November 27-én, advent első vasárnapján a Szentatya az anyagi dolgokon való felülemelkedés szükségességéről, a valóság mélyebb dimenziójának meglátásáról elmélkedett a déli Mária-imádság elmondása előtt.

Ma az egyházban új liturgikus év kezdődik, vagyis Isten népe hitben járt útjának egy új szakasza. És mint mindig, az adventtel kezdjük. A mai evangélium (vö. Mt 24,37–44) az adventi idő egyik legszuggesztívebb témájába vezet be minket, ez pedig az Úr látogatása az emberiségnél. Az első látogatásra – mindnyájan tudjuk – Isten Fiának megtestesülésével, Jézusnak a betlehemi barlangban való megszületésével került sor. A második látogatás a jelenben zajlik: az Úr szüntelenül látogat minket, nap mint nap, mellettünk halad vigaszt adó jelenlétével. Végül lesz majd egy harmadik, utolsó látogatás is, amelyet megvallunk, valahányszor elmondjuk a hitvallást: „Újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat.” Az Úr ma erről az utolsó, az idők végén bekövetkező látogatásáról beszél nekünk, elmondja, hová tart életünk.

Isten szava kiemeli a dolgok megszokott menete, a mindennapi rutin és az Úr váratlan eljövetele közötti ellentétet. Azt mondja Jézus: „A vízözön előtti napokban az emberek ettek és ittak, nősültek és férjhez mentek, egészen addig a napig, amikor Noé beszállt a bárkába. Semmit sem sejtettek mindaddig, míg be nem következett a katasztrófa, s a víz el nem sodorta mindannyiukat” (Mt 24,38–39). Ezt mondta Jézus. Mindig megrendítő azokra az órákra gondolni, amelyek egy nagy szerencsétlenséget megelőznek: mindenki nyugodt, a megszokott dolgokat csinálja, és nem tudja, hogy élete nemsokára teljesen felfordul.

Az evangélium nyilvánvalóan nem félelmet akar kelteni bennünk, hanem látásunkat egy további, szélesebb dimenzióra kívánja megnyitni, amely egyfelől viszonylagossá, másfelől értékessé, döntő fontosságúvá teszi a hétköznapi dolgokat. A „látogatásunkra jövő Isten”-nel való kapcsolat minden tettünknek, minden dolognak más fényt, más megvilágítást, szimbolikus értelmet ad.

Ebben a perspektívában a józanságra is meghívást kapunk, arra, hogy ne e világ dolgai, ne az anyagi valóságok uralják életünket, hanem inkább mi uralkodjunk felettük. Ha ellenben hagyjuk, hogy azok határozzanak meg minket és azok kerekedjenek fölénk, nem tudjuk észrevenni, hogy van valami sokkal fontosabb: végső találkozásunk az Úrral. Ez az igazán fontos: ez a találkozás! Ez kell, hogy legyen a mindennapi dolgok távlata! Ebben a távlatban kell néznünk őket: az Úrral való találkozás távlatában, aki értünk jön. Abban a pillanatban, ahogyan az evangélium mondja, „ketten lesznek kint a mezőn, egyiket felveszik, másikat otthagyják” (Mt 24,40). A virrasztásra szól ez a meghívás. Mivel nem tudjuk, mikor jön ő, mindig készen kell állnunk az indulásra.

Advent időszakában az a feladatunk, hogy kitágítsuk szívünk horizontját, engedjük, hogy meglepjen minket az élet, mely mindennap újdonságokat tartogat számunkra. Hogy ezt meg tudjuk tenni, meg kell tanulnunk, hogy ne függjünk megszokott bizonyosságainktól, kialakult sémáinktól, mert az Úr abban az órában jön, amikor nem is gondoljuk. Eljön, hogy egy szebb és nagyobb dimenzióba vezessen bennünket.

