltak álmaik. Meg kellett szabadulniuk ettől a mentalitástól és bízniuk kellett Istenben.

De nem kell csodálkoznunk a hozzáállásukon, mert legtöbben ugyanazt tesszük, mint ők. Körbe-körbe járunk a kis hegyünk körül, ahelyett, hogy előrehaladnánk, és évekbe telik, mire győzelmet aratunk valami felett, amivel nagyon hamar el lehetett volna bánni.

Új gondolkodásmódra van szükségünk. El kell kezdenünk hinni, hogy Isten Igéje igaz. A Máté 19,26 azt tanítja nekünk, hogy Istennel minden lehetséges. Csak arra van szükségünk, hogy higgyünk Neki, bízzunk Benne, és Ő majd gondoskodik a többiről.

Az Úr ma ugyanazt mondja neked és nekem, mint amit Izrael gyermekeinek mondott: „Elég sokáig időztél ennél a hegynél. Ideje útnak indulni!”

forrás

Sínai hegy

Szent Annára és Szent Joachimra, a Boldogságos Szűz Mária szüleire emlékezünk liturgikus emléknapjukon, július 26-án.

Az újszövetségi könyvek semmit nem mondanak Szűz Mária szüleiről, nevüket sem említik. Egy 2. századi apokrif könyv szerint Mária édesanyját Annának, édesapját Joachimnak hívták. Az Anna név annyit jelent: kegyelemmel áldott, a Joachim pedig: Isten megvigasztal.

Szent Anna és Szent Joachim ünnepe a 13–14. században terjedt el Európában, annak az érdeklődésnek következményeként, amellyel Krisztus emberi természete és emberi valósága felé fordultak a hívők – ekkor élénkült fel az Üdvözítő nagyszülei iránti tisztelet is.

Az ünnep dátuma a Mária feltételezett szülőhelye fölé épített templom fölszentelésének évfordulójából ered. A hagyomány ugyanis úgy tartotta, hogy Mária Jeruzsálemben született, és szülőháza a Bethesda-tó közelében állt. Az 5–6. században e föltételezett születési hely fölé bazilikát építettek, melyet július 26-án szenteltek föl. A bizánci rítusban július 25-én ülik Szent Anna asszony halála napját, amely napon Konstantinápolyban 550 körül templomot szenteltek a tiszteletére. Nyugaton a 12. századtól terjedt el a július 26-i ünnep. V. Pius pápa 1568-ban eltörölte, de 1583-ben ismét felvették a római naptárba, július 26-ra.

Szent Joachimot 1584-től március 20-án, 1738-tól a Nagyboldogasszony oktávája utáni vasárnapon, 1913-tól augusztus 16-án ünnepelték. 1969-ben egy napra tették Szent Annával. 

A legenda szerint Szent Anna szüleit Stolanusnak és Emerenciának hívták, és Betlehemben éltek. Anna a Názáretben élő Joachimnak lett a felesége, mindketten Júda nemzetségéből és Dávid házából származtak. Húsz évig éltek már együtt, de nem volt gyermekük. A vagyonukat három részre osztották: egy részt maguknak tartottak meg, a másik részt a templomnak és a papoknak adták, a harmadik részt pedig szétosztották a szegények között.

Gyermektelenségük fájdalmát továbbfokozta egy eset: a templomszentelés ünnepére fölmentek Jeruzsálembe, és Joachim áldozati ajándékot akart felajánlani, de egy Iszakár nevű pap visszautasította az ajándékot azzal a megokolással, hogy bűnös kézből nem fogadja el. Joachim házasságának terméketlenségét ugyanis bűnössége nyilvánvaló jelének látta.

