Bábelben élünk. Tízmillió nyelvet beszélünk. Szilánkjaira hullott a világ. Repeszeire, mint a bomba. Talán majd az internet összedrótozza?

Pedig a toronyépítés szépen haladna. Globalizáció, multinacionális vállalatok, áruház-láncok. Ugyanazt a fish-burgert falod Jakartában és Siófokon. Ugyanazt a szappanoperát bámulod Irkutszkban, Santiagóban és Őcsényben. A szomszéd fotelben ülővel mégis oly nehéz szót váltanod.

Mert húsz évvel idősebb, vagy öttel fiatalabb nálad. Mert más futballcsapatnak drukkol, más zenét hallgat, másik pártra szavazott. Bár genetikailag apád vagy testvéred, szűkre szabott panel-négyzetmétereid cellatársa – hiába: más törzs, más nyelv, más bolygó gyermeke. Tóth Árpáddal szólva: köztetek „roppant, jeges űr lakik”.

Hát hol „az út lélektől lélekig”? Hogy indulhatnánk el egymás felé? Hogyan számoljunk fel minden aknát, csapdát és lövészárkot magunk körül? Hogyan tanuljunk közös nyelvet? Hogy nézzünk végre egymás szemébe? Hogyan nyújtsunk egymásnak kezet? Maradt-e még bennünk egy csöppnyi remény, hogy mindez lehetséges?

Idestova három évtizede egy amerikai újságíró megkérdezte a katolikus lelki megújulás kiemelkedő alakját, a belga Suenens bíborost„Miért a remény embere Ön ebben a mai zűrzavaros időben?” Tömören annyit válaszolt: „Mert hiszek a Szentlélekben.” A riporter azonban bővebb magyarázatra várt. Brüsszel érseke egy vallomással felelt: „Mert hiszem: Isten új arcot ölt minden reggel, és most teremti a világot, nem valahol az elfelejtett múlt ködében. Ez késztet minden percben készen állni a nagy találkozásra… A remény embere vagyok: hiszem, hogy a Szentlélek működik az Egyházban és a világban, akár tudunk róla, akár nem… A remény embere vagyok, mert tudom: az Egyház története hosszú, s tele a Szentlélek csodáival. Gondoljatok a prófétákra és a szentekre, akik döntő órákban a kegyelem csodálatos eszközei voltak, s fénycsóvát vetítettek elénk az útra. Hiszek a Szentlélek meglepetéseiben. XXIII. János pápa is egy volt közülük. A Zsinat is. Nem számítottunk sem az egyikre, sem a másikra. Miért merülne ki éppen most Isten képzelőereje és szeretete?”

Bábel a zűrzavar, a szétesés, a meg-nem-értés jelképe. Pünkösd ellenben a nyelvek csodája. Az egység, az egyetértés, az Egyház születésnapja. A szívet-lelket betöltő derű, békesség, a kézfogás ünnepe. A világos látásé. A tiszta beszédé. Pünkösdkor eljött a Szentlélek. A világ új esélyt kapott. És elindult valami közöttünk, amiről talán csak a költészet képes hitelesen szólni. Kunszery Gyula írja Pünkösd című versében:

És amikor elérkeztek
a Pünkösdnek napjai,
összegyűltek egy kis házban
Krisztus első papjai.
(Rongyos ruhák, kérges kezek,
fésületlen üstökök:
ily egyszerű proletárok
a legelső püspökök.)
És hirtelen lőn az égből
mint egy sebes szélvihar
s betölté az egész házat
zengő-zúgó égi zaj.
És eloszlott tüzes nyelvek
lebegtek a szobában,
s az isteni Szentlélekkel
betelének mindnyájan.
S akik eddig gyávák voltak,
bátrak lettek hirtelen,
s a tudatlan agyvelőkben
kigyulladt az Értelem.
S kik eddig a zsidón kívül
nem tudtak más nyelveket,
minden nyelven hirdették már
a krisztusi elveket.
És kiket a sanda kétely
oly gyorsan megrendíte:
ingadozó tamásoknak
megszilárdult a Hite.
Köztük eddig egyetértés
alig-alig lehetett,
s fellángolt most a szívükben
az isteni Szeretet!

