Cikkek archívuma ebben a rovatban: Érdekes cikkek

Ferenc pápa videóüzenete a brazíliai labdarúgó világbajnokság nyitányára a sport és a béke kapcsolatáról

A csütörtökön elkezdődött brazíliai labdarúgó világbajnokság kezdetére, valójában a házigazdák és a Horvátország mérkőzésre Ferenc pápa videó-üzenetet küldött, melyben szívélyesen köszönti a szervezőket, a sportolókat és a szurkolókat. A pápa reménye, hogy a sportünnepen túl a világbajnokság a népek közötti szolidaritás ünnepévé válik. Ehhez szükséges a játék, a párbeszéd, a megértés és a kölcsönös emberi gazdagodás szellemisége.

A sport nem csak szórakozás, hanem – a pápa szerint – értékek közvetítése, melyek az emberi személy javát szolgálják. „Gondoljunk csak a becsületességre, az állhatatosságra, a barátságra, a megosztásra, a szolidaritásra. A sport ugyanis sok értéket teremt, melyek az emberi élet minden vonatkozásában, így a béke megteremtésében is fontosak. A sport pedig a béke iskolája”.

Ferenc pápa videó-üzenetében három gyakorlati sportleckét sorol fel, melyek lényegi módon szolgálják a béke ügyét. Ezek az „edzés, a tisztességes játék és az ellenfél tisztelete”. Kép

1. „Mindenekelőtt a sport azt tanítja, hogy a győzelemhez szükség van az edzésre. Ez egyúttal az élet metaforája is, ahol hasonlóképpen küzdeni kell a jó eredmények eléréséért. A sportszellem a szükséges áldozatok képére utal, melyek mindazon erényeket gyarapítják, melyek az emberi személyt alkotják. Ha már a személy jobbulásához szükség van az állandó és intenzív tréningre, mennyire inkább fontos ez az emberek és népek közötti „megjavított” találkozás és béke számára”.

2. A videó-üzenet második leckéje szerint „a futball legyen a ’találkozás kultúráját’ formáló iskola, mely harmóniát és békét visz az emberek közé. Meg kell tanulni a ’fair play’, a tisztességes játék szabályait. A pályán ez azt jelenti, hogy mindenekelőtt a csapat javára gondolunk és nem saját magunkra. A győzelemhez szükség van arra, hogy legyőzzük az individualizmust, az önzést, a rasszizmust, az intoleranciát és az emberi személy eszközzé tevésének minden formáját. A futballban az önzés hátráltatja a csapatot, de éppúgy az életben is, a bennünket körülvevő személyek lenézése az egész társadalom iránti előítéletet jelent”.

3. A sportiskola harmadik hasznos leckéje „az ellenfél köteles tiszteletére” tanít. Tisztelni kell nemcsak a csapattársamat, hanem az ellenfelemet is. Senki sem győz egyedül, sem a sportban, sem az életben. Senki ne szigetelje el magát és senkit ne zárjanak ki a verseny során. És jóllehet csak egy csapat fogja felemelni végül a világbajnokság kupáját, a sportlecke arra tanít, hogy mindnyájan győztesek vagyunk, mert megerősítjük a bennünket összekötő kapcsolatokat”.

Ferenc pápa végül „örömének adott hangot, hogy üzenettel fordulhatott a brazíliai labdarúgó világbajnokság felé, majd imádságáról biztosította a résztvevőket. Bárcsak békességgel és nyugalommal teljék el ez a világbajnokság, a kölcsönös tisztelet, a szolidaritás és az egyetlen családot alkotó emberek testvériségében”.

Vatikáni Rádió

Ferenc pápa

fociedzés

fair play

tisztelet

Jöjj, Szentlélek, te égi tűz!

Napnál hevesebb lángjaid

bontsák szeretetté bennünk

a gyűlölet atomjait!

 

Szent Szél, légy a szellőztetőnk,

szórd szét a nehéz felleget,

mely sötét árnyékaival

a földre s ránk telepedett

 

Zúgj át rajtunk égi vihar;

ne békés népek tűzhelyét

s vetését – de gőgös, hazug

bálványainkat zúzva szét.

 

Isten galambja szállj le ránk,

szívünkbe rakd a fészkedet,

turbékolj halkan, lakozz bennünk

sárkányok s keselyűk helyett.

 

Hozz új embert – mert most miatta

a Föld fáj s szégyenpírban ég,

hogy végre már váljék díszére

egy megtisztult emberiség.