Joachimot ez a megszégyenítés olyan érzékenyen érintette, hogy hazatérve elhatározta: nem marad többé a városban, hanem elbujdosik az erdőkbe és a mezőre a pásztorok közé. És így is tett. Nem sokkal később azonban megjelent neki Isten angyala és megvigasztalta. Megígérte neki, hogy imádságaiért és alamizsnáiért Anna gyermeket szül, mégpedig egy leányt, akit majd Máriának kell nevezniük. Az angyal azt is megmondta, hogy a gyermek fogantatásától fogva telve lesz Szentlélekkel. Szava igazsága mellé jelül azt adta, hogy Joachim menjen föl Jeruzsálembe hálát adni Istennek, és a templomban, az Arany Kapunál találkozni fog a feleségével, akit ugyanígy angyali jelenés indít arra, hogy a templomba menjen. Így is történt. Joachim és Anna találkoztak, boldogan elmondták egymásnak a látomásukat, majd hálát adván Istennek, visszatértek otthonukba, Názáretbe. Anna az ígéret szerint fogant és megszülte a kislányt, akit Máriának neveztek el.

Máriát három éves korában a jeruzsálemi templomban Istennek szentelték. Joachim ezután hamarosan meghalt, Anna azonban megérte Jézus születését. A kicsi Jézus ott volt halálos ágya mellett, és békés, nyugodt halállal ajándékozta meg nagyanyját.

Nyugaton a keresztes háborúk Szentföld-élményének hatására és a ferencesek nyomán lett népszerű Szent Anna ünnepe.

Hazánkban Szent Annát Szent Anna asszonyként, a szegedi hagyományban Kedd asszonyaként emlegették. Kiváltságos patrónájaként tisztelte sok ügyében-bajában az asszonynép. Anyák, családok, gyermeket várók, vajúdók kérik oltalmát.

Anna az asztalosok, bognárok, botfaragók, csipkeverők, esztergályosok, gazdaasszonyok, harisnyakötők, lovászok, molnárok, orvosok, szülésznők, takácsok, varrónők, vászonkereskedők védőszentje. Céhpatrónaként tisztelték az asztalosok azért, mert hajdanában az oltárszekrény elkészítése a mesteremberek feladatai közé tartozott, márpedig Anna volt méltó arra, hogy az élő tabernákulumot, Máriát a méhében hordozza. A kádárok is tisztelték, nyilván abból a megfontolásból, hogy Jessze törzséből, Anna és Mária méhéből sarjadt a Szőlőtő: belőle termett a megváltás bora. A barokk korban Szent Anna külön tisztelt patrónája volt a haldoklóknak.

Urunk, atyáink Istene, te Szent Joakimnak és Szent Annának megadtad azt a kegyelmet, hogy tőlük szülessék megtestesült Fiad édesanyja. Kettejük imájára add, hogy mi is eljussunk az üdvösségre, amelyet népednek megígértél. A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás

„mert így gondolkodott: “Ha megérintem akár csak a ruháját is, meggyógyulok.” (Mk 5,28)

Kockázatos döntés. Ahhoz, hogy megérinthesse Őt, meg kell érintenie az embereket is. Ha valaki felismeri, akkor búcsút inthet a gyógyulásnak, viszont kiteszi magát a bőséges szidalmazásnak.

De mi más választása lehetne? Nincs pénze, nincsenek kapcsolatai, barátai, és nincs megoldása. Mindössze egy fura megérzése van afelől, hogy Jézus tud, és nagy reménye, hogy fog is segíteni rajta.

Lehet, hogy neked is csak ennyid van: egy fura megérzésed és egy nagy reményed. Semmid sincs, amit adhatnál. De fájdalmad van. Mindaz, amit felajánlhatsz Neki a fájdalmad.

Lehet, hogy ez tartott vissza attól, hogy Istenhez gyere. Tettél már egy vagy két lépést Felé, de azután megláttad az embereket körülötte. Annyira tisztának tűntek, annyira megvolt bennük minden, annyira szilárd hittel rendelkeztek. És amikor megláttad őket, eltakarták Őt előled. Így hát megtorpantál.