Valami megmozdult, valami elindult tehát. Először csak néhány jámbor halász lelkében. Aztán Jeruzsálemben. Aztán Antióchiában. Korinthusban, Efezusban, Rómában. A barbár és a szittya népek között. Testvérem, hidd el, ránk is sor kerül! Választhatunk Bábel és Pünkösd hagyatékából. Beszélhetünk tízmillió nyelvet, de megtanulhatjuk azt az egyetlen-egyet! Az egység nyelvét, a Pünkösdét – szétdarabolt, tépett hazánkban, ízekre szaggatott világunkba.

Kirsch János

kép

A pünkösd a görög pentekosztész, vagyis ötven szóból származik, s ez arra utal, hogy a törvény előírása szerint húsvét után hét hét elteltével ünnepelték (MTörv 16,9köv; Kiv 23,16), vagyis a húsvét utáni 50. napon. Izrael földjén ez a hét hét a terménybetakarítás, az aratás ideje volt, s pünkösd ennek megfelelően az aratás végét jelezte, a sikeres és bőséges, de legalábbis elegendő búzáért való hálaadás alkalma volt. Ilyenkor elméletben minden izraelita férfinak Jeruzsálembe kellett zarándokolnia, hogy a szentélyben felajánlja terményének „zsengéjét”, patinás jövevényszavunkkal „primíciáját”, még ha ez az alkalom valamivel kevésbé volt is népszerű, mint a sátoros ünnep vagy maga a húsvét.

Vallásos ünnepeink mindig kapcsolódnak az életet tápláló, teremtő Isten jelenlétéhez, de a zsidó és keresztény hagyományban mindig kiegészíti őket a történelemre tett utalás is, Isten üdvözítő tetteinek, vagy ahogy éppen a mai olvasmány végén olvassuk, „nagy tetteinek” emlékezete. Az elemzők szerint pünkösd a fogság kora, a Kr.e. 6. század után kapcsolódott össze a szövetségkötés gondolatával. A hetes számra, s ezzel az ötvenesre utaló héber elnevezésen (savuót) csak egyetlen betűt kell alakítani (sövuót), hogy jelentése „eskü” legyen, a szövetségkötés egyik szinonimájaként. Isten elkötelezte magát a szövetségben, s a néptől ugyanezt várta. Jézus korában ismert volt már a pünkösdnek ez az értelmezése, bár talán nem volt kizárólagos. Úgy tűnik csak később, talán a Kr.u. 3. században vált általánossá, mégpedig újabb hangsúly-eltolódással úgy, hogy már nemcsak a szövetség megkötését, hanem a törvényadást is ünnepelték, a farizeusok hagyománya szerint.

Könnyen kapcsolatot találhatunk a zsidó pünkösd tartalma és a Szentlélek eljövetele között. Mondhatnánk, hogy a Szentlélek azt érleli meg és azt aratja le az egyház életében és a hívek szívében, amit Jézus tanított, amit oda Jézus elvetett (vö. Mk 4,3-9). Neki az volt az eledele, hogy az Atya akaratát teljesítse, s azt ígérte, a Vigasztaló is abból ad majd, amit ő, Jézus, valaha az Atyától kapott (vö. Jn 4,34; 16,14). A Lélek által mi azt aratjuk le, amit Jézus elkezdett. Az új és örök szövetség Krisztus vérében köttetik, amelyet ő szeretetből ontott mindenkiért, a megszámlálhatatlan sokaságért, s most a Lélek lesz ennek a szövetségnek pecsétje, záloga, foglalója. Ez a Lélek, aki a szívünkben Istent Atyának szólítja (Róm 8,15), Krisztus eleven törvénye, nem kézzel, hanem a szívünkbe írva (2Kor 3,3), minket messze felülmúlóan és mégis mindennél közelebb hozzánk, legbensőbb önmagunkhoz.

