Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 11,25–30)

A nyár közepén ebben a vasárnapi evangéliumban Jézus megkönnyebbülést, felüdülést kínál azoknak, akik megfáradtak és terhek alatt görnyednek. Nem nehéz magunkra ismerni ebben a megszólításban, hiszen mindannyian hordozunk nehézségeket. Életünk sötétségeinek, sebeinek, veszteségeinek terhe időnként nyomasztóvá válik. De különösen nagy teher nélkül is előfordul, hogy a munkahelyi taposómalomban vagy a családi élet mókuskerekében elfogy az erőnk, megfáradunk. 

Az örömhírként elhangzó ígéret mindjárt felveti a kérdést: miben áll ez a felüdülés, amit Jézusnál találhatunk? Vajon ez a hívás az életünk végén Jézusnál lelt örök békére vonatkozik? Vagy esetleg a templom csendjében, a liturgiában megtapasztalt megnyugvásra, amelyben hétről hétre letehetjük a gondjainkat? A válasz az evangéliumi szakasz első felében rejlik: ujjongó hálaadásában Jézus arról a kapcsolatról beszél, ami őt, a Fiút az Atyához kapcsolja. Az evangéliumban közvetlenül ezelőtt arról olvasunk, hogy Jézust elutasították a honfitársai. Ő pedig éppen ebben az elutasítással, magánnyal terhes tapasztalatban észleli minden valóságnál erősebben azt, hogy az Atya ismeri őt, és hogy küldetésének lényege éppen az, hogy az őt követők is megismerjék az Atyának ezt a megtartó, szerető jelenlétét. A terheink súlyától való szabadulás tehát nem valami varázsütésre elnyert „happy end” vagy egy imádságunk hatására kitöltött „lelki energiaital”, amitől hirtelen minden más lesz. A felüdülés abban áll, hogy minden rossz, ami velünk történik, értelmet nyer ebben a mindent átölelő istenkapcsolatban.

Így értelmezhető Jézusnak az az első hallásra kissé csalódást keltő mondata is, hogy a megkönnyebbülés feltétele az, ha felvesszük az igáját. Mintha a terheinket csak lecserélni lehetne, nem pedig szabadulni tőlük. De a jézusi megkötöttség éppen azért édes, mert nem jelent mást, mint a kapcsolat biztonságát. Az iga, bár súlya van és beszorít, lehetővé teszi, hogy az ökör ereje hasznosuljon. A Jézushoz és általa az Atyához való kapcsolódásunk biztosítja, hogy küzdelmeink ne hiábavalók legyenek, hanem magunk és mások üdvösségét szolgálják. S ha a terheinket tudjuk kitartóan az istenkapcsolatunkba ágyazva hordozni, akkor Jézustól tanulva megnyílhat előttünk a szelídség és az igazi alázat útja: az előbbi az önakarat, az erőszak minden formájának elengedését jelenti, az utóbbi pedig a szabadságot mások véleményétől, a sikertől, a világ tetszésétől, végső soron önmagunktól.

Az evangéliumban felkínált felüdülés tehát nem pusztán az átmeneti jó érzés, hogy egy imaélményben Jézus megigazítja a vállunkon a keresztet, de nem is a halálunk után ránk váró örök nyugodalom. Hanem annak a lehetősége, hogy a minket megkörnyékező rosszat és erőtlenséget hordozhatjuk Jézussal együtt, sőt engedhetjük, hogy ő hordozza, nekünk csak benne kell maradnunk a vele való kapcsolatban, és engednünk kell, hogy Lelke által szabaddá tegyen minket önakaratunk és sebzett énünk gúzsba kötő igájától.

Baán Izsák OSB

kép

A mai napot Szent Egyházunk Péter és Pál apostoloknak szenteli.

Az ünnep eredete igen ősi, hiszen mindketten a Néró-féle keresztényüldözés idején haltak vértanúságot, az Egyház pedig már a III. század közepétől megülte tiszteletüket ezen a napon.