 

A népek zajló tengere

békére, nyugalomra vár,

legyen a gyötrődő világnak

maradandó pünkösdje már.

forrás

kép

A Szentatya beszéde a Karizmatikus találkozón (Róma, 2014. jún 1.) 

Kedves Testvérek! karizmatikusok és Ferenc pápa

Nagyon köszönöm szerető köszöntéseteket.  Minden bizonnyal valaki elárulta a szervezőknek, hogy nagyon szeretem ezt az éneket: “The Lord Jesus Lives”  Amikor Buenos Aires-ben ünnepeltem a szentmisét a Karizmatikus Megújulással, átváltoztatás utáni imádságos csend majd néhány perc nyelveken való ima következett, s aztán ezt az éneket énekeltük éppen olyan örömmel és erővel, ahogyan ti ma énekeltétek. Köszönöm. Otthon éreztem magamat!

Köszönöm a Lélek-újulásban résztvevőknek, az ICCRS-nek és a Catholic Fraternity-nek ezt a találkozást veletek, mely örömmel tölt el. S hálás vagyok azoknak, akik először tapasztaltál meg a Szentlélek erejét ilyen erővel, azt hiszem Patty volt.    Ti, a Karizmatikus Megújulás nagy ajándékot kaptatok az Úrtól.   A Lélek akaratából születtetek ujjá, mint ajándék az Egyházért, az Egyházban.   Ezzel  tudjuk meghatározni, kik vagytok: folyamatos kegyelem.

ThinkstockNem tudom pontosan hogyan számolta ki Dr. Zacher Gábor, de a szám ijesztő: hét perc. Átlagosan  ennyi időt szánnak ma a szülők a gyermekeikre naponta. Persze ebbe nem számít bele a „Megírtad már a házidat?” „Rakj rendet!” „Kész a vacsora!”. Csak az az idő számít, amit tényleg a gyerekre figyeléssel töltünk.Amikor beszélgetünk vele, meghallgatjuk, és persze tényleg oda is figyelünk rá! Kérdezünk, tanácsolunk, érzéseket közvetítünk, ránézünk, rámosolygunk, bátorítunk. Játszunk vele, vagy mesét olvasunk neki, valamit együtt csinálunk, amit amúgy nem muszáj.

4. Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert az Isten kielégíti őket
Jézus e mondásában az „igazság” szó nemcsak a valóság helyes megismerését jelenti, és nem is csak az igazságosság megvalósítását. A Szentírás szóhasználata szerint az „igazság” Isten akaratának teljesítésében áll. Az az ember „igaz”, aki az Isten szíve szerint él. Ilyen „igazságra” kell mindig éheznünk és szomjaznunk, mondja Jézus. Sohasem szabad azt gondolnunk, hogy mi már elég igazak vagyunk: hogy már az Isten is meg az emberek is megcsodálhatják a mi tökéletességünket. Jézus három szava teszi számunkra lehetetlenné az ilyen büszkélkedést. „Legyetek tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!” (Mt 5,48.) „Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas!” (Lk 6,36.) „Szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket!” (Jn 15,12.) Ki mondhatná magáról, hogy oly tökéletes, oly irgalmas, mint az Atyaisten? Hogy úgy tud szeretni, életét áldozva, mint Jézus? A mi emberségünk mércéje nem valami véges törvény vagy szabály, hanem maga a szerető Isten és az őt kinyilatkoztató Jézus. Jézus három szavát összefoglalva mondja Szent Pál: „Mint Isten kedves gyermekei utánozzátok őt és éljetek szeretetben, ahogy Krisztus szeretett minket!” (Ef 5,1-2.) Ez a keresztény tökéletesség kívánalma.
Aki magát tökéletesen „igaznak” gondolja, az nem jutott el a tökéletességre, hanem abbahagyta az arra való törekvést. Mi mindig útban vagyunk célunk felé.
Ez azonban nem ejt kétségbe. Tudjuk, hogy már az Isten kedves gyermekei vagyunk, nem a magunk érdeméből, hanem Jézus Krisztus kegyelméből. Tudjuk, hogy vándorlásunkban sohasem vagyunk egyedül, hanem Jézus és a Szentlélek velünk van minden nap életünk végéig, a világ végezetéig.
A szentek élték meg legjobban ezt a nagy éhséget és szomjúságot. Nem volt nyugtuk, érezvén, hogy még oly kevéssé lettek jézusivá; látván, hogy még oly kevéssé terjedt el az emberek között az Isten országa; tapasztalván, hogy még nem élnek az emberek hitből, reménnyel és szeretettel. Ebből az érzésből fakadt Szent Pál, Assisi Szent Ferenc, Loyolai Szent Ignác, Xavéri Szent Ferenc és a többi szent tevékenysége. Ez az érzés űzi napjainkban is a kalkuttai Teréz anyát és Jézusnak annyi más hű tanítványát.
Az ilyen „éhező és szomjazó” ember bizonyos értelemben elégedetlen, mert látja, hogy mennyi még a tennivaló. De ugyanakkor elégedett is, mert tudja, hogy Isten megtette már a döntő lépést a világ üdvösségéért, és tudja, hogy Isten kegyelméből ő saját maga is részesült már abban. Nincs benne keserűség, ha tapasztalja, hogy tökéletlen e világban az igazság, mert tudja, hogy tökéletesség csak akkor lesz, amikor a világ végén Krisztus átadja a meg-békélt világ fölötti hatalmat az Atyának, és Isten lesz minden mindenben (1Kor 15, 24.28). Az ideológusok, akik nem tudják, hogy e világon minden „töredékes”, erőszakkal akarnak földi paradicsomot teremteni, és ezáltal kimondhatatlan szenvedésbe döntik az embereket. Amit ember e földön elérhet, minden erejének megfeszítésével is, csak „töredék”. A „töredék” csak akkor fog véget érni, és a „tökéletes” csak akkor fog elérkezni, amikor majd színről színre látjuk az Istent (1Kor 13,10-12). Ő az egyetlen, aki ki tudja elégíteni a végtelenségre vágyó ember szívét.
5. Boldogok az irgalmasok, mert majd az Isten irgalmaz nekik
II. János Pál pápa mondotta, hogy az egész keresztény életprogramot két mondatba lehet foglalni: „Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Boldogok az irgalmasok, mert az Isten irgalmaz nekik.”
Mindennek a kezdete az Isten megbocsátó irgalma. Az Isten megbocsát, elfogadja, befogadja a megtérő bűnöst. Megbocsát hetvenszer hét-szer is. Ily nagy irgalmasságot tapasztalva természetes, hogy mi is irgalmasak vagyunk mások iránt. Tízezer talentumos tartozást enged el nekünk az Isten. Hogy is kérhetnénk számon egy százdénáros tartozást szolgatársunktól?! (Mt 18,23-35.)
Emberhez illő társadalom megteremtésének elengedhetetlen feltétele az igazságosság. Azonban az igazságosság nem elegendő. Emberhez illő társadalom építéséhez feltétlenül szükséges az irgalom is. Bosszúra lihegő emberek, a másoktól kapott rosszat felejteni nem tudó emberek, egyedül magukat jónak tartván másokat állandóan megítélő emberek: az ilyen emberek társadalma, minden szép szólam ellenére, valóságos pokol.
Nem arról van szó persze, hogy a rosszat jónak mondjuk, vagy hogy a rossznak szabad folyást engedjünk. Igazságos büntetés kiszabására néha szükség van. De minden büntetés olyan legyen, hogy a bűnös javulását segítse elő. Aki ítélkezni akar, mielőtt ezt tenné, olvassa el még egyszer Jézus szavát: „Ne mondjatok ítéletet senki fölött; akkor fölöttetek sem fog ítélkezni az Isten. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsát az Isten. Amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mér majd nektek is az Isten.” (Lk 6, 37-38. A szenvedő igealakok e szövegben is az Isten tevékenységét jelentik. Ezért többes szám harmadik személyű igével fordítani helytelen.)
6. Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent
A szem csak akkor lát, ha tiszta. A szívnek is van szeme. Akkor látja meg az isteni valóságot, ha tiszta. A szív az ember legbensőbb titka. Benne születnek a gondolatok, érzelmek, elhatározások. Jézus nagyon hangoztatta a benső, láthatatlan szív fontossá-gát. Jaj annak az embernek, kinek a szíve nem tiszta! Az ilyen szívből származik „minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.” (Mk 7, 21-23.)