Ebben a buzgó értelmező igyekezetünkben Lukács, az Apostolok cselekedeteinek szerzője mégis elbizonytalanít: elbeszélésében sem itt, a 2. fejezetben, sem később nem adja semmilyen jelét, hogy összefüggést látna az ószövetségi pünkösd tartalma és a Szentlélek eljövetele között. A zúgó hang, a szétoszló lángnyelvek talán emlékeztetnek a Sinai-hegyi istenjelenésre, de úgy tűnik, az elbeszélés logikája ennél sokkal egyszerűbb igazságot követ: Jézus halála és feltámadása a legnagyobb zarándokünneppel, húsvéttal kapcsolatban történt, most pedig újra nagy tömeg, a világ minden tájáról érkezett látogatók lesznek tanúi annak is, hogy a Lélek eltölti a tizenkettőt. Szoros értelemben nem az ószövetségi ünnep és ennek jelentése lesz teljessé: inkább végre beteljesedik Jézus ígérete, leszáll a megígért Vigasztaló, aki erőt ad a bátor igehirdetésre és a félelem nélküli, szeretetteljes osztozásban élt életre (vö. ApCsel 2,14-42 és 2,43-47). Lukácsot itt sokkal inkább lefoglalja a tanítványokra és a külvilágra tett hatás, mint az, hogy Isten tervének és jelenlétének belső egységét részletezze.

Igen, készít az Isten a vele való találkozásra teremtéssel, születéssel, barátsággal, szerelemmel. De amikor végre ő maga érkezik, az mindezt teljesen átalakítja. Isten jelenlétében lesz érthető, mit jelent közösségben lenni, egyházat építeni. Jézus állja a szavát: érdemes várni arra, amit megígért, és érdemes élni vele, belőle.

 Martos Balázs atya elmélkedése Pünkösdvasárnapra

kép

Szentlélek-váró: Pünkösdi kilenced szentírási részekkel

Az apostolok 9 napon át imádkoztak és várták a Szentlelket. Hozzájuk hasonlóan mi is 9 napi imával készülünk Pünkösd nagy ünnepére. A következő szentírási részek segíthetnek megnyitni szívünket Isten éltető Lelkének befogadására:

  • Ter 1,1-2. Isten lelke a vizek fölött lebegett
  • Iz 32,15-17. A Lélek kiáradása
  • Jo(el) 3,1-2. Isten mindenkire kiárasztja Lelkét
  • Jn 14,15-18. Jézus nem hagy minket árván, elküldi a Vigasztalót
  • Jn 14,25-27. “Ne nyugtalankodjék a szívetek!”
  • Jn 7,37-39. “Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyon mindenki”
  • Jn 20,19-23. “Vegyétek a Szentlelket!”
  • ApCsel 2,1-6. Az első Pünkösd

Ima:

„Jöjj Szentlélek Úristen! Helyettesítsd csendes nyugalommal, a bennünk lévő feszültséget. Helyettesítsd csendes bizalommal, a bennünk lévő aggodalmat. Helyettesítsd erős hittel, a bennünk lévő félelmet. Helyettesítsd kegyelem édességével, a bennünk lévő keserűséget. Helyettesítsd ragyogó fényeddel, a bennünk lévő sötétséget. Helyettesítsd szerető melegeddel, a bennünk lévő hideget. Helyettesítsd fényességeddel, a bennünk lévő éjszakát. Helyettesítsd üdítő tavaszoddal, a bennünk uralkodó hideg telet. Egyengesd ferdeségünket. Vedd el büszkeségünk élességét, de mélyítsd el alázatosságunkat. Gyújtsd meg szeretetünk tüzét, de oltsd ki szenvedélyeink tüzét. Tedd, hogy úgy lássuk magunkat, ahogy Te látsz minket. Engedd, hogy úgy lássunk Téged, ahogyan azt Te kívánod. Így legyünk boldogok a Te szavaid szerint: “Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják Istent!”

 

forrás

Ima

kép

Azután ezt mondta nekik: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik. Azokat, akik hisznek, ezek a jelek fogják kísérni: a nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek fel, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik; a betegekre teszik kezüket, és azok meggyógyulnak.” Az Úr Jézus, miután szólt hozzájuk, fölvétetett a mennybe, és ül az Istennek jobbja felől. Azok pedig elmentek és prédikáltak mindenütt. Az Úr velük együtt munkálkodott, a tanítást megerősítette, s csodajelekkel kísérte.

Mk 16,15-20

A mai ünnep arra hív minket, hogy tűnődjünk el annak a misztériumnak a jelentésén, amelyet ünneplünk. Mit jelent az, hogy Jézus fölment a mennybe? „Elfoglalta helyét az Isten jobbján”: ez a Mennybemenetel elsődleges jelentése. És noha a kifejezés csak képletes, képzelettel kiszínezett, hiszen Istennek nincsen sem jobb, sem bal keze, mégis fontos krisztológiai üzenetet hordoz. A feltámadt Jézus mindenestül – teljes emberi létével együtt – osztozott az isteni dicsőségben és vett részt Isten megmentő tevékenységében. Krisztus nem csak a fejünk: ő a Pantokrátor, akinek hatalma van mindenek fölött. Ezeknek a kijelentéseknek a mi életünkben nagyon is konkrét értelme van, de van egy másik nézőpont, is, amely felbukkan a Mennybemenetel ünnepén és kifejezést nyer az Evangéliumban is „Tanúim lesztek… egészen a föld végső határáig” (ApCsel 1,8).