Életük szép példájából most csupán egyetlen momentumot szeretnék kiemelni, azt a momentumot, amely egész életüket meghatározta, ez pedig nem más, mint a tökéletes Istennek adottság, a tökéletes Krisztus-követés.

Valaki egyszer azt mondta, hogy senki sem születik szentnek, hanem mindenkinek magának kell azzá válnia. Ismerjük Szent Péter és Pál apostolok életét. Tudjuk róluk, hogy mindketten buzgó, Istent kereső emberek voltak, ami akkor is igaz rájuk, ha Istent nem is mindig azon az úton keresték, amelyet az Úr kijelölt számukra. Az Evangélium tanúsága szerint Péter számtalanszor nem értette meg Jézust, sőt háromszor meg is tagadta az Urat, Pál apostol pedig kifejezetten azért indult Damaszkuszba, hogy Jeruzsálembe hurcolja az első keresztényeket, későbbi hittestvéreit. Isten azonban – ahogy azt egyik szentatyánk írja – a lehetőségek Istene, a folytonos újrakezdés Istene. Soha nem mond le az emberről, hanem újra és újra kopogtat szívünk ajtaján, egészen addig, míg be nem bocsátjuk Őt oda. Így tett Péterrel és Pállal is, akik miután végre megértették Isten valódi szándékát, az Ő üdvözítő szeretetét, képesek lettek arra, hogy életüket is odaadják ezért a szeretetért.

Nem születtek szentnek, azzá váltak. Nem voltak egész életükben tökéletes emberek, de azt elmondhatjuk róluk, hogy életük minden napját kitöltötte Isten akaratának keresése.

Kedves testvérek!

Minden egyes nap Isten ajándéka, minden egyes nap egy új lehetőség kezdetévé kell, hogy váljon számunkra. Használjuk ki Istennek ezt az ajándékát, éljünk ezzel a lehetőséggel, ha tegnap elmulasztottuk megtenni a jót, ne keseredjünk el, hanem tegyük meg ma, minden egyes nappal közelebb kerülve Istenhez. És ha Jézus, szívünk mélyén megkérdezi tőlünk, mint egykor Péter apostoltól: „Péter, szeretsz-e engem?”, habozás nélkül vágjuk rá: „Igen Uram, Te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek Téged!” Ámen.

Tarkó Mihály beszéde

kép

– „Minden forrásom belőled fakad” – hangzik a NEK mottója. Hogyan mutatkozik ez meg a mi életünkben? A közelmúltban olvastam a Szépséges Eucharisztia című könyvet, amelyben egyházatyák vallanak az Oltáriszentségről. Órigenész mondja: az őszinteség alapvető a szentségre törekvésben. Akik részesülnek az Eucharisztiából, azoknak tiszta szívvel és Krisztus teste, az Egyház építésére irányuló őszinte vággyal kell ezt tenniük. „Az áldozás a közösségben élés valódi vágyát feltételezi a testvérekkel az Úrban. Aki nem akar békességben élni a hívek közösségével, az ne közelítsen Isten oltárához.”

– Csak a személyes tapasztalatomat tudom megosztani. „Minden forrásom belőled fakad”:

az Eucharisztia a jóság, a szeretet, a béketűrés forrása. A szentáldozásban Jézust fogadjuk a szívünkbe, és Ő elhozza a békéjét, örömét.

Ha éppen feldúlt lelkiállapotban vagyok, és leülök egy óra csendes szentségimádásra, teljesen megbékélt lélekkel jövök ki, hiszen Jézus maga mondta: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és én felüdítelek titeket.” Jézus minden élet forrása, az örömé, a szereteté, a közösségünknek is Ő a forrása, nélküle semmit sem tudunk tenni. Innentől kezdve valóban minden tettünknek, gondolatunknak ő kell hogy a forrása legyen. Amit nélküle teszünk, nem biztos, hogy jó, sőt… Ha Ő vezet, akkor biztos, hogy nem járunk téves úton. A kongresszusnak ezért van minden napra tematikája.

Öröm, béke, szeretet, hűség, mind az Eucharisztiából fakad. Ha az Eucharisztiához hűek vagyunk, ezek gyümölcsként megteremhetnek bennünk.