A tisztátalan szívnek ebből a leírásából megérthetjük, hogy milyen a tiszta szív. Olyan szív ez, melyet nem az önző, másokat megkárosító, szeretetlen gonoszság tölt el, hanem az Isten szívével egyesülve mindenkit szerető jóság. Jézus figyelmeztet: „Vigyázzatok, nehogy elnehezedjék szívetek a mámorban, a tobzódásban, meg az élet gondjaiban!” (Lk 21,34.) Nemcsak a szenvedélyeinket kiélő mámor és tobzódás vakítja meg a szív szemét, hanem elnehezíti azt az élet gondjaiba való elmerülés is. A tiszta szív elsősorban az Isten országát keresi, a szeretetet követi. Ha így tesz, kezdi már meglátni az Istent. Szent Ágoston mondja: „Ha valaki látni akarja az Istent, ne menjen messze földre Istent keresni. Térjen be saját szívébe. Ha abban szeretet honol, akkor ott – amennyire ez a földön lehetséges – megláthatja az Istent. Mert az Isten szeretet.”
Ez az Isten-látás csak kezdet. Teljes Isten-látás a halál mezsgyéjén túl lesz a szerető ember osztályrésze. Ismét mondja Ágoston: „Ott nyugalmat lelünk és látunk. Látunk és szeretünk. Szeretünk és dicsérünk. Ez lesz a vég. Vég nélkül.”
7. Boldogok a békességszerzők, mert Isten saját fiainak hívja majd őket
Jézus a „béke fejedelme” (Iz 9,5). „Ó a mi békességünk” (Ef 2,14). Ő „szerzett békességet” mindennek (Kol 1,20). Ő mondotta: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek.” (Jn 14,27.)
Aki hittel befogadta szívébe ezt a nagy békességet, az lesz békeszerző ember. Akinek nincs lelki békéje, az másokat sem hagy békén. Aki tudja, hogy milyen jó hozzá az Úr, aki tudja, hogy milyen jó mindenkihez az Úr, abból békesség árad. Az ilyen ember nem a rosszat látja az emberekben, hanem a jót; nem arra összpontosítja a figyelmét, ami elválasztja az embereket, hanem arra, ami összekapcsolja őket. A békeszerző ember képes arra, hogy mások álláspontjára helyezkedjék, hogy engedjen, amikor lehet, hogy bocsánatot kérjen és megbocsásson. Az olyan ember lesz békeszerző, aki nem magára gondol, nem a maga előnyét keresi. Az öntelt embernek nincs ideje, hogy másokra gondoljon. A békeszerző ember viszont megért másokat, elfogadja őket, gyarlóságaikkal együtt, tudván, hogy maga is gyarló. Az ilyen ember békét terjeszt családjában, munkahelyén. Ha ilyen emberek lesznek államférfiak, akkor lesz a társadalomban és a világban békesség.
Isten azt ígéri, hogy a békeszerzőket saját fiainak fogja hívni. Csodálatos ígéret ez. Jézusnak mondta az Atyaisten: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem!” (Mk 1,11.) A II. vatikáni zsinat tanítja, hogy ebben az egy Fiúban lettünk mi is az Isten fiai (GS 22: „filii in Filio”). Az Isten mondja nekünk is: „Te vagy az én édes fiam.” És mi mondjuk az Istennek: „Abba, édesatyánk!” (Róm 8,15.)
8. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa
Az igazság, melyről itt Jézus szól, mint már mondottuk, az Isten akaratának teljesítése. Ez pedig Jézus tanítványai számára elsősorban a Jézusba vetett hit. Ezért fogják majd őket üldözni. Világosan megmondja ezt Jézus a nyolcadik boldogság hirdetését folytatva: „Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket.” (Mt 5,11)
„Az üldözésből mindenkinek kijut, aki buzgón akar élni Krisztus Jézussal egyesülve” (2 Tim 3,12) – mondja Szent Pál. Vajon miért van az, hogy bár a kereszténység a szeretet és a béke vallása, mégis kezdettől fogva napjainkig ellenkezést és üldözést vált ki? Miért gondolták a jeruzsálemiek, hogy meg kell kövezni Istvánt, az első vértanút? A rómaiak, hogy keresztre kell feszíteni Pétert, le kell fejezni Pált? Miért üldözték eszeveszetten háromszáz éven át a védtelen keresztényeket a római császárok, és ugyancsak háromszáz éven át a japán egyeduralkodók? Miért üldözték és nyomták el a kereszténységet minden eszközzel hetven éven át a volt Szovjetunió vezetői, és negyven éven át a többi kelet-közép-európai ország hatalmasai? Miért féltek annyira az ávósok attól, hogy titokban misézik a börtönbe vetett pap? Miért nyomják el még most is a kereszténységet Vietnamban, Észak-Koreában, Kínában? Az üldözők mindenféle okkal hozakodnak elő, de a valódi ok mélyebben rejlik. Az olyan hatalmasok számára, akik korlátlanul akarnak uralkodni az emberek felett, veszedelmesnek tűnik olyasvalaki, aki, mint Jézus, az Istenben gyökerezik, és kész Istenért, hitéért, meggyőződéséért életét is feláldozni. Az ilyen embert nem tudják a hatalmasok tetszésük szerint mozgatni; ezért kell őt eltenni láb alól.
Az üldöztetés nem élvezet. Tapasztalatból tudja ezt annyi magyar pap, szerzetes és világi hívő. És mégis Jézus mondja: „Boldogok vagytok, ha az igazságért és miattam üldöznek.” Az életfogytiglani fegyházra ítélt rab börtönében is van egy ajtó, melyet nem tudnak lezárni az őrök. A halál ajtaja ez, mely az üldözöttet a „mennyek országába”, az Istenhez vezeti.217709_167870656601694_55452_a
Japánban, egy Ómura nevű helységben, a 17. században rátalált a rendőrség több, mint háromszáz falusira, akik titokban megőrizték a tiltott keresztény hitet. Minthogy hitüket nem tagadták meg, valamennyit lefejezték, öregeket, fiatalokat, férfiakat, asszonyokat egyaránt. De az üldözők még ezzel sem voltak megelégedve. Mivel azt hallották, hogy a keresztények hisznek a feltámadásban, két egymástól távol fekvő sírgödröt ástak: az egyikbe temették a testeket, a másikba a háromszáz levágott fejet, hogy így „megakadályozzák a feltámadást”. Miket nem talál ki az emberi balgaság! Pedig senki és semmi meg nem akadályozhatja minden élet Urát, hogy boldog életet adjon azoknak, kik érte vállalták a halált. Ezt a jövendő boldogságot néha megízlelik az üldözöttek e világon is. Egy magyar pap mondta nekem, hogy miután paptársával véresre verték a börtönben, ketten szobájukba térve letérdeltek, és elmondották Mária ujjongó hálaimáját, a „Magnificat”-ot. Egy vietnami pap pedig, akit több, mint tíz évig tartottak börtönben, és éveken át kínoztak, azt írta elöljárójának a börtönből kicsempészett levélben: „Ne tessék miattam aggódni. Én itt a börtönben nagyon- nagyon boldog vagyok.”
„Boldogok, boldogok” – mondja Jézus. Bár egészen mást ajánl Jézus, mint amit e világ szokott ajánlani, jobb Jézusnak hinni, mint e világnak. Mert „elmúlik a világ és annak kívánsága. De aki az Isten akaratát teljesíti, az megmarad örökre.” (1Jn 2,17)
Forrás