Ha esetleg a leírtak illenek rád, akkor jól jegyezd meg, hogy azon a napon egyetlen emberről jelentette ki Jézus, hogy van hite. Ez az ember nem egy gazdag adománnyal jött. Nem tartozott a hűséges követők közé. Nem egy elismert tanító volt. Egy szégyenkező, nincstelen volt, aki belekapaszkodott a megérzésébe, hogy Jézus meg tudja, és belekapaszkodott a reményébe, hogy Jézus meg is fogja őt gyógyítani.

Nem is rossz meghatározása ez a hitnek: egy meggyőződés, hogy Isten meg tudja tenni, és egy remény hogy Isten meg fogja tenni. Hasonló a Bibliában található definícióhoz: „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” (Zsidók 11:6)

Ugye, nem is olyan bonyolult? A hit az a meggyőződés, hogy Isten valóságos és Isten jó. A hit nem valami misztikus tapasztalat, vagy egy éjféli látomás, vagy egy hang az erdőben… A hit az egy döntés, hogy elhiszem, hogy Aki mindent alkotott, nem hagyta magára az alkotását, és még mindig küld fényt az árnyékba, és még mindig válaszol a hit megnyilvánulásaira.

Természetesen nem volt bizonyosság. Az asszony csak remélte, hogy Jézus válaszolni fog… és vágyott rá… de nem tudhatta biztosan, hogy így lesz. Mindössze annyit tudott, hogy Ő ott volt és Ő jó. Ez a hit.

A hit nem az a meggyőződés, hogy Isten azt fogja cselekedni, amit akarsz. A hit az a meggyőződés, hogy Ő azt fogja tenni, ami helyes.

Max Lucado

Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 11,25–30)

A nyár közepén ebben a vasárnapi evangéliumban Jézus megkönnyebbülést, felüdülést kínál azoknak, akik megfáradtak és terhek alatt görnyednek. Nem nehéz magunkra ismerni ebben a megszólításban, hiszen mindannyian hordozunk nehézségeket. Életünk sötétségeinek, sebeinek, veszteségeinek terhe időnként nyomasztóvá válik. De különösen nagy teher nélkül is előfordul, hogy a munkahelyi taposómalomban vagy a családi élet mókuskerekében elfogy az erőnk, megfáradunk. 

Az örömhírként elhangzó ígéret mindjárt felveti a kérdést: miben áll ez a felüdülés, amit Jézusnál találhatunk? Vajon ez a hívás az életünk végén Jézusnál lelt örök békére vonatkozik? Vagy esetleg a templom csendjében, a liturgiában megtapasztalt megnyugvásra, amelyben hétről hétre letehetjük a gondjainkat? A válasz az evangéliumi szakasz első felében rejlik: ujjongó hálaadásában Jézus arról a kapcsolatról beszél, ami őt, a Fiút az Atyához kapcsolja. Az evangéliumban közvetlenül ezelőtt arról olvasunk, hogy Jézust elutasították a honfitársai. Ő pedig éppen ebben az elutasítással, magánnyal terhes tapasztalatban észleli minden valóságnál erősebben azt, hogy az Atya ismeri őt, és hogy küldetésének lényege éppen az, hogy az őt követők is megismerjék az Atyának ezt a megtartó, szerető jelenlétét. A terheink súlyától való szabadulás tehát nem valami varázsütésre elnyert „happy end” vagy egy imádságunk hatására kitöltött „lelki energiaital”, amitől hirtelen minden más lesz. A felüdülés abban áll, hogy minden rossz, ami velünk történik, értelmet nyer ebben a mindent átölelő istenkapcsolatban.

Így értelmezhető Jézusnak az az első hallásra kissé csalódást keltő mondata is, hogy a megkönnyebbülés feltétele az, ha felvesszük az igáját. Mintha a terheinket csak lecserélni lehetne, nem pedig szabadulni tőlük. De a jézusi megkötöttség éppen azért édes, mert nem jelent mást, mint a kapcsolat biztonságát. Az iga, bár súlya van és beszorít, lehetővé teszi, hogy az ökör ereje hasznosuljon. A Jézushoz és általa az Atyához való kapcsolódásunk biztosítja, hogy küzdelmeink ne hiábavalók legyenek, hanem magunk és mások üdvösségét szolgálják. S ha a terheinket tudjuk kitartóan az istenkapcsolatunkba ágyazva hordozni, akkor Jézustól tanulva megnyílhat előttünk a szelídség és az igazi alázat útja: az előbbi az önakarat, az erőszak minden formájának elengedését jelenti, az utóbbi pedig a szabadságot mások véleményétől, a sikertől, a világ tetszésétől, végső soron önmagunktól.