– Hogyan viszonyul egymáshoz az akarat és isteni kegyelem? Ahhoz, hogy kövessük a mindennapokban a Lélek hangját, az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztust, szükség van mindkettőre?

– A kegyelemmel együtt kell működni. Régi példa:

ha a templom egere megrágja az Eucharisztiát, attól nem lesz szent. Ha valaki csak egy ostyát vesz magához, annak nem lesz túl sok kegyelmi hatása. De ha készülök rá, hogy ez egy személyes találkozás Jézussal, akkor sokkal jobban átélem.

Profán hasonlattal élve, egy hullámlovas, ha hasal a deszkán, de nincs lendületben, akkor a hullám felemeli és otthagyja, ahol volt. Ha viszont készül rá, lendületben éri a hullám, akkor messze tud siklani rajta. Az Istennel való találkozásra is fel kell készülni, hogy a találkozás létrejöjjön, és ne csak valami felszínes dolog legyen. A Jóisten kegyelmének nincsen határa, Ő mindenkire úgy hat, ahogyan akar, de a mi együttműködésünk gyümölcsözővé teszi. Ez a kulcsa az egésznek: van szakramentalitás, kiszolgáltatjuk a szentségeket sokaknak, de a gyümölcsözősége nagyon sok esetben a felkészítésen és azon a személyen múlik, aki befogadja.

– Díszbe kell öltöztetnem a szívemet, ünnepnek tekintenem, ha megyek szentségimádásra?

– Érdekes kettősség, hogy készülök is, másrészt pedig úgy mehetek Jézus elé, ahogy vagyok. A szentségimádásban azon kívül, hogy kifejezem az iránta való hódolatot és imádást, kérhetem, hogy adja meg mindazt, amire szükségem van. Töltsön be szeretetével, ha az enyém már elfogyott. Ez a szentáldozásra is igaz, és a szentségimádásra is. Szoktam kérni:

Jézus alakítsd szívemet, a Te Szent Szíved szerint, és töltsd be a te szereteteddel.

– Ferenc pápa többször beszélt arról, hogy nekünk, keresztényeknek nemcsak be kell engednünk Krisztust, hanem ki kell vinnünk a világba az Ő határtalan szeretetét.

– Ferenc pápa szinte naponta elmondja, hogy nyitnunk kell a perifériák felé, ki kell lépnünk a templom falai közül. Ez a mostani járványhelyzet talán ebben is segített, hogy bár a templomok zárva voltak, de az online tér megnyílt. Sok atya mondja, hogy az online közvetített szentmiséket sokkal többen nézték meg, mint amennyien jelen szoktak lenni fizikailag a templomokban. Persze a kettőt nem lehet egy lapon említeni. A mostani helyzetnek köszönhetően új módon léptünk ki a falakon kívülre, de ez nem helyettesíti a templomban megélt élő közösséget.

– Beszélgetésünk elején említette, hogy úrnapja ünneppé nyilvánítása egy eucharisztikus csodához kapcsolódik. Az egyik legfontosabb katolikus ünnepről van szó, mégis, kevésbé él benne a köztudatban.

– Úrnapja eredete két szálra vezethető vissza. Az egyiket Belgiumhoz köthetjük, a másikat Olaszországhoz. 1209-ben Lüttichi Szent Juliannának volt egy látomása: látta a Holdat, de az nem volt teljes. Jézus azt kérte tőle, hogy az egyházi ünnepkörben legyen az Ő testének és vérének külön ünnepe. Ez először Belgiumban terjedt el, majd később, a bolsenai eucharisztikus csoda hatására döntött úgy IV. Orbán pápa, hogy az egész Egyház ünnepe legyen. A bolsenai eucharisztikus csoda leírása megtalálható a miracolieucaristici.org oldalon, ahol további 170 eucharisztikus csodáról is olvashatunk (hatvanról magyar nyelven is). A pápa a csoda után megbízta a domonkos rendi Aquinói Szent Tamást, korának legnagyobb teológusát, hogy alkossa meg az ünnep zsolozsmájának és miséjének szövegeit. Ekkor született a Tantum ergo sacramentum szentségi énekünk. Az úrnapjának nagyon szép, látványos elemei vannak, például a körmenet. Több településen virágszőnyegeket készítenek az Úr Jézusnak. Máshol virágszirmokat szórnak Jézus elé. Nagyon szép kifejezése ez a szeretetnek, tiszteletnek, hogy Jézusért mindent odaadunk. Kimegyünk az utcára, és tanúságot teszünk arról, hogy „Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett”. Ezért lenne fontos, hogy megértsük, mekkora kincsünk és mennyire mélyen életünk forrása az Eucharisztia.

