-
A „kis út” szentje – Lisieux-i Szent Teréz
"Kisgyermeknek maradni a Jóisten előtt azt jelenti, hogy elismerjük semmiségünket, mindent a Jóistentől várunk, mint ahogy a kicsi gyermek is mindent apjától vár… mindig kicsi maradtam, és így nem volt más foglalkozásom, mint…
-
50. házassági évforduló
Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét, el ne felejtsed semmi adományát!
-
Születésnapi ünneplés
Akkor az érteni tudók ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok. (Dániel 12:3) Fotók
-
Autómentes Nap 2012
A kerületünkben, 2012. szeptember 22-én, megrendezett Autómentes Napon templomunk is aktívan részt vállalt a Rákosmenti Katolikus Plébániák standjánál.A Rákoscsaba Főplébániát képviselő fiatalok délután 3 és 5 óra között igyekeztek kicsiknek és nagyoknak, lányoknak…
-
Eucharist – ÉLŐ koncert
"Immár több mint egy évtizede ismerem és szeretem a Gável fiúk dalait, ezért leszek ott a jubileumi Eucharist ÉLŐ koncerten. Gyere el Te is, ünnepeljünk együtt!" dr. Beer Miklós váci megyéspüspök az ÉLŐ…
-
A SAMARITÁNUS TITKA
Szenvedő felebarátján miért segített a Samaritánus? Mert jó volt a szeme. Meglátta a könnyeket, és a véres, halálos sebet, mit más nem gyógyíthat, csak a felebaráti szeretet. Mert jó volt a szíve. A…
-
Zarándoklat
Kedves rákoscsabai családok! Ezúton szeretnénk – nem feledve a tavalyi zarándoklat élményeit – egyházközségünk családjait ismét egy közös programra invitálni. Ez a program nem csupán kirándulás, vagy egészséges időtöltés, és nem csupán aktív,…
-
Szent Máté apostol és evangélista – szept. 21.
Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, Hanem hogy a bűnösöket - mondja az Úr.
-
„Bátorság helyett félünk…” – Martini bíboros utolsó interjúja
Augusztus 31-én, 85 éves korában elhunyt Carlo Maria Martini bíboros, Milánó nyugalmazott érseke, akit évtizedeken át lehetséges pápaként emlegettek. Halála előtt három héttel Georg Sporschill jezsuita atya és Federica Radice felkeresték őt, és…
-
Hittanórák rendje
Plébániai hitoktatás: Elsőáldozók: szerda 17 h Óvodás : szerda 17 h Felsős: szerda 17h 45 Bérmálkozók: szerda 18 h Felnőtteknek Lukács evangélium magyarázata Radnóti Mária szociális testvér előadásában kb.két hetente első alkalom: október…