Az evangéliumban felkínált felüdülés tehát nem pusztán az átmeneti jó érzés, hogy egy imaélményben Jézus megigazítja a vállunkon a keresztet, de nem is a halálunk után ránk váró örök nyugodalom. Hanem annak a lehetősége, hogy a minket megkörnyékező rosszat és erőtlenséget hordozhatjuk Jézussal együtt, sőt engedhetjük, hogy ő hordozza, nekünk csak benne kell maradnunk a vele való kapcsolatban, és engednünk kell, hogy Lelke által szabaddá tegyen minket önakaratunk és sebzett énünk gúzsba kötő igájától.

Baán Izsák OSB

kép

A mai napot Szent Egyházunk Péter és Pál apostoloknak szenteli.

Az ünnep eredete igen ősi, hiszen mindketten a Néró-féle keresztényüldözés idején haltak vértanúságot, az Egyház pedig már a III. század közepétől megülte tiszteletüket ezen a napon.

Életük szép példájából most csupán egyetlen momentumot szeretnék kiemelni, azt a momentumot, amely egész életüket meghatározta, ez pedig nem más, mint a tökéletes Istennek adottság, a tökéletes Krisztus-követés.

Valaki egyszer azt mondta, hogy senki sem születik szentnek, hanem mindenkinek magának kell azzá válnia. Ismerjük Szent Péter és Pál apostolok életét. Tudjuk róluk, hogy mindketten buzgó, Istent kereső emberek voltak, ami akkor is igaz rájuk, ha Istent nem is mindig azon az úton keresték, amelyet az Úr kijelölt számukra. Az Evangélium tanúsága szerint Péter számtalanszor nem értette meg Jézust, sőt háromszor meg is tagadta az Urat, Pál apostol pedig kifejezetten azért indult Damaszkuszba, hogy Jeruzsálembe hurcolja az első keresztényeket, későbbi hittestvéreit. Isten azonban – ahogy azt egyik szentatyánk írja – a lehetőségek Istene, a folytonos újrakezdés Istene. Soha nem mond le az emberről, hanem újra és újra kopogtat szívünk ajtaján, egészen addig, míg be nem bocsátjuk Őt oda. Így tett Péterrel és Pállal is, akik miután végre megértették Isten valódi szándékát, az Ő üdvözítő szeretetét, képesek lettek arra, hogy életüket is odaadják ezért a szeretetért.

Nem születtek szentnek, azzá váltak. Nem voltak egész életükben tökéletes emberek, de azt elmondhatjuk róluk, hogy életük minden napját kitöltötte Isten akaratának keresése.

Kedves testvérek!

Minden egyes nap Isten ajándéka, minden egyes nap egy új lehetőség kezdetévé kell, hogy váljon számunkra. Használjuk ki Istennek ezt az ajándékát, éljünk ezzel a lehetőséggel, ha tegnap elmulasztottuk megtenni a jót, ne keseredjünk el, hanem tegyük meg ma, minden egyes nappal közelebb kerülve Istenhez. És ha Jézus, szívünk mélyén megkérdezi tőlünk, mint egykor Péter apostoltól: „Péter, szeretsz-e engem?”, habozás nélkül vágjuk rá: „Igen Uram, Te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek Téged!” Ámen.

