2019. május 28-án 19h-kor mutatja be újmiséjét Merva Péter atya

Dr. Merva Ferenc, XVII. kerület és Rákoscsaba közismert ügyvédjének fiát, Merva Pétert 2018. június 15-én Veszprémben pappá szentelte Dr. Márfi Gyula érsek.  2018.08.01-től Várpalotán káplán.

 

Merva család történetében nem ő az első pap. Merva Imre kispesti prépost Rákoscsaba határában állította fel a prépost keresztet, Dr. Merva László kanonok Regnum Marianum papja volt.

Merva Péter Dunakeszin kezdte iskoláit, Kecskeméten a piaristáknál folytatta. Melkben a német nyelvvel gazdagodott tudása, majd Angliában kezdte pszichológia tanulmányait, amit Magyarországon fejezett be.  Vác környéki falvakban, és Dunakeszin pszichológusként , családterapeutaként dolgozott.

Az Úr hívását meghallva a veszprémi teológián fejezte Pázmányon és a Sapientián elkezdett tanulmányait.

 

 

 

 

 

 

 

 

szentelés

prépost kereszt

fotó

 

„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” (Jn 15,5)

Jézus ebben a versben nem azt mondja, hogy „Én vagyok a szőlőtő, ti pedig próbáljatok meg szőlővesszők lenni”, hanem azt mondja „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők”

Egyszóval, azt akarja tudtunkra adni, hogy mi már szőlővesszők vagyunk, és nem kell küzdenünk, hogy azzá váljunk.

Szőlővesszőkként egyszerűen az a dolgunk, hogy megmaradjunk a szőlőtőn. De ezt hogyan tegyük? Azáltal, hogy mindennap tudatában vagyunk annak, hogy Krisztusban vagyunk. Mivel befogadtuk Krisztust, Krisztusban vagyunk, és elfogadottak vagyunk a Szeretettben (2 Kor 5,17, Ef 1,6). Isten elfogad minket, mert az Ő Szeretettjében vagyunk, Ő pedig bennünk. És így lát minket az Atya ma, amikor az Ő jelenlétébe jövünk.

A gonosz, viszont azt akarja, hogy a körülményeinkre fókuszáljunk, és ne a helyzetünkre, azaz Krisztusban elfoglalt helyünkre. A körülmény lehet pénzügyi nehézség, vagy romló egészségi állapot. A helyzetünk az, hogy Krisztusban megigazultunk, mennyei helyekre lettünk ültetve az Atya jobbján (2 Kor 5,21, Ef 2,6), örökösei vagyunk Istennek és társörökösei Krisztusnak (Róma 8,17). Az ellenség tudja, hogy ha a helyzetünkre koncentrálunk Krisztusban, az erőt ad ahhoz, hogy megváltoztassuk a körülményeinket. A János 15,5 szerint sok gyümölcsöt fogunk teremni: szűkölködés helyett Isten gondoskodásában részesülünk, betegség helyett pedig az Ő gyógyításában.

Ezeket a dolgokat nem tudjuk magunktól megtenni, hanem ezeket az Ő, rajtunk keresztül áradó Élete cselekszi meg. Úgy, ahogy a szőlőtőből áramló nedv a szőlővesszőben gyümölcsöt terem, az Ő, bennünk áradó Élete a gondoskodás és a gyógyulás bőséges termését hozza létre. Csak annyi a dolgod, hogy tudatában maradsz annak a ténynek, hogy Krisztusban vagy!

forrás

A létem rácsain
Felnyújtom Hozzád két karom.
A sebzett, kinyílt titkot
A Szíved akarom.

Úgy dobogott
A létünk földi gyökerén
A milliók között percenként
Éppúgy, mint az enyém.

Magadba szívtad,
Hogy átszívjon a végtelen.
Két titkodat belém oltottad
A mélyben idelenn.

Hozzánk forrasztott
Örökségünk a fájdalom
És mondom most remegve:
Én Istenem és Rokonom.