Részlet Fábry Kornél atyával készült interjúból

kép

Az ember Isten képére teremtetett. Isten pedig Szentháromság. Éppen ezért mindaz, ami a Szentháromság életében megtalálható, annak ott kell lennie az emberiség életében is. Magunktól nem tudunk rájönni, sem a tényére, sem a hogyanjára. De Isten kinyilatkoztatta nekünk. Jézus beszél az Atyáról személyes, gazdasági, politikai és kulturális szinten egyaránt. Ha mégsincs ott, akkor az az emberiség szegénységi bizonyítványa, a Szentháromság Egyistentől való eltávolodásának a jele, mutatkozzék ez akár a gazdasági, szociális emberi kapcsolatok, akár a teológia területén. Ha nem látszik ezeken a területeken az emberiség Istenhez tartozása, ha nem tükröződik ezekben a Szentháromság képiség, akkor nagy megtérésre és megújulásra van szüksége az emberiségnek.

A Szentháromság titka önmagában felfoghatatlan a Szentlélekről, és hármuk kapcsolatáról. Ennek alapján mi is beszélhetünk, elmélkedhetünk róla, bár a puszta beszéd önmagában veszélyeket is rejt magában. A Krisztus Követésében szerepel ez a mellbevágó mondat: mit használ neked ha magasröptű dolgokat tudsz mondani a Szentháromságról, de ugyanakkor nem vagy tetszésére a Szentháromságnak.

Jézusban kinyilatkoztatta magát nekünk a Szentháromság egy Isten, elmélkedhetünk, és beszélhetünk is róla. Róla szól az egész teremtett világ. A világ szentháromságosan van felépítve.

A Szentháromság egyszerre egy is, és három is. Egy természet, három személy. De ez a három személy áthatja egymást olyannyira, hogy egyik a másikban él, kölcsönösen jelen van a másikban, anélkül, hogy elnyomná azt.

Különféle szavazó testületeket úgy alkotnak meg, úgy állapítják meg azok létszámát (kisebb testületeknél háromban, vagy ötben, vagy gondoljunk a parlamenti demokráciákra), hogy szavazás esetén kialakulhasson egy többség, ez a többség leszavazhassa a kisebbséget. A Szentháromságban egyáltalán nem erről van szó. A Szentháromság személyei nem leszavazni akarják egymást. Semmi sincs távolabb tőlük mint ez a leszavazás, vagy egymás akadályozása.

Ők egyet akarnak, olyan mély az egységük, hogy jelen vannak egymásban, egymás legmélyebb kölcsönös tiszteletben tartásával. Mindhárom isteni személy akkor önmaga, ha ő a másik. Vagyis egységről van szó a különbözőségben, az egyik személy „bennlakozásáról” a másikban. Egymásban lakozás ez keveredés megosztottság és és a másik önállóságának a feladása nélkül.

Ez az egység, egymásban lakozás a Szentháromság egyik fontos jellemzője. Mi biztosítja ezt az egységet, hogyan valósul meg ez az egység? A szeretetben. És ez a szeretet oly erőteljes, hogy megszemélyesül. A Fiú az Atya gondolata. A Szentlélek az Atya és a Fiú szeretete. A Szentháromság boldogsága, hogy Önmagában is képes gyönyörködni, önmaga szemlélése teljesen kielégíti, ez mindent magában foglal, mindent létrehoz: lelkeket, világokat, teremtményeket.