Kötelességünk tanúságot tenni, és ez a kötelesség közvetlenül a hitünkből fakad. Nem tehetjük meg azt, hogy megünnepeljük Jézus Krisztus felmagasztalását és közben életünkben nem kötelezzük el magunkat mellette, nem veszünk tudomást utolsó, legfontosabb parancsáról. A Mennybemenetel emlékeztet minket: annak, hogy Jézus már nem volt többé tanítványai körében és figyelmük középpontjában, megvolt az a célja, hogy teljesen átadta nekik a terepet. Most ők folytatják küldetését a történelem folyamán tovább, és azzal a lelkipásztori lelkesedéssel és misszionáriusi erőfeszítéssel teszik ezt, ahogy ő mutatta nekik – még ha munkájuk telve is van gyengeségekkel. Nem véletlenül történt az, hogy az Apostolok Cselekedetei elbeszélése szerint röviddel ezután beköszöntött a Pünkösd a Szentlélek ajándékával, aki elindította az Egyház hittérítésének történetét.

Szent Pál apostol írja: “Kérve-kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélkezni fog élők és holtak fölött, az Ő eljövetelére és országára: hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel.”(2Tim 4,2) Merjük hirdetni az életünkkel és szavainkkal is. Ne alkudjunk meg, és ne hamisítsuk meg népszerűség-keresésből vagy lustaságból az Isten igéjét, hűségesen adjuk tovább a kincset, amit kaptunk. Mi is gazdagodunk általa!

Szabó Alex SVD

Szombathelyen kerül sor Brenner János vértanú pap boldoggá avatására.

 

Csendes szentségben élt,
csak mosolygott, nem volt glóriája.
Taposták, rugdosták,
hóban, vérben, sárban.
Gyalázták emlékét,
meghurcolták nevét…

Nem mondták ki nevét a gyilkosoknak,
feljegyezték nevük a Feledés Könyvébe.
A pap vérét a föld itta be szomjasan
hogy vérszíntiszta virágot teremjen.

(Rozványi Dávid)

A boldoggá avatási szertartáson részt vesz a magyar Tarzíciusznak is nevezett fiatal vértanú pap öccse, Brenner József Vasvár-Szombathelyi Székeskáptalan nagyprépostja is, aki a Brenner János emlékév (2016) megnyitása alkalmából készült interjúban idézte fel bátyja emlékét.

János egész biztosan tudta, hogy megölhetik, mert már korábban is megpróbálták. Két hónappal korábban, amikor Farkasfán tartott hittanórát, az erdei útra, amelyen motorral hazafelé tartott, fahasábokat szórtak, hogy a sötétben felbukjon bennük. A gyilkosságot nem személyesen ellene, hanem a pap ellen követték el. Ezt bizonyítja az is, hogy abban az évben öt papot gyilkoltak meg szerte az országban. János a lelki naplójában megemlíti, hogy ha kell, az életét is odaadja a hivatásáért.

Hogy mint pap konkrétan mit tett, amiért meggyilkolták? Ez is kiderült, egy Szentgotthárdról Budapestre küldött rendőrségi jelentésből. Az volt a bűne, hogy összefogta, a plébániára gyűjtötte az ifjúságot.

A hívő katolikus Brenner-szülők mindhárom fia (László, János és József) a papi hivatást választotta. János halála után bátyja és öccse is fájó szívvel, de töretlen hittel folytatta küldetését.

János ügye védett, bennünket már nem mertek bántani. Megbízhatatlannak számítottunk, így én több mint harminc évig káplán maradtam, de bajunk nem esett. 2005-ben elhunyt László bátyámnak is hasonló volt a sorsa: csak kis falvakban szolgálhatott. Az mindkettőnknek rettenetesen fájt, hogy Jánosról szinte beszélni sem szabadott. Sőt még a fényképét is levetették a győri szemináriumban!