Te így akartad,
Szétválnunk többé nem lehet.
Magaddal vitted az Atyához
zálogként Szívedet.

Tanúskodik az ég,
Szívünk itt együtt dobogott.
Már semmi Tőled el nem választ:
Feltámadtál – feltámadok.

 

kép

Jézus feltámadása hitünk középpontja. Olyannyira, hogy Pál apostol szavai szerint, ha Krisztus nem támad fel, hiábavaló hitünk (1 Kor 15,17). De mit jelent ez számomra a mindennapokban?

Először is azt, hogy Jézus él, kapcsolatba léphetek vele, megismerhetem. Ez akkor valósul meg, ha időt szánok rá, hogy vele legyek. Olvashatom a Szentírást és elmélkedhetek szavairól, amelyek ma is hozzám szóló élő és nem holt szavak. Elidőzhetek a templom csendjében, mert az Oltáriszentségben teljes isteni és emberi valóságában jelen van. Jézus figyel rám, mert érdekli mi van velem, neki fontosak a hétköznapi, egyszerű ügyeim is, lelkem minden rezdülése –  mert szeret engem. Mindenkinél jobban szeret, ahogyan mondta: nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért (Jn 15,13) Jézus meghalt értem – nem csak úgy általában az emberekért, hanem személyesen értem! Azért, hogy a bűneimet elvegye, és ne maradjak azok rabságában.

Azután feltámadt, hogy új élettel ajándékozzon meg. Ahogyan kereszthalála egészen közelről és személyesen, úgy feltámadása is. A keresztség szentsége által a feltámadt Jézus életében részesülök, új életre születek, valami egészen új kezdődik el bennem. Ez az új élet örök, az örökkévalóságra irányul, nem élhetek többé úgy itt a földön, mintha csak ez lenne. Sőt ez a földi élet minden szépségével és örömével együtt – nagyon is törékeny és mulandó, egy pillanat alatt véget ér.

De Jézus feltámadt és olyan távlatot nyit előttünk, amit még nem tudunk teljesen felfogni. Ahogy a Hiszekegyben imádkozzuk: hiszem a test feltámadását és az örök életet. Hiszem-e valóban, hogy a testem fel fog támadni? Hasonló lesz Jézus feltámadt testéhez: többé nem öregszik, többé nem hal meg – mert semmi köze nem lesz a bűnhöz. Mindez arra kell, hogy indítson, hogy már most minden erőmmel szeressem Istent, és ezért minden erőmmel kerüljem a bűnt, amely  eltávolít   és az örök élettől, és amitől csak úgy tudok szabadulni, hogy Jézus óriási árat fizetett érte.

 

Mohos Gábor püspök

Mária Rádió újság

kép

Nehéz szavakba önteni azt az érzést, amelyben hétfőn osztozott Franciaországgal az egész világ. Mégis talán a hatalmas tűz mellett kezd el pislákolni egy másik láng, a hit lángja.

Hétfő este őszintén megráztak azok a felvételek, amelyeket Párizsból sugároztak hírtelevíziók profi és a közösségi oldalak alkalom szülte tudósítói.

Nem kötődök érzelmileg Franciaországhoz, kötődök azonban minden egyes templomhoz a világon, ahol Istent dicsérik, ahonnan ima száll az égbe. Egy európai főváros szívében lángoló katedrális képe pedig különösen is megfog.

Tanulságos volt a reims-i érsek megnyilatkozása, aki arról beszélt, a székesegyház toronycsúcsának ledőlése azért is bír elemi erejű szimbolikával, mert az Isten felé mutató ujjat jelenítette meg… Sokan, akik követjük az európai kereszténységgel kapcsolatos eseményeket, figyeljük a helyzet alakulását, a tendenciákat, osztjuk az érsek szomorúan figyelmeztető gondolatát.

Hétfő este Franciaország-szerte megkondultak a harangok. A Notre-Dame-ért, s mint máskor is: a lelkekért szóltak.