Mária, az advent szüze, segítsen minket, hogy ne tartsuk magunkat életünk birtokosának, ne álljunk ellen, amikor az Úr eljön, hogy megváltoztassa azt, hanem készségesen engedjük, hogy ő meglátogasson minket, aki szívesen várt vendégünk, még ha felborítja is terveinket.

forrás

kép

Mt 24,37-44

Mert mint Noé napjai, olyan lesz az Emberfiának eljövetele is. Mert amint a vízözön előtti napokban csak ettek és ittak, nősültek és férjhez mentek, egészen addig a napig, amelyen Noé bement a bárkába, és nem is gondoltak rá, amíg el nem jött a vízözön és el nem ragadta mindnyájukat: így lesz az Emberfia eljövetele is. Ha akkor ketten a szántóföldön lesznek, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. S ha két asszony őröl malommal, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Legyetek tehát éberek, mert nem tudjátok, mely napon jön el Uratok. Azt pedig értsétek meg, hogy ha tudná a házigazda, melyik őrváltáskor jön a tolvaj, ébren volna, és nem engedné betörni a házába. Legyetek tehát készen ti is, mert amelyik órában nem gondoljátok, eljön az Emberfia.
Nem azt mondja az Úr Jézus, hogy Noé korában az emberek loptak, csaltak, hazudtak, paráználkodtak és gyilkoltak, hanem hogy ettek, ittak, nősültek és férjhez mentek. A vízözön mégis elpusztította őket. Nem azzal vétkeztek, amit tettek, hanem azzal, ami tetteikből hiányzott, hogy Istent csendesen és egyetemesen kihagyták az életükből. Az önfenntartás és a fajfenntartás napi rutinja annyira elfoglalta őket, hogy elmulasztották a leglényegesebbet: annak keresését, hogy mi okból és mi végett vagyunk a világon. Ezzel pedig visszazuhantak az öntudatlan állat szintjére, s olyan világot hoztak létre maguk körül, amelyben nem lehetett többé emberként élni. A vízözön tehát nem a sértett Isten pusztító bosszúja, hanem a létezés végső célját feledő emberiség önpusztító, saját értelmetlenségek tengerébe belefulladó életformájának képe.
Ma is Noé korát éljük. Vigyázzunk a statisztikákra, illetve a mögöttük működő, a nyíltan hangoztatott vagy csak sugallt ideológiára, hogy amit a többség csinál, az a jó. Legyünk óvatosak azokkal a kijelentésekkel szemben, melyek folyton azt kérik számon az Egyháztól, hogy miért nem alkalmazkodik jobban a modern világhoz. Ha Noé azt tartotta volna fontosnak, hogy alkalmazkodjék a környezetéhez, nem menekülhetett volna meg, s nem maradt volna élet a földön. Ha a názáreti Jézusnak az lett volna a célja, hogy megfeleljen kora vallási és politikai elvárásainak, nem tudta volna hitelesen kinyilatkoztatni az Atya szeretetét.
Urunk, kérünk, adj erőt, hogy merjünk akár nevetség tárgyává is válva bárkát építeni, olyan családi otthont, plébániai és kolostori közösséget, szeretetszövetséget létrehozni, melyben nem a világ értékrendje, hanem Te vagy az Úr; mely nem süllyed el a szennyes árban, hanem a széllel és a hullámokkal dacolva fennmarad, és eléri az örök partokat. Légy velünk és szenteld meg bárkánkat, mellyel útra kelünk az új egyházi év kezdetén, várva, hogy a Galamb, a Lélek elhozza nekünk az új ég és új föld olajágát!

Presentatio Beatae Mariae Virginis

A zsidó szokásoknak megfelelően a csecsemő Máriát születése (szeptember 8) után hetven nappal szülei felvitték a jeruzsálemi templomba és ott bemutatták Istennek. Mária születésének feltételezett helyén I. Jusztinianosz császár 543-ban templomot építtetett. Az Egyház a mai napon ennek a Mária-templomnak a felszentelését ünnepli. Az apokrif Jakab ősevangéliumban maradt fenn az a hagyomány, mely szerint Máriát a szülei hároméves korában a jeruzsálemi templomban Istennek ajánlották.

