„Én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót (Vigasztalót, Segítőt, Közbenjárót, Szószólót, Erősítőt, Hűséges Támaszt) ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké.” (Jn 14,16)

Az Urat életed minden részlete érdekli. Azok, akik nem hiszik el ezt az igazságot, nehezen fogják megtapasztalni a valódi bensőséges kapcsolatot Istennel. Mindenről beszélhetsz és kell is beszélned Vele. Semmi sem túl nagy vagy túl jelentéktelen Számára. Segít berakni a kontaktlencsédet, vagy segít vezetni a nagy hóban. Azt ígéri: „én veletek vagyok minden napon” (Mt 28,20), és mindig kész segíteni, megerősíteni, bátorítani vagy vigasztalni.

A Szentlelket Segítőnek és Pártfogónak is hívják. Nagyon tetszik, hogy Ő mellettem áll és bármiben készségesen segít. Azonban, igazi „úriember” lévén, nem ront ajtóstul a házba, és nem kényszeríti magát ránk. Nekünk kell ajtót nyitnunk Neki. Ennek nagyon egyszerű módja van; úgy hívják, hogy ima.

Isten szeretet, és amikor az Ő szeretetében élünk, tudatában léve és élvezve azt, akkor Őbenne vagyunk. Őbenne maradni, nem alkalmankénti látogatást jelent, hanem azt, hogy Ő az állandó „lakhelyünk”. Nem azt mondom, hogy „ellátogatok a házamba”, hanem azt, hogy „a házamban élek”. Isten azt akarja, hogy ugyanezt mondjuk Róla és az Ő szeretetéről. Az Ő szeretete az, amiben élünk. Isten mindig velünk van, vigyáz ránk, biztonságban tart, életünk minden részletére ügyelve. Ott áll melletted a Szentlélek, hogy segítsen!

Bármire is legyen ma szükséged – legyen az egy parkolóhely, megoldás egy munkahelyi problémára – tudd, hogy Istent érdeklik az apró dolgok és a részletek, és azt akarja, hogy bátran támaszkodj Rá.

forrás

Isten mindent tud, mégis meghagyja a szabadságunkat. De hogyan tud Isten hatni ránk és ugyanakkor szabadon hagyni minket?

Többféle hatás lehetséges. Amikor elfordítod a kulcsot a zárban, akkor egy anyag gyakorol hatást egy másik anyagra, s az eredmény az, hogy kinyílik az ajtó.

Van másféle hatás is. Tavasszal elültetsz egy magot a kertben. A napfény, a nedvesség, a levegő, a földben található vegyületek együttesen hatni kezdenek a magra. Nyilvánvaló, hogy itt nem ugyanaz történik, mint amikor egy fémdarab megfordul a zárban. A magban hatalmas növekedési képesség rejlik, és ami leginkább növekedésre serkenti, láthatatlan: a napsugár.

További példa: az apa beszélget a fiával, és próbálja rávenni, hogy például legyen orvos. A fiúra egy láthatatlan igazság hat, valamint az apa és a fiú egymás iránti nagy szeretete. A szeretet szabad cselekvésre indítja a fiút. A fiú nem köteles pontosan azt tenni, amit az apja akar. Szabadon teheti az ellenkezőjét is. Ám az igazság és a szeretet hatására meglátja, hogy apja az ő emberi kiteljesedésén munkálkodik. Később talán azt mondja majd: „Mindent annak a beszélgetésnek köszönhetek apámmal. Akkor kezdtem igazán megismerni önmagamat.”

Ilyen titokzatosan munkálkodik Isten a lelkeden. Nem úgy, mint kulcs a zárban; kevésbé észrevehetően, mint amikor az apa beszélget a fiával. Ám ugyanazokkal a titokzatos szavakkal: te és én. Isten maga a szeretet. A Szeretet arra indít, hogy azzá légy, akinek megálmodott: szabad emberré, a szó legnemesebb értelmében. Minél inkább Isten szeretete vezérel, annál inkább válsz valóban önmagaddá. Mégpedig úgy, hogy közben egyetlen pillanatra sem veszíted el a szabadságodat.

forrás

A Mária Légió tagjai csütörtökön elhozták templomunkba a fatimai Magyarok Nagyasszonya vándor kegyszobrot.