Aztán Párizsban a Mi Asszonyunkat mardosó tüzet döbbenten figyelő tömeg egyszer csak elkezdte énekelni az Üdvözlégy, Máriát. Egyre több beszámoló szólt arról, hogy az emberek a városban térdre ereszkednek és szent énekeket énekelnek. “Ave, Maria”, énekelték, miközben égett a templom.

Megható és mély pillanatok voltak ezek. Talán ilyen lehet, amikor egy nép visszatalál az Úrhoz. Talán ilyen lehet, amikor rájön, hogy katedrálisa, amely mellett nap mint nap elrobog, több kulturális örökségnél, turisztikai attrakciónál, esztétikai értéknél. Több köveknél, túlmutat önmagán. Talán ilyen, amikor egy nép újra felfedezi, hogy az Isten felé mutató ujj összeomlása mély dráma, s ha a lángokban álló templomból már nem lehet, az utcáról mondja el fájdalmát egyetlen nappal Virágvasárnap után.

Megrázó és megható volt a hétfő este Párizsban.

forrás

“Nem tudok méltatlanná válni.
Csalhatok, lophatok, hazudhatok, ölhetek, erőszakolhatok, nem tudom kiirtani Isten irántam való szeretetét.
Tudom persze nem viszonozni.
És tudom méltatlannak érezni magamat.
Csak méltatlanná nem tudom tenni magam.
Mert ő tett méltóvá.”

Lackfi János

kép

Az Atya öröme akkor teljes, ha minden gyermeke részt vesz benne

„Atyja már messziről meglátta őt és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult és megcsókolta” (Lk 15,20) –Az apa, akit mélyen megrendített fia hazatérésének a híre, nem várja meg, hogy megérkezzen, hanem elébe siet. Öröme azonban nem lett volna teljes másik fia jelenléte nélkül, így őt is meghívja, vegyen részt testvére ünneplésében. Azonban az idősebb fiúnak nincs ínyére az ünnep, nem tudja elviselni apja örömét. Továbbra is úgy érzi, hogy elveszítette testvérét, mivel ez már régen megtörtént szívében. Így képtelen részt venni az ünneplésben, inkább választja az árvaságot a testvériséggel szemben, az elszigeteltséget a találkozással szemben, a keserűséget az ünneppel szemben. Nem csak attól vonakodik, hogy megbocsásson testvérének, hanem azt sem tudja elfogadni, hogy apja képes a megbocsátásra, az együttérzésre.

A példabeszéd tükrözi emberi mivoltunk misztériumát

Annak az atyai háznak a küszöbén megnyilvánul emberi mivoltunk misztériuma: egyrészt az ünnep az újból megtalált gyermekért, másrészt egyfajta elárultság és méltatlankodás érzése azért, mert megünnepelték a tékozló fiú visszatérését. Egyrészt a vendégszeretet az iránt, aki megtapasztalta a nyomort és a fájdalmat, eljutva egészen odáig, hogy a disznók eledelével táplálkozzon, másrészt a bosszúság és a harag azért, hogy helyet készítenek egy erre méltatlannak, aki nem érdemelte meg, hogy átöleljék.

A testvérgyilkos Káin kérdése továbbra is visszhangzik közösségeinkben

Így ismét felszínre kerül a feszültség, amelyet népünk körében, közösségeinkben, sőt, még saját magunkban is megélünk. Egy feszültség, amely Káin és Ábel óta bennünk lakik és amellyel szembe kell néznünk. Kinek van joga ahhoz, hogy közöttünk maradjon, hogy leülhessen asztalunkhoz és helyet kapjon összejöveteleinken, aggodalmainkban és foglalatosságainkban, tereinken és városainkban? Úgy tűnik, hogy továbbra is visszhangzik a testvérgyilkos kérdés: „talán őrzője vagyok testvéremnek?” (vö. Ter 4,9) Annak a háznak a küszöbén megjelennek a megosztottságok és az összecsapások, az agresszivitások és konfliktusok, amelyek továbbra is mindig döngetik nagy vágyaink, a testvériségért folytatott küzdelmeink kapuit.