A keleti egyházban már a kora középkorban megünnepelték ezt az eseményt, a nyugati egyházban XI. a XVI. században V. Sixtus pápa rendelte el megünneplését. Magyarországra a Bizáncban nevelkedett III. Béla királyunk hozta a Boldogságos Szűz Mária bemutatásának ünneplését, így itt már XII. századtól megünnepelték ezt a napot.

Hajnal Piroska

kiemelt kép (Giorgione)

Giotto

Szeretném most Jézus életének egy olyan momentumát megnézni, amit az Ószövetségben, Dániel könyvében találunk lejegyezve. Isten elképesztő módon adott bepillantást ennek a derék prófétának a jövőbe. Számomra a legámulatosabb a következő:

Láttam az éjjeli látomásban, hogy íme, az ég felhőin valaki közeledik. Olyan volt, mint az Emberfia. Amikor az Ősöreghez ért, színe elé vezették. Hatalmat, méltóságot és királyságot adott neki. Minden népnek, nemzetnek és nyelvnek neki kellett szolgálnia. Hatalma örök hatalom volt, amely nem enyészik el soha, és királysága nem megy veszendőbe.(Dán 7,13-14)

Jézus megkoronázása.

A történelem legörömtelibb, és leggyőzedelmesebb pillanata a feltámadás után. Most eljön a dicsőséges királyság, angyalok és emberek örök vidám nyara. Jézus megkoronázása a biztosítéka az öröm, a szépség és az élet végtelen királysága győzelmének. Azonban ehhez a trónhoz hosszú és nehéz út vezetett. Egyetlen király sem választott soha ilyen alázatos ösvényt. Az első lépése egy megdöbbentő alászállás – Isten Fia ember fiává válik.

6Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, 7hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. 8Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.(Filippi levél)

„Megalázta magát?”

Az alázat szó meg sem közelíti azt, amit Jézus megtestesülése jelent. Mintha aranyhallá változnál, akváriumban élnél a halak világában, és megpróbálnál segíteni a többi halnak többé válni. Észbontó. Az örök életű Isten Fia, aki „Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől… az Atyával egylényegű”, kilenc hónapot töltött Mária méhében, majd keresztülment szülőcsatornáján. Meg kellett tanulnia járni. Isten Igéjének meg kellett tanulnia beszélni. Neki, Aki nevén szólítja a csillagokat, ugyanúgy meg kellett tanulnia mindennek a nevét, mint neked, vagy nekem. Évezredek óta táplálta keze a föld teremtményeit, most pedig Őt etetik, és ugyanúgy folyik a nyála, mint bármelyik totyogó kisgyereknek. Képzeld el a hétéves Jézust az ácsműhelyben, amint József tanítja Őt, hogyan kell a kalapácsot és a fűrészt használni. Ő, Aki felfüggesztette a galaxisokat, most azt tanulja, hogyan kell két deszkát egymáshoz szögelni.

Én megemelem a kalapom. Az alázat, amit látunk, szavakkal leírhatatlan.

Jézus nem csak megjátszotta, hanem valóban magára öltötte az emberi alakot. Gondolj csak bele, Ő, Aki soha nem fárad el, Aki nem szunnyad, nem alszik, elfogadta azt a tényt, hogy alvásra van szüksége. Minden éjjel. Mennyire fáradt lehetett, hogy a tomboló vihar közepette elaludt a hullámokon hánykolódó hajón? Jézusnak ennie is kellett, sőt a körmét is le kellett vágnia. Ő, Aki a mezők liliomait nagyobb pompába öltözteti, mint Salamon fénykorában, kimosta saját ruháit.

Na és az abban rejlő alázat, ahogy egyik helyről a másikra gyalog ment?