Tarkó Mihály beszéde

kép

– „Minden forrásom belőled fakad” – hangzik a NEK mottója. Hogyan mutatkozik ez meg a mi életünkben? A közelmúltban olvastam a Szépséges Eucharisztia című könyvet, amelyben egyházatyák vallanak az Oltáriszentségről. Órigenész mondja: az őszinteség alapvető a szentségre törekvésben. Akik részesülnek az Eucharisztiából, azoknak tiszta szívvel és Krisztus teste, az Egyház építésére irányuló őszinte vággyal kell ezt tenniük. „Az áldozás a közösségben élés valódi vágyát feltételezi a testvérekkel az Úrban. Aki nem akar békességben élni a hívek közösségével, az ne közelítsen Isten oltárához.”

– Csak a személyes tapasztalatomat tudom megosztani. „Minden forrásom belőled fakad”:

az Eucharisztia a jóság, a szeretet, a béketűrés forrása. A szentáldozásban Jézust fogadjuk a szívünkbe, és Ő elhozza a békéjét, örömét.

Ha éppen feldúlt lelkiállapotban vagyok, és leülök egy óra csendes szentségimádásra, teljesen megbékélt lélekkel jövök ki, hiszen Jézus maga mondta: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és én felüdítelek titeket.” Jézus minden élet forrása, az örömé, a szereteté, a közösségünknek is Ő a forrása, nélküle semmit sem tudunk tenni. Innentől kezdve valóban minden tettünknek, gondolatunknak ő kell hogy a forrása legyen. Amit nélküle teszünk, nem biztos, hogy jó, sőt… Ha Ő vezet, akkor biztos, hogy nem járunk téves úton. A kongresszusnak ezért van minden napra tematikája.

Öröm, béke, szeretet, hűség, mind az Eucharisztiából fakad. Ha az Eucharisztiához hűek vagyunk, ezek gyümölcsként megteremhetnek bennünk.

– Hogyan viszonyul egymáshoz az akarat és isteni kegyelem? Ahhoz, hogy kövessük a mindennapokban a Lélek hangját, az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztust, szükség van mindkettőre?

– A kegyelemmel együtt kell működni. Régi példa:

ha a templom egere megrágja az Eucharisztiát, attól nem lesz szent. Ha valaki csak egy ostyát vesz magához, annak nem lesz túl sok kegyelmi hatása. De ha készülök rá, hogy ez egy személyes találkozás Jézussal, akkor sokkal jobban átélem.

Profán hasonlattal élve, egy hullámlovas, ha hasal a deszkán, de nincs lendületben, akkor a hullám felemeli és otthagyja, ahol volt. Ha viszont készül rá, lendületben éri a hullám, akkor messze tud siklani rajta. Az Istennel való találkozásra is fel kell készülni, hogy a találkozás létrejöjjön, és ne csak valami felszínes dolog legyen. A Jóisten kegyelmének nincsen határa, Ő mindenkire úgy hat, ahogyan akar, de a mi együttműködésünk gyümölcsözővé teszi. Ez a kulcsa az egésznek: van szakramentalitás, kiszolgáltatjuk a szentségeket sokaknak, de a gyümölcsözősége nagyon sok esetben a felkészítésen és azon a személyen múlik, aki befogadja.

– Díszbe kell öltöztetnem a szívemet, ünnepnek tekintenem, ha megyek szentségimádásra?

– Érdekes kettősség, hogy készülök is, másrészt pedig úgy mehetek Jézus elé, ahogy vagyok. A szentségimádásban azon kívül, hogy kifejezem az iránta való hódolatot és imádást, kérhetem, hogy adja meg mindazt, amire szükségem van. Töltsön be szeretetével, ha az enyém már elfogyott. Ez a szentáldozásra is igaz, és a szentségimádásra is. Szoktam kérni:

Jézus alakítsd szívemet, a Te Szent Szíved szerint, és töltsd be a te szereteteddel.

– Ferenc pápa többször beszélt arról, hogy nekünk, keresztényeknek nemcsak be kell engednünk Krisztust, hanem ki kell vinnünk a világba az Ő határtalan szeretetét.