A szobrot a Mária-oltáron helyeztük el és jövő csütörtökig “vendégeskedik” nálunk.

Augusztus 19-én (vasárnap) a fatimai jelenés augusztusi évfordulóján a reggeli szentmise után, 9 órakor tartjuk a fatimai engesztelő áhítatot (szentségkitétellel).

Gyertek minél többen, hogy együtt engeszteljük a fatimai Szűzanyát!  Imádkozzunk és kérjük a Magyarok Nagyasszonya közbenjárását az Egyházért, a keresztény Európa megmaradásáért és hazánkért!

 

 

Amíg Brazíliában éltünk, előfordult, hogy tolmácsolnom kellett, amikor vendégelőadó érkezett. A hallgatóság előtt állt az előadó, a magával hozott üzenettel, én pedig mellette voltam, nyelvi tudással felszerelve.

Az volt a feladatom, hogy az üzenetét közvetítsem a hallgatóságnak. Megtettem minden tőlem telhetőt, hogy a mondandója megfelelően átjöjjön rajtam keresztül. Nem tehettem hozzá és nem vehettem el az üzenetéből. Amikor gesztikulált, én is gesztikuláltam. Amikor felemelte a hangját, én is azt tettem. Amikor halkabban beszélt, én is halkabban beszéltem.

Amikor Jézus a földön járt, folyton Istent „tolmácsolta” számunkra. Mindenben követte a Mennyei Atyát. Annyira szinkronban volt az Atyával, hogy bátran kijelenthette: „Én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van” (János 14:11). Olyan volt, mintha hallott volna egy hangot, amit mások nem érzékeltek.

Valami hasonlót tapasztaltam az egyik repülőutam során. Hallottam, hogy valaki nevetésben tör ki. Elég rázós utunk volt, sokszor légörvénybe keveredtünk, így nem igazán volt humorosnak nevezhető a helyzet. De valaki mögöttem jól szórakozott. Rajta kívül senki más, csak ő. Végül hátrafordultam, hogy megnézzem, mi olyan vicces. A fiatalember fejhallgatót viselt, és nagyon úgy tűnt, hogy egy humoristát hallgat. Mivel ő hallotta azt, amit én nem, másként viselkedett, mint én.

Ugyanez igaz volt Jézusra. Mivel Ő hallotta, amit mások nem, másképpen viselkedett, mint ők. Emlékszünk, amikor mindenki a vakon született miatt aggódott? Jézus nem. Valahogyan tudta, hogy ez a vakság Isten dicsőségét fogja szolgálni (János 9:3). Emlékszünk, amikor mindenki le volt taglózva Lázár halála miatt? Jézus nem. Ahelyett, hogy barátja betegágyához rohant volna, ezt mondta: „Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia” (János 11:4). Olyan volt, mintha Jézus hallott volna valamit, amit senki más. Hogyan lehetne ennél bensőségesebb egy kapcsolat? Jézusnak töretlen közössége volt az Atyával.

Gondolod, hogy az Atya ugyanerre vágyik velünk kapcsolatban is? Abszolút! Pál azt mondja: „Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez” (Róma 8:29). Hadd emlékeztesselek arra, hogy Isten úgy szeret, ahogy vagy, de túlságosan szeret ahhoz, hogy így hagyjon. Azt akarja, hogy olyan legyél, mint Jézus; ugyanarra a bensőséges közösségre vágyik veled, mint a Fiával.

Max Lucado

kép

A napsütés és programhegyek közepette érdemes egy pillanatra megállni, hogy végiggondoljuk, lelkiekben milyen nyarunk is van/lesz/ volt eddig. Mivel sok kereszténytől hallom, a hétköznapi ritmushoz igazított lelki élet a legmelegebb évszakban egyensúlyát veszti, összeszedtem pár tippet.

Nyári (ima)időszámítás

Ha nyáron nem kelsz mindennap ugyanakkor, más ritmusban éled az életed, nyilván az imád időpontját is érdemes végiggondolni. Olyan napszakot válassz, amikor tudsz az Úrra koncentrálni! A változatos programok mellett (ha nem találsz fix időpontot) előre illeszd a napodba az imát.

Ne csak a neten oszd meg az élményeket!