Ő, Aki a szelek szárnyán lovagolt, hároméves szolgálata alatt több ezer kilométert gyalogolt. Isten, Aki mindenütt jelenvaló, úgy ment egyik helyről a másikra, mint az, akinek még buszjegyre sincs pénze.

Jézus gyönyörűséges alázata lenyűgöz, és könnyeket csal a szemembe.

Minél jobban felfedezzük Jézust, azt, Aki Ő valójában – megszabadulva mindennemű vallásos máztól és ostoba elképzeléstől – annál inkább szerelmesek leszünk Belé, és annál inkább megtapasztaljuk Őt!

forrás

kép

“Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet” Péld 4, 23

Általában úgy értelmezzük ezt a verset, hogy vigyáznunk kell a szívünkre, mint valami veszélyes törvényszegőre, vagy egy rossz kutyára, amit a szomszédok kiengedtek:

„Ne veszítsd szem elől!” Azt feltételezzük, arra kell vigyáznunk, hogy ne keveredjen bajba. Így hát szépen elzárjuk a szívünket, eldobjuk a kulcsot és tesszük a dolgunkat. Azonban, ennek a figyelmeztetésnek egyáltalán nem ez a lényege. Nem arra biztat, hogy őrizd a szívedet, mert egy gonosztevő; hanem arra bátorít, hogy őrizd, mert egy kincs, mivel minden rajta múlik. Milyen kedves Istentől, hogy ezt a figyelmeztetést adta nekünk. Mint amikor valaki a barátjára bíz egy értékes dolgot: „Kérlek, nagyon vigyázz rá – sokat jelent nekem.”

„Mindennél jobban…”? Hát, mi még kicsit sem vigyázunk rá! Mintha a megtakarított pénzünket lehúzott ablakok mellett az autó ülésén hagynánk – körülbelül ilyen gondatlanok vagyunk, amikor a szívünkről van szó. Pedig, ha tényleg odafigyelnénk rá, akkor minden más lenne. Előrébb lennénk és a hitünk mélyebb lenne, a kapcsolataink pedig jobbak. Az Isten által kijelölt ösvényen járnánk. De mi teljesen fordítva csináljuk. Minden más fontosabb, előrébb való, mint a szívünk. Még azt is megkockáztatom, hogy sokakban fel sem merül, hogy egyáltalán törődniük kellene vele. „Na, lássuk csak. El kell vinnem a gyerekeket edzésre, az autót meg a szerelőhöz… És a szívemre is szakítanom kell néhány órát a héten.” Azok után, amiket végigcsinálunk, valahogy nem is hangzik biblikusnak, ha ilyet mondunk.

Most komolyan felteszem neked a kérdést: mit teszel naponta a szívedért?

 

forrás

 

A Biblia így ír az Ef 6,18b-ban: “Legyetek éberek, és imádkozzatok kitartóan az összes szentért”

Miért kellene kitartónak lenned az imádságban, amikor semmilyen választ nem kapsz? Itt van erre a kérdésre négy válasz.

A kitartó imádság összpontosítja a figyelmed.

Amikor újra és újra imádkozol valamiért, azzal nem Istent emlékezteted. Neki nincs szüksége emlékeztetőre. Magadat emlékezteted arra, hogy ki a válaszaid és minden szükséged  forrása. Ha eddig minden imádra, amit csak elmondtál választ kaptál volna, két dolog vált volna valósággá. Először is, az ima a pusztítás fegyverévé vált volna az életedben. Másodszor, soha nem gondoltál volna Istenre, mert csak egy imádság automata lenne számodra. Ha minden alkalommal, amikor imádkoztál megláttad volna azok eredményét, csak az áldásokra gondolnál. Isten azt akarja, hogy az Áldóra figyelj.

A kitartó imádság megtisztítja a kérést.