Az egész világmindenség a Szentháromság teremtménye. Bár a világ különbözik tőle, mégis körülfogja, átjárja az egész Szentháromság, élteti és egyetlen egységet alkot vele.

A Szentháromság – jóllehet három különálló Személy – csak egyetlen egy akarattal rendelkezik. (Ez az) akarat mindig szereti az egységet, és egyesít. Mindig szeretetteljes, a szeretet az egyik isteni Személyből a másikba oda-vissza áramlik. (Ezeket az isteni Személyeket) a szeretet köti össze, a szeretet valósítja meg Szentháromság személyein belül és a világban is az egységet.

Az embernek is a Szentháromság életét kell élnie, Istennel, a többi emberel és az egész teremtett világgal egységben kell élnie. Mit jelent ez az egység az ember szintjén? Amint mindenkiben megvan a képesség, hogy azonosuljon önmagával, megvan az a képessége is, hogy mintegy behatolva a másik bensejébe, „élje a másikat”, hogy azonosuljon vele, hogy – amennyire ez csak lehetséges – a másik legyen. Ezt a viszonyt, ezt az egymással való egységet kell nekünk is élnünk, amely tökéletesen a Szentháromság Személyei között létezik: egység a különbözőségben, az egyiknek „bennlakozása” a másikban. Élni ily módon kölcsönös egymást hordozó, egymást átélő, szerető kapcsolatainkban, nemcsak a személyek egymás közt, hanem csoportok, intézmények, egyházak, nemzetek is egyetlen szeretetteljes egységben.

De éppen ez az egység, egymásban élés hiányzik ma a világból. Innen ered a sok baj, ami tönkreteheti a földet. Eltérítik a lelkeket Központjuktól. Innen származik minden szerencsétlenség, amelyet sirat az elbukott emberiség. Bukásának sarkalatos pontja, forrása az, hogy elszakadva él a Szentháromsággal való egységtől: tévtanokban, a vélemények felfuvalkodottságában, a vallásfelekezetek sokaságában, a megoszlások ködében és sötétségében. A világ azon a napon menekül meg, amikor visszatér középpontjához, a Szentháromságban való egységhez. Ezen kell szüntelenül munkálkodnunk. És ennek a megvalósulásáért imádkozzunk ezen a mai ünnepen!

Bocsa József atya homiliája Szentháromság vasárnapjára

kép

Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció 2018 tavaszán elrendelte a Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának kötelező emléknapját, melyet pünkösdhétfőn ünnepelünk a liturgiában.

Szent Ambrusnál találkozunk először az Egyház ősmintája (Ecclesiae typus) kifejezéssel, mely Máriának a megkereszteltek iránt megmutatkozó anyaságában is kifejeződik. A gondolat megjelenik Szent Ágostonnál is, aki az Egyházat Christus totusként szemléli, tehát ha Mária anyja a Főnek, akkor a teljes Krisztusnak, vagyis az Egyháznak is. 

A II. vatikáni zsinat végén, 1964 novemberében VI. Pál pápa bejelentette, hogy Máriát mint az Egyház Anyját (Mater Ecclesiae) is tiszteljük. Ez azt jelenti, hogy anyja az egész keresztény népnek, mind a híveknek, mind a pásztoroknak. A pápa e titulussal Máriának a Krisztusban megkereszteltekkel és ezáltal az Egyház tagjaival fennálló lelki anyaságát kívánta hangsúlyozni.

1980 óta a loretói litániában megszólítjuk a Szűzanyát az Egyház Anyjaként is.

II. János Pál kezdeményezésére 1981. december 7-én elhelyezték a vatikáni Apostoli Palota Szent Péter térre néző falán a Mater Ecclesiae-mozaikot.

A szentatya kérése az volt, hogy a kép Máriát mint az Egyház Anyját ábrázolja, mert „Isten Anyja mindig is egységben volt az Egyházzal, és különösen közel volt az Egyházhoz a történelem legnehezebb pillanataiban”.