Régi motorosoknak a fülükön jön ki: Isten mindig velünk van. Nyári élményeink során egy hegy tetején, egy tóban lubickolva, egy naplementét csodálva se felejtsük el Istennel megosztani a különleges pillanatokat. Mikor ujjong a szíved, egy hálaadással, fohásszal, gondolattal vagy lelki mosollyal fordulj Felé!

Társaságban egyedül

Nyáron a társasági életünk fellendül, sokkal többet lehetünk azokkal, akik fontosak számunkra. Ez önmagában fantasztikus, csak figyeljünk, nehogy azt kezdjük hanyagolni, aki a legfontosabb! Egy táborban, családi nyaraláson nehéz imaidőt találni, de nem lehetetlen. Talán tartalmas beszélgetésekre, tanúságtételre is alkalmat adhat, ha felvállalod, számodra fontos az Istennel való személyes kapcsolat.

Ne hagyd otthon a Bibliád!

Ha a bőröndöd már teli van, inkább vedd ki a tartalék pulcsit, vidd magaddal a Bibliádat a nyaralásra! A telefonos változat is megteszi persze, de a lapozható klasszikus előnye, hogy emlékeztetni fog az imára, akárhányszor a kezedbe akad a fürdőruhát keresgélve. Az imát is otthonosabbá teheti idegen környezetben, ha magaddal viszed a Szentírásod.

Nézd meg a naptárad!

Az utolsó tipp, hogy nézz rá a nyári tervekre és emlékekre friss szemmel. Arányos  a különböző társaságokra/ cselekvésekre/ pihenésre/ szórakozásra / … szánt idő? Ha túlhajtod az egyik területet, könnyen megbillen a többi. Előfordulhat, hogy nem terveztél előre, a spontán nyarak is szépek bizony! Azért, ha sok a felesleges időd és energiád, fogalmazz meg új célt, vagy valósíts meg régi álmot, de ne engedd kicsúszni az időt a kezed közül!

forrás

Több tízezren nézték meg Lackfi János videóját, amelyben egy iraki menekült édesanya sorsát meséli el a maga zseniális stílusával.

Lackfi János a költő, író a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet felkérésére segített betekintést nyújtani az iraki menekülttáborokban lévő döbbenetes körülmények közé: egy édesanya döbbenetes történetét meséli el megrendítően. Látszik a bejegyzésén is, hogy mélyen megérintette a Neam sorsa, hiszen előadása is azt a célt szolgálja, hogy segítségnyújtásra buzdítsa az embereket:

Megéltem, megírtam, kívülről, belülről. Támogassátok, hogy otthonhoz, munkához jussanak, akik mindent elvesztette

Az előadása olyan, mintha csak interjút készített volna Neammal, amit aztán gyönyörű stílusban ültetett a saját nyelvezetébe és adta tovább. Megjelenik az Iszlám Állam elől elmenekült édesanya mély hite is:

“Az Isten nem megy sehová, jön velem, sír velem, aggódik velem, hűséges, fedelet ad a fejem fölé, vagy legalább sátorponyvát, idegen embereket küld, akik semmivel sem tartoznak nekem, mégis etetik a gyerekeimet, mintha sajátjaik lennének.” 

A megrázó szöveg döbbenetesen képekkel lett lefedve, amivel még jobban megérezhetjük, micsoda drámák vannak körülöttünk alig néhány órányi repülőútra. Az Ökumenikus Segélyszervezet iraki misszióját erre linkre kattintva segítheti.

Neam mondja

Egy anya sohasem hagyja el gyerekeit, de még ha egy anya elhagyná is gyerekeit
Isten akkor sem hagyja el azokat, akik szeretik…..

forrás

Ünnepélyes főpapi vasmisén ad hálát Zsombor Kálmán c. prépost, tb.
váci kanonok, főesperes, ny. plébános úr pappá szentelése 65. évfordulójáért július 1-jén  de. 10 órakor .

 

 

 

Kálmán atya életútja 

 

 

 

Bábelben élünk. Tízmillió nyelvet beszélünk. Szilánkjaira hullott a világ. Repeszeire, mint a bomba. Talán majd az internet összedrótozza?

Pedig a toronyépítés szépen haladna. Globalizáció, multinacionális vállalatok, áruház-láncok. Ugyanazt a fish-burgert falod Jakartában és Siófokon. Ugyanazt a szappanoperát bámulod Irkutszkban, Santiagóban és Őcsényben. A szomszéd fotelben ülővel mégis oly nehéz szót váltanod.