– Ferenc pápa szinte naponta elmondja, hogy nyitnunk kell a perifériák felé, ki kell lépnünk a templom falai közül. Ez a mostani járványhelyzet talán ebben is segített, hogy bár a templomok zárva voltak, de az online tér megnyílt. Sok atya mondja, hogy az online közvetített szentmiséket sokkal többen nézték meg, mint amennyien jelen szoktak lenni fizikailag a templomokban. Persze a kettőt nem lehet egy lapon említeni. A mostani helyzetnek köszönhetően új módon léptünk ki a falakon kívülre, de ez nem helyettesíti a templomban megélt élő közösséget.

– Beszélgetésünk elején említette, hogy úrnapja ünneppé nyilvánítása egy eucharisztikus csodához kapcsolódik. Az egyik legfontosabb katolikus ünnepről van szó, mégis, kevésbé él benne a köztudatban.

– Úrnapja eredete két szálra vezethető vissza. Az egyiket Belgiumhoz köthetjük, a másikat Olaszországhoz. 1209-ben Lüttichi Szent Juliannának volt egy látomása: látta a Holdat, de az nem volt teljes. Jézus azt kérte tőle, hogy az egyházi ünnepkörben legyen az Ő testének és vérének külön ünnepe. Ez először Belgiumban terjedt el, majd később, a bolsenai eucharisztikus csoda hatására döntött úgy IV. Orbán pápa, hogy az egész Egyház ünnepe legyen. A bolsenai eucharisztikus csoda leírása megtalálható a miracolieucaristici.org oldalon, ahol további 170 eucharisztikus csodáról is olvashatunk (hatvanról magyar nyelven is). A pápa a csoda után megbízta a domonkos rendi Aquinói Szent Tamást, korának legnagyobb teológusát, hogy alkossa meg az ünnep zsolozsmájának és miséjének szövegeit. Ekkor született a Tantum ergo sacramentum szentségi énekünk. Az úrnapjának nagyon szép, látványos elemei vannak, például a körmenet. Több településen virágszőnyegeket készítenek az Úr Jézusnak. Máshol virágszirmokat szórnak Jézus elé. Nagyon szép kifejezése ez a szeretetnek, tiszteletnek, hogy Jézusért mindent odaadunk. Kimegyünk az utcára, és tanúságot teszünk arról, hogy „Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett”. Ezért lenne fontos, hogy megértsük, mekkora kincsünk és mennyire mélyen életünk forrása az Eucharisztia.

Részlet Fábry Kornél atyával készült interjúból

kép

Az ember Isten képére teremtetett. Isten pedig Szentháromság. Éppen ezért mindaz, ami a Szentháromság életében megtalálható, annak ott kell lennie az emberiség életében is. Magunktól nem tudunk rájönni, sem a tényére, sem a hogyanjára. De Isten kinyilatkoztatta nekünk. Jézus beszél az Atyáról személyes, gazdasági, politikai és kulturális szinten egyaránt. Ha mégsincs ott, akkor az az emberiség szegénységi bizonyítványa, a Szentháromság Egyistentől való eltávolodásának a jele, mutatkozzék ez akár a gazdasági, szociális emberi kapcsolatok, akár a teológia területén. Ha nem látszik ezeken a területeken az emberiség Istenhez tartozása, ha nem tükröződik ezekben a Szentháromság képiség, akkor nagy megtérésre és megújulásra van szüksége az emberiségnek.

A Szentháromság titka önmagában felfoghatatlan a Szentlélekről, és hármuk kapcsolatáról. Ennek alapján mi is beszélhetünk, elmélkedhetünk róla, bár a puszta beszéd önmagában veszélyeket is rejt magában. A Krisztus Követésében szerepel ez a mellbevágó mondat: mit használ neked ha magasröptű dolgokat tudsz mondani a Szentháromságról, de ugyanakkor nem vagy tetszésére a Szentháromságnak.

Jézusban kinyilatkoztatta magát nekünk a Szentháromság egy Isten, elmélkedhetünk, és beszélhetünk is róla. Róla szól az egész teremtett világ. A világ szentháromságosan van felépítve.