1987-ben Redemptoris Mater kezdetű enciklikájában – mely A Boldogságos Szűz Máriáról a zarándok Egyház életében alcímet viseli – mélyítette el II. János Pál a Szűzanyáról szóló tanítást. 

Mária anyaságát Fiának misztikus Teste, az Egyház irányában is megéli, ennek köszönhetően mi, Krisztusban megkeresztelt emberek mint égi édesanyánkra tekinthetünk rá. A szeretett tanítvány, János, akire Jézus a keresztről rábízta édesanyját, és aki most már saját anyjaként tekint az Istenszülőre, az egész Egyház jelképe.

Mária lelki anyasága egyetemes, mert az üdvösség műve is egyetemes; mély lelki anyaság fűzi mindazokhoz, akik a keresztség által a kegyelem rendjében Fiának testvéreivé lettek.

A liturgikus emléknap megválasztása átgondolt döntés eredménye, hiszen az Istenszülő közbenjáró imájának nagyon is köze van a pünkösdi Lélek-áradáshoz. „Az Egyház, amelyet Krisztus az apostolokra épített, pünkösdkor ébredt tudatára Isten nagy tetteinek, amikor az utolsó vacsora termében összegyűlve mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket. Ebben a pillanatban indult el az Egyház a hitnek azon az útján, mely emberek és népek történetén átvezető zarándokút. Tudjuk, hogy ennek az útnak a kezdeténél jelen van Mária, ott látjuk őt az apostolok között, az utolsó vacsora termében, amint imádkozik és esdekel az ajándékért: a Szentlélekért.” (Redemptoris Mater, 26)

Mária az Egyház liturgikus cselekményeiben, amikor egyszerű, de a Lélektől áthatott szavaink egyesülnek a mennyei liturgia istendicséretével, maga is velünk imádkozik, mert tagja a szentek közösségének, és mert az üdvösség művében elválaszthatatlan Fiától.

Istenünk, irgalmasság Atyja, egyszülött Fiad a keresztfán függve Anyját, a Boldogságos Szűz Máriát a mi Anyánkká is tette. Add, kérünk, hogy a Szűzanya szerető közbenjárására Egyházad napról napra termékenyebb legyen, szent utódoknak örvendjen, és a népek minden családját anyai keblére ölelje. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Amen

A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja liturgikus emléknapjáról Kovács Zoltán mariológus írása ITT olvasható.

forrás

Az Úr a sebeinket hordozó Pásztor

A szentlecke Péter apostol első leveléből a csendes békességről szól, kezdte beszédét a pápa: „Vétkeinket saját testében fölvitte a keresztfára, hogy meghaljunk a bűnöknek, és az igazságnak éljünk. Az ő sebei szereztek számotokra gyógyulást. Olyanok voltatok ugyanis, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek Pásztorához és oltalmazójához”. Jézust pásztornak látja Péter, aki a tévelygő juhok megmentésére jön, ahogy a válaszos zsoltár mondja: „Az Úr nékem pásztorom, ínséget nem kell látnom. Zöldellő mezőkön terelget engem, csendes vizekhez vezet, és lelkemet felüdíti”. János evangélista pedig – tette hozzá a pápa – „kapunak” mondja őt, amin keresztül belép a nyáj. Aki nem ezen a kapun keresztül jön, az tolvaj és rabló, ők az ál-pásztorok, akik sokan voltak a történelemben. Nem törődtek a nyájjal, csak a karrierrel, a politikával vagy a pénzzel. Ám az emberek ismerték őket és az Istent saját útjaikon keresték.

Jézus stílusa legyen a pásztor stílusa!

Ám amikor van egy jó pásztor, akkor a nyáj előtte megy. A jó pásztor meghallgatja a nyájat, vezeti őket és gondjukat viseli. A nyáj pedig tud különbséget tenni a pásztorok között és ebben nem hibázik, a nyáj bízik a jó pásztorban, Jézus Krisztusban. Csak a Jézushoz hasonló pásztor kelt bizalmat a nyájban, mert ő a kapu. Jézus stílusa legyen a pásztor stílusa! – kérte a pápa. Jézus a Jó Pásztor, mert ahogy a szentlecke mondja: „szenvedett értünk, példát hagyva nektek, hogy a nyomában járjatok. Amikor szidalmazták, nem viszonozta a szidalmat; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát az igazságos Bíróra”.