Mert húsz évvel idősebb, vagy öttel fiatalabb nálad. Mert más futballcsapatnak drukkol, más zenét hallgat, másik pártra szavazott. Bár genetikailag apád vagy testvéred, szűkre szabott panel-négyzetmétereid cellatársa – hiába: más törzs, más nyelv, más bolygó gyermeke. Tóth Árpáddal szólva: köztetek „roppant, jeges űr lakik”.

Hát hol „az út lélektől lélekig”? Hogy indulhatnánk el egymás felé? Hogyan számoljunk fel minden aknát, csapdát és lövészárkot magunk körül? Hogyan tanuljunk közös nyelvet? Hogy nézzünk végre egymás szemébe? Hogyan nyújtsunk egymásnak kezet? Maradt-e még bennünk egy csöppnyi remény, hogy mindez lehetséges?

Idestova három évtizede egy amerikai újságíró megkérdezte a katolikus lelki megújulás kiemelkedő alakját, a belga Suenens bíborost„Miért a remény embere Ön ebben a mai zűrzavaros időben?” Tömören annyit válaszolt: „Mert hiszek a Szentlélekben.” A riporter azonban bővebb magyarázatra várt. Brüsszel érseke egy vallomással felelt: „Mert hiszem: Isten új arcot ölt minden reggel, és most teremti a világot, nem valahol az elfelejtett múlt ködében. Ez késztet minden percben készen állni a nagy találkozásra… A remény embere vagyok: hiszem, hogy a Szentlélek működik az Egyházban és a világban, akár tudunk róla, akár nem… A remény embere vagyok, mert tudom: az Egyház története hosszú, s tele a Szentlélek csodáival. Gondoljatok a prófétákra és a szentekre, akik döntő órákban a kegyelem csodálatos eszközei voltak, s fénycsóvát vetítettek elénk az útra. Hiszek a Szentlélek meglepetéseiben. XXIII. János pápa is egy volt közülük. A Zsinat is. Nem számítottunk sem az egyikre, sem a másikra. Miért merülne ki éppen most Isten képzelőereje és szeretete?”

Bábel a zűrzavar, a szétesés, a meg-nem-értés jelképe. Pünkösd ellenben a nyelvek csodája. Az egység, az egyetértés, az Egyház születésnapja. A szívet-lelket betöltő derű, békesség, a kézfogás ünnepe. A világos látásé. A tiszta beszédé. Pünkösdkor eljött a Szentlélek. A világ új esélyt kapott. És elindult valami közöttünk, amiről talán csak a költészet képes hitelesen szólni. Kunszery Gyula írja Pünkösd című versében:

És amikor elérkeztek
a Pünkösdnek napjai,
összegyűltek egy kis házban
Krisztus első papjai.
(Rongyos ruhák, kérges kezek,
fésületlen üstökök:
ily egyszerű proletárok
a legelső püspökök.)
És hirtelen lőn az égből
mint egy sebes szélvihar
s betölté az egész házat
zengő-zúgó égi zaj.
És eloszlott tüzes nyelvek
lebegtek a szobában,
s az isteni Szentlélekkel
betelének mindnyájan.
S akik eddig gyávák voltak,
bátrak lettek hirtelen,
s a tudatlan agyvelőkben
kigyulladt az Értelem.
S kik eddig a zsidón kívül
nem tudtak más nyelveket,
minden nyelven hirdették már
a krisztusi elveket.
És kiket a sanda kétely
oly gyorsan megrendíte:
ingadozó tamásoknak
megszilárdult a Hite.
Köztük eddig egyetértés
alig-alig lehetett,
s fellángolt most a szívükben
az isteni Szeretet!

Valami megmozdult, valami elindult tehát. Először csak néhány jámbor halász lelkében. Aztán Jeruzsálemben. Aztán Antióchiában. Korinthusban, Efezusban, Rómában. A barbár és a szittya népek között. Testvérem, hidd el, ránk is sor kerül! Választhatunk Bábel és Pünkösd hagyatékából. Beszélhetünk tízmillió nyelvet, de megtanulhatjuk azt az egyetlen-egyet! Az egység nyelvét, a Pünkösdét – szétdarabolt, tépett hazánkban, ízekre szaggatott világunkba.

Kirsch János

kép