A Szentháromság egyszerre egy is, és három is. Egy természet, három személy. De ez a három személy áthatja egymást olyannyira, hogy egyik a másikban él, kölcsönösen jelen van a másikban, anélkül, hogy elnyomná azt.

Különféle szavazó testületeket úgy alkotnak meg, úgy állapítják meg azok létszámát (kisebb testületeknél háromban, vagy ötben, vagy gondoljunk a parlamenti demokráciákra), hogy szavazás esetén kialakulhasson egy többség, ez a többség leszavazhassa a kisebbséget. A Szentháromságban egyáltalán nem erről van szó. A Szentháromság személyei nem leszavazni akarják egymást. Semmi sincs távolabb tőlük mint ez a leszavazás, vagy egymás akadályozása.

Ők egyet akarnak, olyan mély az egységük, hogy jelen vannak egymásban, egymás legmélyebb kölcsönös tiszteletben tartásával. Mindhárom isteni személy akkor önmaga, ha ő a másik. Vagyis egységről van szó a különbözőségben, az egyik személy „bennlakozásáról” a másikban. Egymásban lakozás ez keveredés megosztottság és és a másik önállóságának a feladása nélkül.

Ez az egység, egymásban lakozás a Szentháromság egyik fontos jellemzője. Mi biztosítja ezt az egységet, hogyan valósul meg ez az egység? A szeretetben. És ez a szeretet oly erőteljes, hogy megszemélyesül. A Fiú az Atya gondolata. A Szentlélek az Atya és a Fiú szeretete. A Szentháromság boldogsága, hogy Önmagában is képes gyönyörködni, önmaga szemlélése teljesen kielégíti, ez mindent magában foglal, mindent létrehoz: lelkeket, világokat, teremtményeket.

Az egész világmindenség a Szentháromság teremtménye. Bár a világ különbözik tőle, mégis körülfogja, átjárja az egész Szentháromság, élteti és egyetlen egységet alkot vele.

A Szentháromság – jóllehet három különálló Személy – csak egyetlen egy akarattal rendelkezik. (Ez az) akarat mindig szereti az egységet, és egyesít. Mindig szeretetteljes, a szeretet az egyik isteni Személyből a másikba oda-vissza áramlik. (Ezeket az isteni Személyeket) a szeretet köti össze, a szeretet valósítja meg Szentháromság személyein belül és a világban is az egységet.

Az embernek is a Szentháromság életét kell élnie, Istennel, a többi emberel és az egész teremtett világgal egységben kell élnie. Mit jelent ez az egység az ember szintjén? Amint mindenkiben megvan a képesség, hogy azonosuljon önmagával, megvan az a képessége is, hogy mintegy behatolva a másik bensejébe, „élje a másikat”, hogy azonosuljon vele, hogy – amennyire ez csak lehetséges – a másik legyen. Ezt a viszonyt, ezt az egymással való egységet kell nekünk is élnünk, amely tökéletesen a Szentháromság Személyei között létezik: egység a különbözőségben, az egyiknek „bennlakozása” a másikban. Élni ily módon kölcsönös egymást hordozó, egymást átélő, szerető kapcsolatainkban, nemcsak a személyek egymás közt, hanem csoportok, intézmények, egyházak, nemzetek is egyetlen szeretetteljes egységben.

De éppen ez az egység, egymásban élés hiányzik ma a világból. Innen ered a sok baj, ami tönkreteheti a földet. Eltérítik a lelkeket Központjuktól. Innen származik minden szerencsétlenség, amelyet sirat az elbukott emberiség. Bukásának sarkalatos pontja, forrása az, hogy elszakadva él a Szentháromsággal való egységtől: tévtanokban, a vélemények felfuvalkodottságában, a vallásfelekezetek sokaságában, a megoszlások ködében és sötétségében. A világ azon a napon menekül meg, amikor visszatér középpontjához, a Szentháromságban való egységhez. Ezen kell szüntelenül munkálkodnunk. És ennek a megvalósulásáért imádkozzunk ezen a mai ünnepen!

Bocsa József atya homiliája Szentháromság vasárnapjára

kép