A szülők és a testvérek is a hitben, Istentől nyertek vigasztalást és éltek hosszú éveken át úgy, hogy a vértanúhalált halt Jánosnak a nevét is csak a négy fal között említhették.

Egymást nem kellett vigasztalnunk, sokkal inkább a szüleinket. Őket ugyanis nagyon megviselte a fiuk erőszakos halála. Apánk néhány évvel később meghalt, de édesanyánk hosszú életű volt, és mindig emlegette, soha nem tudta elfelejteni. Mindvégig bántotta, hogy nem volt szabad beszélni Jánosról és az ügyéről. Csak a hitbe kapaszkodhatott, az adott neki vigaszt.

A fiatal, tiszta lelkű, a katolikus ifjúság nevelését nagy lelkesedéssel végző Brenner János vértanú halálát azonban még a klerikális reakciótól folyamatosan rettegő, az egyház államellenes tevékenységét folyamatosan figyelő “Klerikális reakció elhárítás” (ORFK, II. c osztály), majd 1957. decemberétől a Belügyminisztérium alá rendelve (Politikai Nyomozó Főosztály, II/5-c Klerikális reakció elhárítás) nem tudta teljesen eltitkolni a hívek elől.

Miután Jánost meggyilkolták, négy falut félemlítettek meg kutyás rendőrökkel. Ez évtizedes hallgatáshoz vezetett. A hitélet viszont érdekes módon fellendült, és a gyilkosság napján, december 15-én minden évben mécseseket gyújtottak a helyszínen. Az eset híre pedig a tiltás ellenére az egész országban elterjedt. 1989-től egyre többeket érdekeltek a részletek, így engem is sokfelé meghívtak, hogy beszéljek róluk, Jánosról.

Brenner János – a jó pásztor, aki életét adja juhaiért – életét és papi szolgálatát az újmisés jelmondata foglalja keretbe:

Az Istent szeretőknek minden a javukra válik! (Római 8,28)

 

Hajnal Piroska

Források:

http://szemlelek.blog.hu/2017/11/15/brenner_janos

https://www.magyarkurir.hu/hirek/-nagy-peldakep-lehet-belole-brenner-jozsef-batyjarol

https://brennerjanos.hu

http://valasz.hu/kultura/el-nem-meselt-papi-sorsok-a-xx-szazad-egyik-legsotetebb-evtizedebol-126573

https://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/brenner_janos_boldogga_avatasa_szombathely_2018_majus_1

https://www.magyarkurir.hu/hirek/-nagy-peldakep-lehet-belole-brenner-jozsef-batyjarol

https://pestisracok.hu/rozvanyi-david-az-igaz-emleke-orokke-el-brenner-janos-boldogga-avatasara-keszulunk/

 

 

 

 

 

 

 

Mennyei Atyám!
Itt vagyok a Te országodban, Magyarországon,
Ahova engem rendeltél.
Itt vagyok a Te népeiddel, a magyarokkal.
Értük könyörgök, Atyám:
Áldd meg ezt az országot –
hogy a Te Országod épüljön benne
Áldd meg ezt a nemzetet –
hogy igazi nemzeted legyen itt Európában
Áldd meg ezt a népet –
mint saját kiválasztott néped.

Mennyei Atyám!
Hálát adok Neked – hogy ide küldtél.
Hálát adok Neked – hogy megtapasztalhattam ennek az
országnak szeretetét és erejét
Hálát adok Neked – hogy itt élhetek, szolgálhatok és
tanulhatok.
Hálát adok neked – hogy megízlelhettem e földnek
természeti és kulturális szépségét
Hálát adok neked – hogy megismerhettem ennek az országnak az
őseit, vértanúit, és szentjeit.

Mennyei Atyám,
Neveld ebben az országban
Az igazi szeretetet,
A hitet,
És a reményt.
Adj ennek a népnek:
Erőt – a munkához
Bátorságot – a küzdelemhez
Hűséget – a szeretethez
Kitartást – az életben.

Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy!
Jöjjön el a Te Országod!
Itt, Magyarországon, ahol Egyházad él
Itt, az Egyházadban – ahol milliónyi családod él
Itt, a magyar családokban – ahol Fiad Jézus Krisztus él.
Most és mindörökkön örökké. Ámen

P. Elias Ohoiledwarin SVD (született Indonáziában)

Nagypénteken nincs idő a tisztességes temetésre, mert Jézus halála után pár órával már kezdődik az ünnep. Sietni kell, gyorsan le kell venni a keresztről és sírba helyezni. Arimateai Józsefnek hála egy közeli sírboltba helyezték el, de az asszonyok nyugtalanok. Nem tudták bekenni a Mester testét a kapkodás, sietség miatt. Ez még várat magára.