Az Atya kívánsága, hogy minden gyermeke vegyen részt örömében

Annak a háznak a küszöbén ugyanakkor teljes fényességében ragyogni fog az Atya kívánsága, hogy minden gyermeke vegyen részt örömében; senki se éljen embertelen körülmények között, mint kisebbik fia, sem árvaságban, elszigeteltségben, keserűségben, mint idősebbik fia. Szíve azt akarja, hogy minden ember üdvözöljön és eljusson az igazság ismeretére (1 Tim 2,4).

Minden bizonnyal sok körülmény táplálhatja a megosztást és a konfliktust; tagadhatatlanok azok a helyzetek, amelyek megosztanak, összecsapáshoz vezethetnek bennünket. Mindig fenyeget bennünket a kísértés, hogy higgyünk a gyűlöletben és a bosszúállásban, mint törvényes formában, hogy gyorsan és hatékonyan igazságosságot nyerjünk. Azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy a gyűlölet, a megosztás és a bosszúállás csak annyit érnek el, hogy megölik népünk lelkét, megmérgezik gyermekeink reményét, elpusztítják mindazt, amit szeretünk.

Az Atya szívét szemlélve élhetünk testvérekként

Ezért Jézus arra hív bennünket, hogy szemléljük az Atya szívét, csak így fedezhetjük fel, hogy egymás testvérei vagyunk. Csak innen kiindulva leszünk képesek arra, hogy leküzdjük a megosztottság rövidlátó logikáit, hogy eljussunk egy olyan tekintetre, amely nem kívánja elhomályosítani, vagy megcáfolni különbözőségeinket, egy erőltetett egységet vagy egy csöndes kirekesztettséget keresve. Csak ha minden nap képesek leszünk az égre emelni tekintetünket a „Mi Atyánkhoz” fordulva, akkor tudunk belépni egy olyan dinamizmusba, amelyik lehetővé teszi, hogy merjünk ne ellenségként, hanem testvérként élni.

Az Atya szeretete a keresztények legnagyobb gazdagsága

„Mindenem a tiéd” (Lk 15,31) – mondja az apa az idősebbik fiának. Nem pusztán az anyagi javakra utal, hanem arra, hogy fia részese szeretetének és együttérzésének. Ez egy keresztény legnagyobb öröksége és gazdagsága. Mert ahelyett, hogy méricskélnénk vagy osztályokba sorolnánk magunkat erkölcsi, társadalmi, etnikai vagy vallási szempontok alapján, elismerhetjük, hogy van egy másik emberi állapot, amit senki sem tud eltörölni vagy megsemmisíteni, mivel puszta ajándék: az Atya által szeretett, várt és ünnepelt gyermekek léte. „Mindenem a tiéd” – az együtt érző képességem is, mondja nekünk az Atya. Ne essünk abba a kísértésbe, hogy lefokozzuk gyermekségünket törvények és tiltások, kötelességek és előírások betartása kérdésévé. A mi gyermekségünk és küldetésünk nem születik önkéntességből, törvényességből, relativizmusokból vagy integrizmusokból, hanem hívő személyekből, akik minden nap alázatosan könyörögnek az Atyához: „jöjjön el a te országod”.

Az Atya házában sok hely van

Az evangéliumi példabeszéd befejezése nyitott. Az atya kéri idősebb fiát, hogy vegyen részt az irgalmasság ünnepén, de nem tudjuk, hogy elsőszülötte milyen döntést hozott. Talán azért nyitott ez a befejezés, hogy minden közösség, minden személy megírhassa azt saját életével. A keresztény tudja, hogy az Atya házában sok hely van, és csak azok maradnak kívül, akik nem akarnak részt venni örömében.

forrás

kép