kenyér

szomjazás

ítélet

szív

békeszerző

üldözés

Jézus tanít

Mindenki vágyakozik a boldogságra. Ha valakit megkérdezünk: „Boldog akarsz lenni vagy boldogtalan?”, egész biztosan azt válaszolja: „Boldog!” Ebben egyet-ért mindenki.
Azonban arra vonatkozólag, hogy miképp lehetünk boldogok, nagyon eltérő az emberek véleménye. Van, aki a jó keresetben, van, aki a vagyongyűjtésben, van, aki a hatalmi állás elnyerésében, van, aki a művészi alkotásban, van, aki a szesz élvezetében, van, aki a nemi gyönyörben, van, aki a sportolásban, van, aki egészsége ápolásában, van, aki a motorozásban, van, aki békés családi életben keresi boldogságát. Mindez örömmel jár ugyan, de vajon elégséges-e az igazi boldogsághoz? Sok ember megtapasztalta már, hogy elúszott a nagy fáradsággal megszerzett vagyon, elveszett a kiharcolt jó állás, csömör lett a gyönyörből, elveszett a nagy gonddal őrzött egészség. Még a kis családi boldogságot is megrontja néha a hűtlenség vagy a halál. Mindenki boldog szeretne lenni, de úgy látszik, hogy nehéz meg-találnia boldogsághoz vezető utat. A földi paradicsomot és minden vágyunk evilági kielégítését ígérgető álbölcsek tanácsainak kudarcát pedig a magunk bőrén tapasztaltuk meg. ....