Jézus a jó pásztor, a nyáj és a juhok eszményképe, egy húsvéti eszménykép

Jézus szelíd volt, ami a jó pásztor egyik jellemzője, a szelídség. A jó pásztor szelíd, ami egy rejtett dolog, nem mutatja magát és nem is védekezik. A jó pásztor gyengéd, a közelség gyengédségével. Ismeri a juhokat egyenként, mindegyikkel külön-külön törődik. Ha pedig este hazatérve észreveszi, hogy egy hiányzik közülük, utánaered, megkeresi és vállára veszi. Ez a Jó Pásztor, Jézus Krisztus, aki elkísér minket az élet útján. És ő a pásztor, a nyáj és a juhok eszményképe, egy húsvéti eszménykép. Az egyház húsvét első hetén énekli a frissen megkereszteltekről: „Ezek az új bárányok”. És ő az eszményképe a gyengédségnek, a jóságnak és a szelídségnek. Az eszmény az egyház, melyet Jézus akar, egyúttal pedig ő az, aki megőrzi ezt az egyházat. A mai vasárnap egy szép vasárnap, a béke, a gyengédség, a szelídség vasárnapja, mert a mi pásztorunk gondjába vesz bennünket. „Az Úr az én pásztorom, ínséget nem kell látnom” – fejezte be a 22. zsoltár idézetével homíliáját Ferenc pápa.

forrás

kép

Tisztelettel kérjük a kedves Hívek anyagi támogatását templomunk fönntartására, mert a jelenlegi járványügyi helyzetben is érkeznek a kiegyenlítendő közüzemi számlák. Tekintettel a körülményekre, banki átutalással szíveskedjetek ezt megtenni a Takarék Kereskedelmi Banknál vezetett számlaszámunkra:

18203349-06023060-40010011. 

Hálás köszönet az eddigi és az ez után érkező minden támogatásért: 

                                                         Galambossy Endre plébános

“ISTEN A KEZDETEKTŐL TUDTA, HOGY EZ A HELYZET BEKÖVETKEZIK” – MOHOS GÁBOR

Az elmúlt hetekben már egyértelművé vált a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervezőcsapatának, hogy a kialakult járványhelyzetben nem lehet idén megtartani Budapesten az eseményt. Mohos Gábor segédpüspök – aki a NEK Titkárság vezetője – a 777-nek adott interjújában kifejezetten optimistán és pozitívan nyilatkozott a helyzetről.

Ön mikor tudta meg, hogy a kongresszust elhalasztják egy évvel?

Mivel az elmúlt hetekben folyamatos egyeztetések voltak a szervezőcsapaton belül, illetve Erdő Péter bíborossal és a Szentszékkel is, ezért tisztában voltunk egy ideje már azzal, hogy az eseményt minden valószínűség szerint el kell halasztanunk. 

Tehát akkor ne úgy képzeljük el, hogy a sajtóból tudták meg, hogy 2021-ben lesz Budapesten a NEK…

Természetesen nem, a Szentszék többek között velünk is egyeztetett a lehetséges döntésről. A véleményünk kikérése után születetett meg az az álláspont, hogy egy évvel később tartjuk meg a kongresszust. 

Püspökként különleges lelki támogatást is adhat a munkatársainak. Mennyire van most szükség arra, hogy lelket öntsön a munkatársaiba?