Az imára adott válasz hiánya időt ad neked, hogy tisztázd, mit is akarsz tulajdonképpen és hogy finomítsd az imádságaidat. Ha töretlenül imádkozol a mennyei Atyádhoz és valamit újra és újra elismételsz, az megtisztítja az imáidat a puszta szeszélyektől. Ezzel azt fejezed ki: “Istenem, számomra ez valóban fontos.” És ez nem jelenti azt, hogy Isten nem akar válaszolni az imáidra, mert akar. Csak azt szeretné, hogy biztos legyél abban, amit kérsz.

A kitartó imádság teszteli a hitedet.

A Jakab 1,3-4-ben ezt olvassuk: “A hitetek próbája állhatatosságot eredményez. Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek…” Az egyetlen módja a lelki növekedésnek, ha a hited megpróbáltatik. Az egyik módja annak, hogy Isten megpróbálja a hitedet az, ha nem válaszol minden imádra.

 A kitartó imádság előkészíti a szíved a válaszra.

Amikor kérsz valamit Istentől, Isten majdnem mindig egy jobb s áldásosabb utat készít elő neked, mint amit te elképzeltél. Néha Isten nem ad választ az imáidra, mert túl kicsiben gondolkodsz. Valami nagyobbat és jobbat akar neked adni. De erre először téged kell előkészítenie. Ezért Isten néha nem válaszol az imáinkra, s ezt arra használja, hogy növekedj általa, hogy felkészülj, és előkészítsen egy jobb s áldásosabb válaszra.

Ne feledd: “Annak pedig, aki bennünk működő erővel mindent megtehet azon felül is, amit mi kérünk vagy megértünk,” (Ef 3,20)

Rick Warren

kép

Október 1-től érvényes az április 30-ig tartó TÉLI MISEREND:

Vasárnap:

8h

9h-kor rövid, max. 40 perces diákmise

10h

Köznapi szentmisék:

7h-kor  szerda, péntek

18h-kor kedd, csütörtök, szombat

 

Októberben közösen végezzük a szentolvasót vasárnap reggel ½ 8-kor és -hétfőt- kivéve rögtön a köznapi szentmisék után (k-cs-sz: 18.30 h, sz-p-v: 7.30 h).

 

„A názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal, s ő ahol csak járt, jót tett…” (Ap Csel 10,38)

A kereszten bebizonyosodott, milyen értékes vagy Isten szemében. A Biblia azt mondja: „Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róma 8,32). Figyeld meg, azt írja: „mindent.” Krisztusban mind egyenértékűek vagyunk. De ha a hivatásodról van szó, akkor az értékedet az határozza meg, hogy milyen problémát tudsz megoldani. Ezért nagyobb a fizetése egy kardiológusnak, mint egy gyorséttermi alkalmazottnak. Jézus nagy problémamegoldó volt. Az emberek lelkileg éhesek voltak, ezért azt mondta: „én vagyok az élet kenyere…” (János 6:35). Betegek voltak, ezért Jézus „szertejárt… és meggyógyított mindenkit” (ApCsel 10,38). Tudta, mivel rendelkezik, felismerte, mire van szüksége az embereknek, és megadta azt nekik. Te mit tudsz felajánlani? Mivel próbálkoznál meg, ha tudnád, hogy biztosan nem vallasz kudarcot? Nem véletlenül vagy ezen a földön. Isten azt mondta Jeremiásnak: „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek.” (Jeremiás 1,5). Minden, amit Isten teremt, betölt valamilyen szükséget, megoldás valamilyen problémára. Te mire kaptál elhívást, mihez kaptál tehetséget? Abban fogod megtalálni legnagyobb örömödet! Amivel hozzájárulhatsz mások javához, azt tekintsd Istentől rád bízott feladatnak! Pál sátrakat készített, hogy az abból szerzett bevételből támogathassa missziós munkáját. A te munkád is támogathatja a szolgálatodat. Akár teljes idejű missziómunkásként dolgozol, akár csak időnként vállalsz részt a szolgálatból, ne úgy érj életed végére, hogy nem fedezted fel, és nem töltötted be azt, amire Isten elhívott!

forrás

kép