2014. április 27-i vasárnap nagyon különleges volt: fehér vasárnap, irgalmasság vasárnapja és két pápa szentté avatása. Ezenkívül a 10h-ás szentmisén 9 gyermeket iktatott be Sebastian atya a Szent Gyermekség Művébe. A gyermekek vállalták, hogy minden nap imádkoznak. Hetente vállalnak kis lemondást, pl Túró Rudiról és ennek árát beteszik egy perselybe. Ezt gyűjtik össze és küldik ki idén Kenyába.   A szentmise fényét a Rotunda együttes emelte gyönyörű éneklésükkel.

Szentmise után testi-lelki táplálékkal várták a gyerekeket a szervezők.

Képek itt megtekinthetők (kattintson erre a linkre!)

 

Beszámoló a Pápa Missziós Művek honlapján

Újabb képek itt

 

Szent Gyermekség Műve

Rotunda

Anegada a Brit Virgin-szigeteket alkotó szigetcsoport legészakabbra fekvő szigete. Míg a többi szigetet hegyek emelik ki a tengerből, Anegada lapos és sík. Legmagasabb pontja a tengerszint felett 8,5 m-re található. Az Anegada szó jelentése „elöntött föld”.

A helybeliektől kérdeztem, hogy elmenekülnek-e a szigetről, amikor jön a hurrikán, hiszen az annyira lapos, hogy a hatalmas hullámok teljesen elmossák.   Azt válaszolták: „Nem. Ez az otthonunk. Megtesszük a megfelelő előkészületeket, és Istenre bízzuk magunkat.”

Ezek a szavak sokáig motoszkáltak a fejemben: „Megtesszük a megfelelő előkészületeket, és Istenre bízzuk magunkat.” Szóval így kezeli az ember a közeledő hurrikánt.

Volt már olyan az életedben, hogy tudtad előre, valamiféle hurrikán szele fog megcsapni? Hogyan kezelted? Én többször azon kaptam magam, hogy magam próbálom uralni a szelet.

„Viharban és forgószélben jár, a felhő por a lába nyomában….” (Náh 1:3). Csodálatos módon, Isten megtalálja a módját, hogy véghezvigye a célját olyan helyzetekben is, amik látszólag teljesen tönkre akarnak tenni minket.

Amikor gyanítjuk, hogy hurrikán készülődik, bepánikolunk, és össze-vissza rohangászunk. Nézzük meg, mit tett Jézus a viharban. Mit csinált, mialatt tombolt a vihar? Aludt (Lk 8,23). Annyira bízott Mennyei Atyjában, hogy még a vihartól sem félt. Tudta, hogy Atyja mindent kézben tart.

Szóval, mit tegyünk, ha látjuk a hurrikánt közeledni? Megtesszük a megfelelő előkészületeket. Azaz, megbizonyosodunk arról, hogy az életünk minden része Annak a szeretetében és mindenhatóságában gyökerezik, Akiről azt valljuk, hogy túlságosan szeret minket ahhoz, hogy ártana nekünk. Mindazt, amik vagyunk, és amink van, Neki adjuk. Felismerjük, hogy ez a világ nem végleges, ezért nem belőle merítjük az identitásunkat.  Azután Istenre bízzuk magunkat. Hit (nem pedig érzések) által valljuk, hogy Ő kézben tartja a dolgokat – semmi nem történhet és nem fog történni, ami kívül esik hatalmának és az irántunk való szeretetének a hatókörén. Bízunk Benne.!Ilyen egyszerű. Nem mindig értjük. Csak bízunk. Nem minden körülményben érezzük, hogy szeret, de bízunk Benne.

Rábízzuk magunkat Arra, Aki megígérte, hogy soha nem hagy el, és soha nem hagy cserben. A Róma 8,28-ba kapaszkodunk, és nem engedjük el. Tombolhat a vihar. Süvíthet a szél. Csapkodhatnak a hullámok. Mi azonban tudjuk, hogy biztonságunk Annak a szeretetében van, Aki annyira szeret minket, hogy az életét adta értünk.

Látod a felhőket életed horizontján? Ne félj! A Biblia azt mondja, hogy „lábainak pora a felhő” (Náh 1,3). Ahogy a vihar közeledik, tedd meg az előkészületeket, és aztán bízd magad Istenre!

Steve McVey