Mivel már hetek óta tart a világjárvány, –  és az ezzel kapcsolatos életmódváltozás – ezért senkit nem lepett meg ez a döntés. Sejthettük hogy egy ekkora világeseményt nem fogunk tudni megrendezni. ilyen körülmények között – még ha addig enyhítés is lesz a mostani korlátozásokon. A munkatársak tehát sokkal inkább fellélegeztek, mert a veszélyhelyzet miatt számtalan nehézségbe ütköztek, például a helyszínbejárások kapcsán. Ez inkább egy lehetőség számunkra – a rengeteg munka mellett, hiszen most egyeztetnünk kell gyakorlatilag minden előadóval, valamennyi helyszínnel és szervezővel. Végig kell gondolnunk, hogy jövő szeptemberig hogyan és milyen módon tudjuk a változtatásokat véghezvinni.

Arra kaptunk most lehetőséget, hogy egy még jobb kongresszust tudjunk szervezni.

Egyelőre annyit közölt a Szentszék, hogy 2021 szeptemberében lesz a kongresszus. Az Önök naptárjában már szerepel egy konkrét javaslat, hogy melyik időpont lenne a legalkalmasabb? Ez azért is fontos, mert ha a hírek igazak, akkor Ferenc pápa naptárjával is egyeztetni kell ezt…

Még csak a szeptember került megjelölésre, a pontos időpont még egyeztetés alatt van, ez több tényezőtől is függ – például, hogy az előadók mikor érnek rá. Mindenképpen szükség lesz kisebb-nagyobb módosításokra, hiszen egy az egyben nem lehet áttenni egy ekkora eseménysorozatot egy másik időpontra. Meg kell találnunk a lehető legjobb kompromisszumot a konkrét dátum kapcsán.

A halasztásnak komoly anyagi vonzatai is lesznek, készült már becslés erre vonatkozóan?

Ezeket a szempontokat is mérlegeljük természetesen, igyekszünk csökkenteni a kiadásainkon. Ez azt is jelenti konkrétan, hogy elhagyhatunk olyan nem lényegi elemeket, amelyekkel eredetileg terveztünk volna. Erre azért van szükség, hogy minimalizáljuk a költségeket.

Ön hogy éli meg, hogy még egy évet várni kell arra az eseményre, amelyet évek óta terveztek? 

Kicsit “messziről” indulok a válasszal: van a kongresszusnak egy imája, amelyet sokan ismerhetnek. Ebben azt kérjük, hogy “a készület ideje és az Eucharisztikus Kongresszus ünneplése egész hívő közösségünk, fővárosunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulását szolgálja”. Én hiszem azt, hogy Isten meghallgatja az imáinkat, ezért azt is gondolom, hogy a mostani helyzet tényleg a lelki megújulásunkat tudja szolgálni.

Isten a kezdetektől fogva pontosan tudta, hogy ez a helyzet be fog következni, mi pedig most ismerjük ezt fel. 

Ahogy előbb is fogalmaztam, én a lehetőségek megnyílását látom. Csak hogy egy példát említsek, a járványveszély miatt a digitális kultúra robbanásszerű fejlődésnek indult. Lehetséges, hogy ennek köszönhetően a jövő évi kongresszusra sokkal többen fognak tudni online bekapcsolódni, mint azt korábban reméltük és terveztük. Ez a változás tehát engem nem sokkolt, hanem inkább egy nagy rácsodálkozást hozott, hogy Istennek milyen tervei vannak.

Ha már optimizmus: a mostani helyzetet hogyan lehet a saját magunk javára fordítani?

Ez az időszak lehetőség mindannyiunk számára, hogy újragondoljunk néhány olyan dolgot az életünkben, ami eddig megszokott volt és nem is gondolkodtunk rajta. Lehetnek olyan változások most az életünkben, amelyek egyáltalán nem rosszak, érdemes lehet őket hosszútávon megtartani. Az életünk igazi változásai a személyiségünk mélyén vannak, amelyek lassan történnek. A helyzet szomorúsága mellett – ha csak az elhunytakra és a hozzátartozóikra gondolok részvéttel – biztos tudunk pozitív lehetőséget is találni ebben a válságban. Ragadjuk meg a jó dolgokat, a családi kapcsolatainkra helyezzünk nagyobb hangsúlyt, keressük fel virtuálisan régi barátainkat! Természetesen az is fontos, hogy az Istenre szánt időnket is növeljük, most erre is több lehetőségünk van!

forrás