Következik a hosszú, kínos várakozás, el kell múlnia az ünnepnek. Vasárnap hajnalban kiment a sabbat, már lehet indulni. A törékeny asszonyok nem is gondoltak bele ki fogja elgörgetni a hatalmas követ a sír bejáratából, csak mentek, mert feladatuk van, el akarnak búcsúzni Jézustól.

Azonban Jézus testét nem találják. Az Úr, aki elszenvedte a tanítványaitól való elhagyatást, az igazságtalan ítélet súlyát, a becstelen halál gyalázatát, most halhatatlan életének részeseivé tesz bennünket. Bebizonyítja, hogy a halálból is van kiút és ez ad igazi erőt ad a gyöngéknek, elhagyottaknak, bebörtönzötteknek, perifériára szorultaknak, az erőszak áldozatainak, a környezeti pusztítások elszenvedőinek.

A feltámadott Krisztus arca kivirul. Nincs nyoma a szenvedésnek, a fájdalmaknak, a megveretésnek, leköpdösésnek. Csak az öröm sugárzik át rajta.

Hisszük, hogy a feltámadással új élet kezdődik, nem a múlt sebei köszönnek vissza, hanem a megtisztulás békéje. Jézus ezen a csodálatos napon átvezetett bennünket a rabszolgaság igájából a szabadság honába, a szomorúságból az örömre, a gyászból az ünnepre, a sötétségből a fényre, a szolgaságból a megváltásra.

Napjainkban is mennyi pusztaságon kell átkelnie az emberi lénynek! Legfőként azon a sivatagon, amely saját magában van, amikor nincs meg benne az Isten és a felebarát iránti szeretet, amikor hiányzik belőle annak tudatossága, hogy mindannak az őrzőjévé kell lennie, amit a Teremtő nekünk adott és nekünk ad. Azonban Isten irgalma virágba boríthatja a legszárazabb talajt is, újra életet adhat a kiszáradt csontoknak.

Íme tehát a meghívás: fogadjuk be Krisztus feltámadásának a kegyelmét! Engedjük, hogy Isten irgalmassága megújítson minket, engedjük, hogy Jézus szeressen minket, engedjük, hogy szeretetének ereje átalakítsa a mi életünket is; és váljunk eszközeivé ennek az irgalomnak, legyünk olyan csatornákká, amelyeken keresztül Isten megöntözheti a földet, megőrizheti a teremtett világot és kivirágoztathatja az igazságosságot és a várva várt békét.

Bese Gergő atya

 

A nagyböjti készület a végéhez közeledik. Mindenki azt várja, hogy Krisztus legyözze a halált és megváltson minket, embereket. Csak néhány nap van hátra, Jézussal mégis rengeteg dolog történik ebben a három napban. Mindent megjár és mindent elvisel helyettünk.

Nagyhétfőn Jézus Betániában járt, Lázárnál, Mártánál és Máriánál. Márta felszolgált, Lázár azok között volt, akik vele ültek az asztalnál. Mária pedig fogott egy font igazi, drága nárduszolajat, megkente Jézus lábát, és hajával törölgette azt, elővételezve testének megkenését a halálra.

Nagykedden Júdás árulásának megjövendöléséről és Péter tagadásáról hallottunk az Evangéliumban. Nagyszerdán megtudjuk, hogy Jézus elárulásáért Júdás 30 ezüstpénzt kapott és ismételten az utolsó vacsora helyén találjuk magunkat, Jézus kimondja a tizenkettőnek, hogy egyikük a bűnösök kezére adja őt. Júdás megszólal: ,,Csak nem én vagyok az, Rabbi?”, Jézus pedig megadja a választ: ,,Te mondtad.”

Három napon keresztül a perikópákban ott van az áruló Júdás. Megismerjük kapzsiságát, látjuk mennyire rabja a pénznek. Ő kezeli az adományokat, a szegényeknek szánt felajánlásokat és azokat mind megdézsmálja. Egy a tizenkettő közül, a kiválasztottak közül, mégis a Sátán beférkőzött a szívébe.

