-
A JÓ SZOKÁSOK KIALAKÍTÁSÁNAK ELSŐ LÉPCSŐJE
Talán nem is gondolnánk, de a jó szokásokhoz vezető út első és talán legfontosabb lépcsője a szilárd énkép kialakítása. De hogyan tegyük ezt? És mit kezdjünk eközben a rossz szokásainkkal? Mindannyian szeretnénk jó…
-
10 ELGONDOLKODTATÓ IDÉZET BÖJTE CSABÁTÓL
Böjte Csaba testvér – sokunk nagy örömére – sokszor nyilatkozik és már több könyvet is írt a hitről, a szeretetről és az életről, ezekből válogattunk ki most 10 nagyszerű idézetet nektek. 1.Az az…
-
12 hetes imádság indul vasárnap a magyar nemzetért
Magyarország az imádság háza lehet Az Őrtüzek Imádság Háza azzal a kezdeményezéssel állt elő, hogy a választások előtti időszakban, kéthétről-kéthétre, előzetesen meghatározott imafelhívás mentén a keresztények között és a társadalomban egyaránt szükséges egységért…
-
Imádkozzunk együtt Magyarországért, a magyar nemzetért
Az Őrtüzek Imádság Háza kiemelt imaszándéka a Magyarországért való ima, a jövő évi választás kapcsán azonban többször felmerült egy intenzívebb ima, tulajdonképpen imaharc indítása nemzetünkért.Azt látjuk, hogy bár sokan sokféleképpen gondolkodunk a mai…
-
„A remény pedig nem csal meg…”
Veres András püspök atya gondolatai az új eszetndőre Az új év első napjaiban is még elevenen él bennünk a karácsony öröme: velünk az Isten. Helyesen tesszük, ha ezt a tapasztalatot igyekszünk az egész…
-
Karácsony 2021
Szentmisék a templomban 2021. Karácsonyán: SZOMBAT: KARÁCSONY 1. NAPJA: Jézus Krisztus születése; december 25. 00.00 h éjféli nagymise 08.00 h pásztormise 09.00 h karácsonyi litánia szentségkitétellel 10.00 h ünnepi nagymise…
-
Imakilenced bérmálkozóinkért 2021
2021.október 17-én plébániánk fiataljai veszik fel a bérmálás szentségét. Ez a szentség – más néven konfirmáció, vagyis megerősítés – folytatása a keresztségnek, amelyhez szorosan kapcsolódik. Ez a két szentség az Eucharisztiával együtt egyetlen…
-
Linkgyűjtemény az Eucharisztikus Kongresszus eseményeihez
Mission Crosshttps://youtu.be/6KH30dlArQQ Vasárnap 2021 09 05 – nyitó mise elsőáldozással, Angelo Bagnasco, Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa Hétfő 2021 09 06 Hungexpo – Jóság napja, Day of Goodness 08:45 Laudes: Veres András, zene: Emmánuel…
-
EXKLUZÍV: Nagyon sok értéke van a magyaroknak! – Ferenc pápa teljes sajtótájékoztatója a visszaúton
Szeptember 15-én délután indult vissza a Szentatya Pozsonyból Rómába, négynapos 34. nemzetközi – budapesti és szlovákiai – apostoli útját lezárva. Szokásához híven most is lehetőséget nyújtott arra, hogy az újságírók kérdéseket tegyenek fel…
-
Jézus csodálóiból követőivé kell válnunk!
Fülöp Cezáreájában Jézus megkérdezi a tanítványaitól: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” (Mk 8,29). Ez a kérdés sarokba szorítja a tanítványokat és fordulatot hoz számukra a mester követésében. Jól ismerték Jézust, nem voltak…