A nagyhét első három napjában megalapozzuk a csütörtök eseményeit. Ma indulnak el a tanítványok, hogy előkészítsék a húsvéti lakomát. Jézus együtt akar lenni velük azon az estén, amikor a zsidóság az Egyiptomból való kiszabadulásra emlékezik. Mégis ez a közös együttlét most más lesz, mint a korábbi két esztendőben.

Nemcsak azért lesz más, mert Júdás itt mutatja meg igazi arcát, hanem azért is, mert Jézus megalapítja az Eucharisztiát és a papság rendjét. Először hangzanak fel az átváltoztatás szavai: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” és „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára.”

A kenyér és a bor többé nem lesz ugyanaz ezen imádságok kimondása után. Jézussal válik eggyé és ezáltal a Mester fizikai jelenléte megmarad. Bebiztosított bennünket és felszólítja az apostolokat és utódjaikat, hogy hasonló képen cselekedjenek.

Az esti szertartás ezért örömteli. Újra énekeljük a dicsőséget, zengnek a harangok, a lila miseruhát felváltja az arany, de a szertartás vége felé az oltárfosztás és az oltáriszentség áthelyezése már jelzi, hogy a boldog együttlét a Getsemáni kertben új irányt vesz.

Jézus igazi emberi tulajdonságai ott is megjelennek: fél, sír, vért izzad és közben így imádkozik: „Atyám, ha nem kerülhet el ez a kehely anélkül, hogy ki ne igyam, legyen akaratod szerint!”

A teljes elfogadás, az Atya akaratába való belehelyezkedés. Valószínűleg hosszú ideig tartó imádság előzte meg ezt a kimondott beleegyezést. Tusakodhatott az Istennel, alkudozhatott vele, de végül belátta, hogy felesleges.

Ez a getsemáni est bennünket is bemutat, jellemez. A hívők közösségét is tagolja. Vannak, akik távolabb várakoznak, „imádkoznak” Jézussal és van a belső kör, ők közelebb vannak a tűzhöz, de így sem tartanak ki, elalszanak, pedig nagy szükség lenne rájuk.

Kis idő elteltével a fáklyák fénye jelzi, hogy „váratlan” látogatók érkeznek. A sötétben azonban nem képesek felismerni Jézust, nem tudják kiemelni a tömegből. Erre csak az képes, aki évekig a közelében élt, aki együtt lélegzett vele, aki a szemébe tudott nézni, aki egykor szerette. Így Júdás gond nélkül odalépett és megcsókolta az arcát. Köszöntötte és egyúttal el is búcsúzott tőle.

A félálomban lévő tanítványok pedig nem értették igazán, hogy mi történik, csak a katonák közbelépésekor tudatosult bennük az árulás ténye. De ekkor már késő, hírtelen cselekedetekre van már csak lehetőség, de az veszélyes lehet. Péter meggondolatlan, – mint oly sokszor – és kardjával levágja a főpap szolgájának a fülét. A katonák vérbe fojthatták volna a tanítványok lázadását, de Jézus lecsillapítja őket és ismét gyógyít.

A történet Kaifás főpap udvarában folytatódik, ahol együtt vannak azok, akik félnek Jézus erejétől. Ismerik csodatetteit, hallották példabeszédeit és tudják, hogy a nép felismerte benne Megváltóját. De akkor mi szükség lesz rájuk? Ki tartja majd rettegésben, félelemben a hívő népet? Ki tárgyal majd a római elnyomókkal és teszi el annak hasznát? Nem engedhették meg maguknak azt a luxust, hogy szó nélkül hagyják a galileai ténykedését. Ők már döntöttek: meg kell halnia.

A döntés kivitelezését azonban nem tudják vállalni, félnek a néptől, az Istentől. Jobb lesz másra húzni a vizes lepedőt, de arra majd csak reggel kerülhet sor. Az éjszaka viszonylag nyugodt. Az apostolok közül csak Péter van a főpap udvarában. Próbál belesimulni a szolgák társaságába, de beszédje elárulja őt. Felismerik, hogy nem közéjük való és kérdőre vonják. Ő pedig megijed, és azonnal védekezik. A tagadás „könnyebbik” útját választja, ami nem marad válasz nélkül, mert megszólal a kakas…

 

 Bese Gergő Péter